Kovács András Ferenc és Elek Tibor
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Ezúttal ugyanis a Marosvásárhelyen élő, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja és a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője vendégeskedett azon az immár hagyományossá vált programsorozaton, mely minden évben egy-egy Shakespeare-hez valamely módon kötődő kortárs magyar írót hivatott aktuális munkáiról, na és a drámaíró géniuszhoz fűződő viszonyáról faggatni.
Kovács András Ferenc ugyanis tavaly egy meglehetősen sajátos kötettel állt elő, ezzel tisztelegve a halhatatlan mester születésének 450. évfordulója előtt. A Magvető Kiadó gondozásában napvilágot látott York napsütése zengő tombolás címet viselő, két részből álló mű 35 évnyi költészet terméséből a Shakespeare-hez, valamint a színházhoz kapcsolódó versekből készült alkalmi válogatás. A két rész közti átjárhatóságot a hol egymásra rímelő és egymást hol kiegészítő, hol láthatatlanul folytatódó költemények adják, amik olykor kettős visszhangokkal válaszolgatnak egymásnak. Az első, a Shakespeare szellemének szentelt rész egyben a színházé, míg a második, a hétköznapok benyomásait a költészet szellemének ajánlva teszi színházivá, a kettő pedig egységesen alkot egy harmadik, önmagában is teljes kötetet.
- Ez pedig máris megindokolja, hogy idén Kovács András Ferencnél miért is nem találhattunk volna alkalmasabb vendéget - jegyezte meg Elek Tibor, aki a korábbi években már Esterházy Pétert, Szőcs Gézát, Bereményi Gézát, Varró Dánielt, Nádasdy Ádámot és Márton Lászlót is vendégül látta a kamarateremben.
A felvezetőben elhangzott, hogy Kovács András Ferenc a költői játék Weöres Sándori könnyedségének és mélységének mai elsőszámú képviselője, de - sürgősen hozzátéve, hogy - egyáltalán nem utánzó módon, hiszen költészetének saját korában alig találni párját, ami a múltban is csak a legnagyobbakhoz mérhető. Különös ismertetőjegye a hagyományos költői személyiség megszüntetése, feloldása és számtalan karakterben történő megsokszorozása (több mint 40 írói alteregója van), a lírai szerepek folyamatos szétdúlása. „De akár azt is mondhatnánk, hogy a személytelenség hangsúlyozása nála számtalan maszkban mutatkozik meg – ecsetelte a házigazda.
A beszélgetés közönsége
S míg a színház és a vers ma már egyre inkább elkülönülő világot alkot, Kovács András Ferenc verseskötetében ez épp összekapcsolódik, mint ahogyan Shakespeare világában is, aki – a költő szerint – olyan szerző volt, aki „végre helyén tudta kezelni a színházat”.
Kovács András Ferenc pedig legtöbb író- és költőtársától eltérően, olyan igazi „színházközeli lény”, aki Elekes Emma színésznő édesanyjának köszönhetően már megszületése előtt is szerepelt Shakespeare-darabban, dramaturg és rendező édesapja által pedig már kisgyermekként is a színház és a könyvtár volt a természetes közege, ami nyilvánvalóvá tette számára, hogy a költészet és a színház találkozik.
Az est vendége lenyűgözve mesélt arról, hogyan művelt Shakespeare a legkülönfélébb helyzetekből költészetet, mivel - szerinte - költészete a drámákban a legerősebb, azon belül is abban, ahogyan beszélteti egymással a karaktereket.
Kovács András Ferenc azonban sosem vágyott a világot jelentő deszkákra - a rendezés annál inkább érdekelte -, és drámaíróként is csak most készül megmutatni magát, hisz mint mondta, – épp az alapos színházi ismeretek okán – „gátak képződtek bennem, de nem mondtam le róla, csak olyan darabot akarok írni, amit én is élvezek”. S bár hivatalosan nem vált színésszé, verseiből néhányat a jelenlévő közönséggel is megosztott, zárásként, stílusosan az általa fordított Vihar epilógusát felolvasva.
