Vízkereszt, vagy amire vágytok
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Nem újdonság, de Shakespeare Vízkeresztjéről nem lehet más egyebet mondani, minthogy a nemek játékáról, a szerelemről szól. A szerelem és a bolondozás kettősségét hordozza, erre céloz a cím is, mert vízkereszt, a farsang, a táncmulatságok, a nagy evések-ivások, mulatságok idejének kezdete és az ezzel együtt járó vágyaké is. Bocsárdi László, a darab rendezője, a mai dekadenciába hajló, egyre inkább fogódzók nélküli világ hangulata ihlette, és ezt sikerült is érzékeltetnie. Nagyban hozzájárult ehhez Bartha József puritán díszlete, a színpadon forgó, lamellákkal átláthatóvá tehető fallal kettéválasztott korong. Ezen játszódnak az események, mindkét irányba örvényszerűen kavarogva az idő körül, éppen úgy, ahogyan a saját életükben homályosan látó szereplők is forognak érzéseik és vágyaik körül.
A mester utolsó vígjátékát – sokat mond, hogy egy időben született a tragédiába torkolló Hamlettel – enyhén szomorkás, szentimentális hangulat lengi át, amelyben a szerelmesek állandó bizonytalanságban élik meg átláthatatlan helyzetüket és érzéseiket. „Ó, idő! Te bogozd ki; mert nekem ily nagy csomóhoz gyönge a kezem” – sóhajt a Violát alakító Kovács Kati, akinek a darab legbonyolultabb szerepe jutott. Férfit alakítva kell szolgálnia szerelmét, Orsino herceget, feladata pedig, hogy megnyerje ura számára Olivia grófnőt, aki viszont iránta érez vonzalmat. Kovács Kati, ha kell finom érzékenységgel, vagy éppen csibészes szemtelenséggel kezeli a tripla csavar okozta bonyodalmakat.
A „rosszfiúszerepek” specialistája: Pálffy Tibor
Figyelemre méltó alakítás a „rosszfiúszerepek” specialistájának is mondható Pálffy Tiboré. Nagy átéléssel alakította Malvoliót, a hiú, önmagát félreismerő, mindenképpen felemelkedni vágyó kisember tragédiáját. A szerep kihívását, a mindnyájunkban meglevő sötét oldal kibontakozását, kivételes színészi képességeivel tárta elénk.
Feste, a Vízkereszt bolondja nem a szokásos shakespeare-i agyafúrt kópé, vagy gyors észjárású tréfacsináló, hanem olyan valaki, aki az életet bölcs belátással szemléli. Nemes Levente ilyen, mindenkin felülálló és a darab történésein is kívülálló alakot formál. Talán kissé sótlanabbra sikeredett, mint amit a szerep kínált, inkább – mai hasonlattal élve – afféle értelmiségi megmondó embert jelent meg előttünk. Az Olívia grófnőt alakító Szalma Hajnalka hitelesen ábrázolja a bátyja miatti túlzott gyászt viselő testvér szerepéből kilépő, szerelmét kereső és arra rátaláló fiatal nőt.
Mátray László két éve a Hamletért kapott művészeti díjat a Gyulai Várszínháztól. Most, Orsino herceg szerepében nem az őrültet játssza, hanem rutinosan alakít egy kevésbé bonyolult figurát, akivel valami őrületfélét játszanak.
Hálás szerep az Olivia grófnő háznépéhez tartozó két részegesé. Diószegi Attila és Erdei Gábor – Vitéz Böffen Tóni és Vitéz Fonnyadi Ábris – nagy kedvvel, természetes harsánysággal alakította a két lump szerepét, mozgalmasságot hozva az időnként lanyhuló tempóba. Jól illeszkedett ehhez a kettőshöz az amúgy sem egyenes szálú történetet még jobban gabalyító Gajzágó Zsuzsa Máriája.
A darab kissé hosszúra sikeredett, különösen az első felvonásban lassan épült a cselekmény, ami miatt a vége felé a közönség türelme is fogyni kezdett. Ettől függetlenül a sepsiszentgyörgyiektől kiváló színészi alakításokat láthattunk, bizonyítva, hogy a mai Románia egyik legjobb társulatát alkotják. Az igényes színház kedvelőinek érdemes rászánni az időt, mert a színészek élményszámba menő játéka mellett a boldog véggel záruló szerelmi kalamajkák a világ forgandóságáról is elgondolkodtatják a nézőt.
