képünkön (balról jobbra): Kiss lászló és Kukár istván
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kiss Lászlótól megtudjuk, az est azért kapta a Nyári disznótoros címet, mert a könyvben a disznóvágásról is szó van, és – gyulai íróról lévén szó – nem meglepő módon a húskombinát is megjelenik benne helyszínként. A kötet szerkesztője, Herczeg Ákos a fülszövegben úgy fogalmaz: „Kiss László új könyve a gyermekkor rég nem látott tájaira hív, egy vidéki kisváros majdnem elfeledett világába, egy korba, melyben a lét még belefeledkezést jelentett, ha nem is feltétlen könnyűséget, de magától értetődő otthonosságot. Menteni igyekszik, ami menthető ebből a visszahozhatatlan derengésből, a dolgokhoz fűződő pótolhatatlan közelségből, ami egykor világteremtővé tehetett egy tóparti horgászatot vagy egy gombfocimeccset.” A Kukár Istvánnal, az est házigazdájával folytatott beszélgetésből az is kiderül, ez a nosztalgikus hang Kiss Lászlónál – akárcsak Krúdynál – iróniával párosul. Erre utal a kötet címe is, amellyel a szerző a hamis nosztalgiáról rántja le a leplet, azt igyekszik érzékeltetni, hogy a gyermek- és ifjúkor világa nem is olyan szép és jó, mint amilyennek elsőre tűnik. Az író azt is elárulja, könyve eredeti címe A hely lett volna, ám mire két kiadó után a Fiatal Írók Szövetségéhez került kézirata, belátta a változtatás szükségességét.
Kiss László
Kiss László szerint – novellaciklusként és regényként is olvasható – kötete nem könnyű olvasmány. A rendszerváltás idején játszódó, milliónyi történettöredékkel, oldalhajtással tarkított, és groteszk történetekkel teli fejezetek (novellák) a mai prózával szembemenve hosszú, burjánzó, többoldalas – hrabali – körmondatokból állnak, ám szerkezetük annyira dinamikus, hogy magukkal sodorják az olvasót, ahogy Kiss László fogalmaz: „lesz egy flash olvasás közben”. Ezzel a metódussal csak az utolsó fejezet szakít, ebben kulminálódnak ugyanis az elbeszélőt érő negatív tapasztalások, amelyek a szövegszinten manifesztálódva lelassítják, lerövidítik az addig hömpölygő mondatokat.
Beszélgetés közben az írás és a szerkesztés is szóba kerül. Kiss Lászlónak a Bárka szerkesztőjeként és tanárként nem sok ideje marad az írásra, ezért leginkább az iskolai szünetekben működik a reggeltől estig tartó „zúzás”. A szerző úgy véli, az írás nem ihlet kérdése, az alkotás munka. „Az ihlet az, hogy hogyan viszonyulunk a világ különféle jelenségeihez, és mit tudunk megfogalmazni általuk és róluk” – mondja. Később azt meséli, mostanában kezdi megérteni Elek Tibor főszerkesztő kijelentését: az író azért ír, mert nem tehet mást. „Egyre nagyobb a felelősség, egyre nagyobb az előttem lévő űr, amit a következő években szövegekkel kell kitöltenem” – teszi hozzá.
Az új kötet
S hogy hogyan kell írni? A szerző Grendel Lajos gondolatát továbbfűzve kifejti: ahhoz, hogy valaki írjon, olvasni kell, méghozzá főleg kortárs irodalmat, s ha valakiben megvan az íráshoz szükséges készség és hajlam, az általa olvasott mondatok előbb-utóbb rendszerré állnak össze. Az író arra is kitér, hogy nem érdemes éles határvonalat húzni kortárs és nem kortárs irodalom közé, hiszen a régi és az új szövegek ugyanannak a halmaznak a részei, a kollégák több száz éve a szerelemről a halálról írnak, nem csoda hát, ha Kiss László könyvében is megjelenik e két téma – a horgászás, a foci és az Árnyas utca mellett.
Az est végén Kiss László ízelítőként a Fénykép című fejezetből olvas fel egy részletet. Sivít a hangszóró, mint a történetbeli disznó, az éles hang azonban senkit nem zavar: regénybe illő a kép, ahogy ülünk a könyvtár kertjében, a szánk szélén fényes nyomot hagyott a zsíros kenyér, az asztalokon habos sör és jófajta bor, és jóízűen nevetünk a véletlen szülte performance-on. Kukár István festménnyel ajándékozza meg az írót, az író pedig a szignójával a hallgatóságot, már akinek maradt a villámgyorsan elkapkodott kötetekből.
