Városunk nagy szülötte, Himnuszunk zeneköltője, a magyar opera megteremtője, az Operaház első zeneigazgatója, a Zeneakadémia igazgatója, a Magyar Daláregyesület karnagya, a Filharmóniai Társaság megalapítója november 7-én született. Az idén születésének 204. évfordulóját ünnepeltük. A szülőház szokásos megkoszorúzása most is rendben megtörtént, a születésnaphoz közeli koncertet viszont később rendezték meg, jó okkal. November 21-én hármas ünnep volt ugyanis városunkban: 25 éves lett a gyulai székhelyű Erkel Társaság, megújításra került a 20 éve megkötött Arad–Gyula testvérvárosi szerződés, és e napra került át Erkel születésnapjának ünneplése is. Az ünnepi, vigadóbeli Erkel-koncert előadója az Aradi Filharmónia – Gyulán nem először szereplő – zenekara volt Dorin Frandes vezényletével. Frandes karnagy úr régi ismerősünk és barátunk, kiváló muzsikus, kedves, barátságos ember, aki egyformán jól beszél románul és magyarul.
Az aradi filharmonikusok fellépésének fontos üzenete volt: egy romániai zenekar egyformán anyanyelvi szinten és szeretettel játszott egymás után Erkel-, Enescu- és Liszt-műveket. Tette ezt közel akkor, amikor a ploesti független bíróság (függetlenül a jogtól, az igazságtól és a telekkönyvi tényektől) visszaállamosította az egykor a magyar reformátusság által épített- alapított sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégiumot. Arad és Gyula megújított testvérvárosi szerződése, a két város vezetése, civil szervezetei, intézményei szoros, baráti kapcsolatai és az aradi zenekar játéka a jövőt szolgálta, a ploesti bíróság viszont a nacionalista, provokáló, legsötétebb kommunista korszakot idézi.
A koncert (a Gyulai Hírlap már beszámolt róla) után az aradi zenészek ritkán hallható, hosszú ünneplésben részesültek, méltán. Reméljük, hogy nagy térségünk alighanem legjobb zenekarát még láthatjuk-hallhatjuk városunkban. Barátként várjuk vissza őket.
Még a koncert előtt Somogyváry Ákos, az Erkel Társaság elnöke szólt a 25 éves társaságról, tevékenységének fő, kiemelkedő pontjairól. Itt említendő meg: a társaság gyulai székhelyű, de feladata, „küldetése” országos, amit elnökségének személyi összetétele is jelez. A társaság munkája hézagpótló volt, s remélhetőleg az is lesz, nevezetesen ápolnia, éltetnie, megismertetnie kell az országban, de azon túl is az erkeli életművet, annak hatalmas művelődéstörténeti jelentőségét. Tennie kell ezt már csak azért is, mert a művészeti életben ma is sokszor másoknál erősebb, sőt letaglózó azok hangja, akik véleményformáló elitként lebecsülik Erkelt, munkásságát parlagiasnak, utóérzésnek minősítik pusztán azért, mert szívvel-lélekkel nemzeti célokat szolgált, mély nemzeti érzéssel és elkötelezettséggel. Az utóbbi években már van előremozdulás Erkel méltó polcra emelésében, de sok még a teendő. Az Erkel Társaságnak tehát Gyulán is, Budapesten is és szerte az országban kell hatást gyakorolnia, amit nagyszámú, aktív gyulai tagsággal és ugyancsak számos, kiváló zenészekből és Erkelt tisztelő polgárokból összetevődő további tagsággal, támogatókkal lehet csak teljesíteni. November 21-22. igen jó újraindulás volt e küldetéses úton. Segítőkészen várjuk és reméljük a folytatást.
November 22-én a Mogyoróssy könyvtárban emlékülésre is sort került az Erkel Társaság 25. születésnapja alkalmából. A Himnusz közös eléneklése után kiemelkedő előadásokat hallhattunk, és láthattunk egy kiváló kisfilmet is.
Németh Csaba muzeológus barátunk Erkel képi ábrázolásairól szólt, sok érdekességgel. Láthattunk néhány nem vagy alig ismert Erkel-portrét. Krasznai Gáspár lendületes, érdekfeszítő előadással emelte ki Erkel Sarolta c. operáját „a Bánk bán árnyékából”. „Igazolásként” számos zenei részlettel, köztük saját zongorajátékával szolgált.
A Gyulán már többször járt Berkes Sándor, Liszt-díjas debreceni karnagy, az európai hírű Kántus vezetője, a tiszántúli egyházkerület zenei vezetője a Szózatról és a Himnuszról, mint nemzeti ereklyékről szólt, végigvezetve hallgatóságát – zenei betétekkel – számos kiváló magyar zeneművön, melyekben itt-ott felcsendülnek a jól ismert és szeretett dallamok, dallamrészletek. Befejezésként M. Tóth Géza rövidfilmjét, „A Sugár úti palotát” láthattuk. A kitűnő film az Operaház csodálatos épületét mutatja be kívül-belül, az oromzati szobroktól, a homlokzattól a lépcsősorokig, a zsinórpadlástól a pincéig, a színpadtól a zegzugos igazgatási traktusokig. Jó lenne, ha az Erkel házban e film megvásárolható lenne, a remekmívű Bánk bán filmmel és más Erkel-felvételekkel együtt.
Kár, hogy a színvonalas, sokszínű és gazdag ismereteket nyújtó előadásokat igen kevesen hallottuk, amit nem magyarázhat meg a szombat 11 órai kezdés. Az említett szolgálathoz több segítőtárs szervező munkájára lesz szükség. Összességében kijelenthető: a november 21-22-i ünnepi eseménysor méltó volt Erkelhez, jól szolgálta örökségének ápolását. A két város, Arad és Gyula valóban (nem csak formális) baráti viszonya pedig biztató jel az egymásra utalt két ország kapcsolatainak jobbítása, a közös dolgok okos rendezése terén.
Erdmann Gyula
Az Erkel Társaság elnökségi tagja
