Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hárman kapták meg idén az Erkel Ferenc művészeti ösztöndíjat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2023. november 04. 08:50
Hárman kapták meg idén az Erkel Ferenc művészeti ösztöndíjat
Az okleveleket a zeneszerző születésének évfordulója alkalmából rendezett koncerten adták át

görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hangversenyt rendeztek Erkel Ferenc születésének 213. évfordulója alkalmából a városháza dísztermében november 3-án. Az eseményen átadták az Erkel Ferenc művészeti ösztöndíjat is, amelyet idén Kovács Dorka, Burda Adrienn és Mundruczó Nóra vehettek át.

A megjelenteket Görgényi Ernő polgármester köszöntötte, aki úgy fogalmazott, ahhoz, hogy megérthessük Erkel Ferenc valódi jelentőségét, jócskán vissza kell kanyarodjunk az időben, a magyar történelem egyik legvészterhesebb időszakába: 1526-ban történt a mohácsi vész, 1541-ben elesett Buda, 1566-ban Gyula vára is, az ország három részre szakadt.

Kiemelte: politikai értelemben tragédiáról beszélünk, de kulturális értelemben elindított egy olyan folyamatot, amelynek köszönhetően kiteljesedett a magyar nyelvű irodalom. A háború sújtotta országban fellendült az anyanyelvű oktatás, még a falvakban is elemi iskolák létesültek, bővült az olvasóközönség. Ilosvai Selymes Péternek és Balassi Bálintnak köszönhetően megszületett a magyar nyelvű líra.

burda adrienn

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A városvezető aláhúzta: Erkel Ferenc valami nagyon hasonlót tett a zenével, hiszen a hagyományainkból merítve, de az európai zenei hagyományokhoz kapcsolódva alakította ki a magyar nemzet operanyelvét, karmesterként és szervezőként pedig felvirágoztatta a zenei életet.

Mint mondta, Erkel Arany, Petőfi, Ilosvai és Balassi volt egy személyben a magyar zene számára, a továbbéltetése viszont leginkább rajtunk, gyulaiakon múlik. A zeneszerzőt már életében hatalmas kultusz övezte Gyulán, díszpolgárrá választották, a halála után három hónappal pedig szobrot állítottak neki. Erkel Ferenc nevét ma tér, gimnázium, művészeti iskola, múzeum és művelődési központ viseli a fürdővárosban.

kovács dorka

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Görgényi Ernő hangsúlyozta: az Erkel-kultusz akkor teljesedik ki igazán tovább is visszük a művészeti tevékenységet, ezért hozták létre az Erkel Ferenc művészeti ösztöndíjat 2018-ban, amelyet idén három képzőművész kap meg.

A köszöntő után adta át a díjakat a polgármester és Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, amelyeket idén Kovács Dorka, a Magyar Képzőművészeti Egyetem vizuális művészet szakos hallgatója, Burda Adrienn, a Széchenyi István Egyetem tervezőgrafikus szakos hallgatója, valamint Mundruczó Nóra – aki nem tudott jelen lenni az eseményen –, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafikus szakos hallgatója.

A hangversenyen közreműködött Blaga Krisztina énekművész, Kassai István Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Klenyán Csaba Liszt Ferenc-díjas klarinétművész, valamint a szécsényi Erkel Ferenc Vegyeskar.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)