Idén Gyula város adott otthont a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által megrendezett XIII. Európai Mobilitási Hét és autómentes nap előkészítő konferenciájának. A minden évben szeptember 16. és 22. között megvalósuló rendezvény idei mottója: „A mi utcánk, a mi jövőnk!”. A gyulai városházán dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntötte házigazdaként a konferencia előadóit, résztvevőit.
A városvezető beszédében elmondta, a tavalyi évben Gyula város kapta az autómentes nap legjobb szervezői díját, ami bizonyára közrejátszott abban, hogy a városban induljon el az idei Európai Mobilitási Hét.
- Azt, hogy mi a városi közlekedés leghatékonyabb formája, mi a legjobb alternatívája a gépjárműveknek, nyilván az adott település mérete és földrajzi fekvése határozza meg. Napi tapasztalatból tudom, hogy egy Gyulához hasonló alföldi város esetében egyértelmű a válasz: gépkocsi helyett a legjobb megoldás a kerékpár. A biciklizés sokszor a leggyorsabb az ajtótól ajtóig történő eljutásban. Viszont ahhoz, hogy a kerékpár valóban ideális megoldás lehessen, néhány feltételnek teljesülnie kell. A legfontosabb a helyi közút- és benne a kerékpárút-hálózat kialakítása, mennyisége. Gyula ebből a szempontból nem áll rosszul, hiszen a városban nincsenek nagy távolságok, emellett a belváros egésze kerékpáros zónának tekinthető, amit szemmel láthatóan a gyulaiak ki is használnak. Ennek ellenére korszerűsíteni és bővíteni a meglévő kerékpárút-hálózatunkat. Egy határon átnyúló pályázatnak köszönhetően már elkészültek a fejlesztési tervek 15 km kerékpárút, 858 méter nyitott kerékpársáv építésére, és új kerékpárútszakaszok tervein is dolgozunk. Reméljük, hogy a most kezdődő uniós ciklusban lesznek erre megfelelő források – mondta dr. Görgényi Ernő.
Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkárának üzenetét távollétében Szerencsi Éva, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vállalati kapcsolattartója és Európai Mobilitási Hét nemzeti koordinátora adta át a jelenlévőknek.
A helyettes államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, 2014 a nagyléptékű kerékpáros fejlesztések megalapozásáról szól majd, kiemelve a Rajkától Budapestig tartó, nemzetközi kerékpárút, valamint a fővárost a Balatonnal összekapcsoló kerékpárút létesítését, a balatoni bringa korszerűsítését, vagy az idén megújuló kerékpár-nyilvántartó rendszert, amelyek lehetővé teszik majd, hogy akár országos túrákra is elinduljon az ember kerékpárral. A kerékpárok használata nemcsak a klímavédelemhez, de az energiahatékonyság növeléséhez és nem utolsósorban saját egészségünk megőrzéséhez is hozzájárul.
A köszöntők után Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a 2014-2020-as uniós programozási időszak kormányzati célkitűzéseiről tájékoztatta a konferencia résztvevőit.
Az államtitkár előadásában kifejtette, a következő uniós ciklus 11 tematikus célkitűzése között szerepel a megújuló energiaforrások térnyerése, a szegénység elleni küzdelem, a megtartható munkahelyteremtés stb., amelyek ezután egyszerűbben átlátható uniós pályázati rendszer, illetve források segítségével valósíthatók meg a 28 tagállamban.
A további szakmai előadások során dr. Deák Csaba, a Nemzeti Innovációs Hivatal stratégiai elnökhelyettese tartott beszámolót az innovatív pályázati lehetőségekről és a greennovációs megújulási lehetőségekről. Berencsi Miklós, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ osztályvezetőjének előadása a kerékpáros fejlesztések 2014-2020-as célkitűzéseit mutatta be. Major György, az MVM Partner Zrt. értékesítési vezérigazgató-helyettesének az előadása az energiahatékonyságról szólt, Berta Tamás, a Közlekedéstudományi Intézet közlekedésbiztonsági központ vezetője a pedagógusok által elsajátítható kerettantervről, a Bringa Akadémia programról számolt be.
A Délalföldi Közlekedési Központ Kunság Volán Zrt. hibrid buszának szakmai, műszaki bemutatása után a konferencia résztvevői Béres István, Gyula város főépítészének vezetésével szakmai szempontból szemrevételezte Gyula Város állandó intézkedéseit.