Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szabó Eszter Gyula város lánya, kényelmetlenül őszinte és istenadta tehetség

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • INTERJÚ • 2013. július 21. 13:00
Szabó Eszter Gyula város lánya, kényelmetlenül őszinte és istenadta tehetség
Szabó Eszter: Az ember tehetsége nem róla szól, hanem azokról, akiknek örömet szerezhet vele
Szabó Eszter igazán Gyula lánya. Nem csak mert egy emberként drukkoltunk neki a Megasztár idején, nem csak azért, mert minden lehetséges módon hangoztatja, mennyire szeret itt élni, de még csak azért sem, mert sikeres gyulai és Gyula háziasszonya-szerepben is tündökölt. Sokkal inkább azért, mert kérlelhetetlenül egyenes, sokak számára talán már kényelmetlenül őszinte, de leginkább azért, mert istenadta tehetség.
Szabó Eszter. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

–  Ritka manapság azt látni, hogy valaki ilyen teljes lelki nyugalommal feszegesse a határokat, s merjen eredeti lenni. Mennyire tudatos ez?

–  A határok feszegetése mindig is szórakoztatott, egészen gyerekkorom óta. Egyáltalán nem tudatos dolog ez, inkább kifejezetten ösztönös. Olyan erős késztetés, mint amikor az ember fáradt, szomjas, csak ilyenkor épp meg kell tennie ezt vagy azt. Mindig is örömömet leltem abban, ha megmutathattam, hogy valamit másképp is lehet, mint ahogy éppen van. Ha mindezt a nyilvánosság előtt tehetem, az pedig csak annál jobb.

–  Hogy nyilvánult ez meg kezdetekben?

–  Eleinte a különleges megjelenésben és furcsa szokásokban merült ki, és sokáig nem is értettem, miért van ez, sőt, rossz tulajdonságnak tartottam, mások pedig szemtelenségnek, pedig nem annak szántam, hanem egyfajta bemutatónak az egyéb lehetőségekről. A zenei pályán is hasonlóan ösztönösen cselekedtem és észrevettem, hogy mindig azokból a dolgaimból lett a legnagyobb felhajtás és siker, amik egészen újszerűek és szabálytalanok voltak. Így lett előny abból, amitől a felnőttek annak idején megőrültek.

–  És ez az idő múlásával sem szelidült.

–  Persze hogy nem, hiszen más kisgyermekes anyuka nem csináltat egész karos kalocsai mintás tetoválást, és ugyanúgy igaz arra is, hogy egy aranylemezes rockénekes kiadója sem örül annak, ha az előadó kitalálja: a második lemeze dédnagyanyáink kedvenc filmzenéinek átdolgozásaiból készüljön.

–  Mert itt bizony az történt.

–  A harmadik lemezem a Colorpop nevet kapta és nem is próbálkoztam kiadónál megjelentetni, hiszen ők a jól bevált, járt utakat szeretik, ami nem is gond, hisz nekik ez a dolguk, a biztos anyagi haszon útján járni. Nem fektethetnek milliókat egy olyan műfajba, ami a világon még nem is létezik. Engem azonban zavart ez a fajta kötöttség és külföld-majmolás, így kiadtam én a lemezt, amivel a Colorpop-műfaj is létrejött, vagyis az album, amin minden egyes dal más zenei stílusban szólal meg.

–  Milyen fogadtatással?

–  Sokkal jobb lett a visszhangja, mint amiről álmodtam, de a hagyományos értelemben vett sikereiről inkább nem beszélek, mert számomra nincs jelentősége. A siker nekem ugyanis az, hogy az ösztöneim által vezetve készült el úgy, ahogy azt nekem a bensőm diktálkta, és nem úgy, hogy mások diktálták volna kívülről.

–  Azt gondolom, hogy valahogy mindig azok az emberek maradnak tartósan egy-egy hivatásban, akiknek azon túlmutató céljuk van, s a puszta jelenlétnél fontosabb számukra a közlésvágy. Az mikor vált tudatossá, hogy nem csak énekelni jó, de az másoknak is élményt ad?

–  Igazából soha nem vágytam a színpadra, sosem voltam szereplős típus. Aggódtam és féltem, nem szerettem produkálni magam, és persze idegesített, ha valaki azzal jött, hogy a Megasztárban kéne indulnom. Nem is értettem, ki vágyik olyan helyre, ahol milliók szeme láttára megszégyenülhet, ahol egy ország figyeli a hamis hangokat, a megjelenést, minden egyes kiejtett szót és az ember magánéletét. A pénz nem érdekelt, a csillogás és a partizós celeblét pedig akkor is és ma is nagyon távol áll, szóval ezek sem motiváltak, ám rengetegen mondták, hogy jelentkezzek.

–  Vajon miért lehetett ez másoknak ennyire fontos?

–  Gondolkodni kezdtem rajta, és végül odáig jutottam, hogy ez az egész nem is rólam szól. Mert ha egy olyan emberrel találkozom, aki adni tud bármilyen területen, én is azt mondom neki, hogy tegye meg, mert ez a feladata és legyen boldog attól, hogy adhat és a világ egy kicsit jobb hely lesz tőle. Ne legyünk nagyravágyóak, másodiknak és utolsónak lenni sem bukás, miért lenne kevés, ha csak egyetlen embernek jobb lesz a napja a munkánktól? Miért lenne kevés, ha egymillió helyett valakiért például csak kétezerötszázan rajonganak? Pillanatok alatt ért a felismerés, hogy az ember tehetsége akármilyen kicsi is, a legkevésbé sem róla szól, hanem azokról, akiknek örömet szerezhet vele, akkor is, ha csak néhányan vannak. Onnantól kedzve egyértelmű volt, hogy jelentkezem, a verseny alatt pedig végig nyugodt voltam, soha nem izgultam vagy aggódtam többé, és teljesen hidegen hagyott, hanyadik leszek, mert mindig arra gondoltam, hogy ha van néhány ember, akinek tetszik, akkor nekik akarok örömet szerezni. Ha ez a feladatom, akkor nem harcolok ellene.

–  Látszólag olyan könnyedséggel kezeli az éneklést, mintha az csak egyike lenne a többi kreativitást igénylő feladatnak, amik szerepet kapnak az életében, és még mintha csak nem is az első helyen állna. A közönségnek talán fontosabb a hangja, a dalai, az előadásmódja, mint önnek?

–  Valóban lazán állok a zenéléshez, ahogy minden máshoz is. Ha bármivel kapcsolatban megérzem, hogy döcög, akkor nem erőltetem, félreteszem. Nagyszabású dolgokkal és az egészen kicsi napi feladatokkal is így teszek. Miért erőlködnék valamivel, ha örömmel, lazán is működik? Talán másnap könnyebben megy majd, ha nem, akkor talán jövőre, és ha akkor sem, akkor minek törődjek egyáltalán vele, ha már egy évig nem tudtam megcsinálni? Nem engedek fölösleges erőlködéseket és aggodalmat az életembe, mert nem szükséges. A koncertjeimen szeretek egy kicsit olyan lenni, mint a házaik elé kiülő cigányok, akik boldogan zenélnek épp azt, ami jól esik, beszélgetnek, ha kedvük tartja kiszólogatnak az embereknek, és élvezik az egészet. Szerintem nagyon bölcs dolog így, örömmel hasznosnak lenni. Én is mindig példaképként tekintettem azokra, akik így éltek.

–  Azt képzelem, hogy nagyon hamar megérezte a siker minőségi súlyát, és azt választotta a látványos, folyamatos – olykor bulvárigényeket kielégítő - jelenlét helyett. Azonban az emberek úgy viselkednek, mintha azt várnák, hogy az ők elképzeléseiket, vágyaikat váltsa valóra, ezért is értik talán nehezebben, hogy köszöni, jól érzi magát itthon, s nem igényli a nagynyilvánosságot.

–  Nem, sajnos nem vagyok ilyen bölcs és tudatos. Egyszerűen túl hirtelen jött az ismertség, és utáltam, hogy a bulvár belemászik az arcomba, paparazzik és újságírók jönnek a városomba és úgy éreztem, meg kell védenem magam és a helyieket is ettől a felhajtástól. Nem vagyok világsztár-lélek, ezt ennyire nagy dózisban nem tudtam élvezni, ráadásul fiatal is voltam még ahhoz, hogy embereknek tekintsem a másik oldal szereplőit, és ne a támadóimnak. Én csak a dolgomat akartam tenni, és úgy éreztem, hogy nem ezt vállaltam, nem ebben egyeztünk meg a sorsommal.

–  Ebből lett a „nagy elzárkózás”.

–  Hosszú ideig nem nyilatkoztam senkinek, nagyjából épp akkor, amikor a kiadó szerint ütni kellett volna vasat. Így az egész eltűnt, elfogyott, egy-két év után már nem kerestek annyian, hisz úgy tudták, hogy legtöbbször fölösleges. És akkor mi van? Kevesebben ismernek, mint ahányan ismerhetnének? Igen. Jelent ez bármit, akárcsak egy nagyon keveset a hétköznapjaim boldogsága szempontjából? Nem, semmit az égvilágon. Nem voltam boldogabb, amikor minden címlap rólam és a terhességemről szólt, sőt!

–  Hosszútávon ez talán nem jelent semmilyen hátrányt, sőt!

–  Az az igazság, hogy 2013-ban még a legismertebb megasztáros időszaknál is sokkal több felkérésünk van, pedig alig szerepeltünk az idén, mégis rengeteget koncertezünk. Úgyhogy jó, hogy így alakult.

–  Ahogy én látom, a média érdeklődése megmaradt, sőt, ma már pozitív sajtóról beszélhetünk, hiszen a kedvelt zenészpárról szólnak a cikkek.

–  A bulvár talán veszélyes fenevad, de igazából cirkuszi állat, szóval könnyen kezelhető és tetszés szerint idomítható is, ha az ember szereplésre vágyik. Tudjuk mi kell nekik, és aki megadja, híres lehet, ha akar átverések, fals cikkek és kamu interjúk nélkül is. Én nem haragszom egyik szereplőjére sem, még akkor sem, ha sokan sokszor hazudtak velem és másokkal kapcsolatban. Ez a dolguk, az ő felelősségük, hogyan csinálják és tény, hogy léteznek korrekt és megbízható szereplők és felületek is.

–  Na és az sem elhanyagolandó tény, hogy a magánéleti történéseken túl a zenei munkákról is esik szó a lapok hasábjain. Talán azért is, mert jelen esetben ez aligha megkerülhető, hisz bármihez nyúl, mindenben kimagasló - és ezt a legváltozatosabb módon be is bizonyította.

–  Köszönöm szépen, örülök, ha sok területet kipróbálhatok. A zenei stílusok hangszerelésének kifinomultsága inkább Tomi munkáját dícséri, de tény, hogy sokféle dolog érdekel. Biztosan ezért blogolok és fényképezek a zenélés mellett és persze a lakberendezéssel, a weblapkészítési és a grafikai munkákkal sem álltam le, csak éppen nem hivatásszerűen űzöm őket. Nagyon szeretek a ház körül tevékenykedni, mindenféle megterhelő fizikai munkát is végzek, mert ez nálam csodálatos meditációs tevékenység, mint ahogy a gyerekekkel lenni is az. Élevezem ha sok feladat vesz körül és sokkal jobban teljesítek az egyikben, ha van egy másik is. Bár nem vagyok pszichológus, de ennek talán az az oka, hogy így nem görcsölök rá semmire, mert bármikor foglalkozhatok valami mással.

–  Melyik területen nyitja meg magát leginkább?

–  Lelki kitárulkozásra a blogolás a legmegfelelőbb, de azt hiszem nem mindig az a cél. Úgy látom, másoknak az énekléssel tudok a letöbbet adni, ami szintén öröm. De számomra mindig a kreatív tervezés a legizgalmasabb, bármilyen felületen: weboldalon, lakásokban és mindenhol, ahol a design megtervezése a cél, mert ez, ha jól csinálják, a szépérzék mellett rengeteg más tulajdonságot is együttesen igényel. A dalok zenei részében az szórakoztat, hogy - például a műfajok vegyítésével - új dolgokat találhatok ki, a fotózásban és a dalszövegírásban pedig azt szeretem a legjobban, hogy üzeneteket tudok elrejteni a képekben és a szövegekben, amit majd csak kevesen értenek meg. Mindegyik tevékenységnek megvan a maga haszna, olyan az egész, mint egy gyógyszeresfiók, amiből a hangulatom szerint veszem elő azt, amire épp szükség van.

–  S az anyaság min változtat?

–  A gyerekek rengeteg új tulajdonságot adtak nekem, amik inkább a hétköznapokban mutatkoznak meg akkor, amikor velük vagyok. Éneklés közben egy kicsit más vagyok, mint velük, a színpad egész más személyiséget igényel.

–  Mikor érzi magát a legszabadabbnak?

–  Minden területen szabad vagyok, azt hiszem, nem is csinálnám egyiket sem, ha nem így lenne. Nem véletlen, hogy nem foglalkozom kiadókkal, rádióslágerekkel és semmi olyan területtel, ahol valamilyen eredmény (aranylemez, vagy toplista-helyezés) a cél.

–  Enélkül is jól telnek a hétköznapok...

–  A kedvenc dalainkkal koncertezünk, Edith Piaf esteket tartunk, ami folyamatos öröm, és nem akarom, hogy olyan toplistától, vagy díjaktól függjön a boldogságom, amiket egy nap majd vagy elérek, vagy nem. MOST akarok boldog lenni, nem egy lista kihirdetése után, csak mert valakik szerint akkor kapom meg az engedélyt arra, hogy örüljek. Nem hagyom, hogy másoktól függjön az elégedettségem, azt hiszem leginkább ebben áll a szabadságom.

–  De jó ezt hallani!

–  Amikor a kiadóm vezetője felhívott, hogy gratulál az első aranylemezemhez, csak annyit tudtam mondani neki, hogy oké, de most leteszem, mert be kell mennem ultrahangra. Ez a vicces mondat egy kicsit a mottóm is lehetne. Szuper, hogy megvették, gratulálok a kiadónak, de most megyek ultrahangra, bocs. Nem nagyképűségből, hanem mert azon rajta lesz az első gyerekem, a lemezeimből pedig a megírásuk a valódi öröm számomra, nem az anyagi siker.

–  Akkor ugyanígy lehet ez az írással is, hiába is adja ki a blogbejegyzéseiből készült könyvet a Nők Lapja Café és az Ulpius Kiadó...

–  Talán vicces, de általában fogalmam sincs, hogy hol ismernek el, hol jelennek meg elismerő írások a zenémről vagy a blogomról, és ez azt hiszem nem is baj. Nem arról van szó, hogy nem számítanak a visszajelzések, csak éppen nem akarom, hogy befolyásoljanak, mert így épp a szabadságomat veszíteném el. Nem lenne jó, ha mondjuk írás közben azon agyalnék, mit szól majd hozzá az Ulpius vagy a Nők lapja Café. Szóljanak, amit akarnak, az az ő dolguk, az enyém az, hogy valahol  hasznos legyek, és persze, hogy én magam is szórakozzak a munkám végzése közben.

–  Gyula város népszerűsítése is hasonlóan szórakoztató? Minden megnyilvánulásából árad, mennyire ragaszkodik szülővárosához.

–  Imádom Gyulát, és azt hiszem, lassan itt lenne az ideje, hogy megkapjam a város tiszteletbeli PR-osa címet, mert ahol csak lehet, reklámozom. Persze könnyű dolgom van, ezt a várost mindenki szereti. Jó fejek az emberek, sok jó programmal lehet találkozni, és az egész város úgy szép, ahogy van.

–  Arról kapott közvetlen visszajelzést, hogy a lemeze által igénybe vehető kedvezményekkel hogyan éltek a városban pihenők?

–  Igen, a saját kiadású lemezemben levő gyulai kuponokat sokan felhasználták, és ennek örülök is. Ez egy olyan marketingkampány volt, amivel a város is és a turisták is jól jártak. A Turinform irodának és Gyulavári Andinak külön köszönet érte, nagyon sokat dolgoztak vele.

–  Kegyetlen kérdés, de fel kell tennem: a gyulai közönség eltér a többitől?

–  Igen, a gyulai közönség ideális, általában turistákkal vegyített, jókedvű, igényes társaság. A színpadról is meglátszik egy városon, ha sok kultúrális esemény van, mint ahogy az is, ha a diszkó a legjobb lehetőség a zenehallgatásra. Ezzel egyébként semmi gond, az előadó dolga, hogy reagáljon erre a reperoárjával, a sorrenddel és minden mással. Olyankor nem a közönség a hibás.

–  Hol időzik legszívesebben? Van kedvenc városrésze?

–  Szeretek nyáron a Rondellában fellépni vagy a várost körbejárni, és szívesen vagyok otthon is, a kertben a növényekkel. Mindenfelé szívesen járok. Most a padlást kell kitakarítanom, és végülis ez sem rossz hely, mert innen fentről látom az egész várost.

 

Szabó Eszter. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. július 21. 13:00
Szabó Eszter: Az ember tehetsége nem róla szól, hanem azokról, akiknek örömet szerezhet vele
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)