Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szabó Eszter és Kontor Tamás, a zene szárnyán különböző utakra invitálta közönségét Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2013. május 26. 11:21
Szabó Eszter és Kontor Tamás, a zene szárnyán különböző utakra invitálta közönségét Gyulán
A gyulai sztárpáros koncertje a gyulai Rondella terasz biztonságos ponyvái alatt zajlott
Szabó Eszter és Kontor Tamás a Rondella teraszon. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Kissé hűvös, borús estének indult a szombati, amikor városunk sztárpárja, Szabó Eszter és Kontor Tamás készült fellépni a gyulai Rondella teraszának színpadjára. Az élénk szél miatt, elővigyázatosságból a szórakozóhely ponyvája alatt indult a buli, így már nem kerülhetett veszélybe sem a színpadi cucc, sem a hangulat.  

Kontor Tamás finom gitárjátékából már a beállás alatt kaphatott egy kis ízelítőt a közönség, a csilingelő hangokra az arra sétálók is meg-megálltak, s tömörültek a várkertben. Western gitárral, a Europe Superstitious számával indította koncertjüket a virtuóz zenész, egyelőre egymagában. (Eközben a nagyképernyős tévéken megkezdődött az UEFA-bajnokok ligája döntő, így exkluzív zenei kíséretet kapott, aki szurkolni jött a Bayern München győzelméhez.)

A karakteres orgánumú gyulai énekesnő, Szabó Eszter egy Jamiroquai dalban csatlakozott zenész – és nem mellesleg – élete társához. Ritmusból sem volt hiány, ugyanis a lendületes stílusban játszó gitáros egy külön erre a célra kifejlesztett, lábdobhangot adó hangszertokon is hozta az egyeket. Közvetlen hangulatú koncertjükön elhangzottak még dalok Frank Sinatra, a Gipsy Kings, az AC/DC, John Denver, Norah Jones, Aretha Franklin, Édith Piaf és Elvis Presley előadóktól, illetve szerzők kottáiból, amelyek a bő egy órás koncert során különböző utakra és korokba vitték el a hallgatókat.

 

Szabó Eszter és Kontor Tamás. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. május 26. 11:21
A gyulai sztárpáros koncertje a gyulai Rondella terasz biztonságos ponyvái alatt zajlott
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)