Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Kerecsényi Kupán röppentek a nyílvesszők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. január 16. 13:00
A Kerecsényi Kupán röppentek a nyílvesszők
Újévköszöntő teremíjászversenyt rendeztek a fürdővárosban

Kerecsényi Kupa néven rendeztek íjászversenyt január 13-án, Gyulán. A Don Bosco-sportcsarnokban felállított pályán a négy fő szakág képviselői mérhették össze tudásukat.

KÜLÖNLEGES VERSENYT SZERVEZETT A Kerecsényi László Íjász Egyesület

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A száznegyvenhat indulót felsorakoztató íjász viadalon a hazai klubok mellett román csapatok is megmérettették magukat. A versenyzők változatos célokat vehettek „tűz” alá a Göndöcs Benedek középiskolában, hiszen a pályát a négy fő szakág szabályzatából és céljaiból merítve építette ki a Kerecsényi László Íjász Egyesület. Az intézmény annak a pár iskolának a tagja, amelyekben iskolai keretek között folyik az íjászoktatás.

A mostani kihívás a Viharsarki teremíjász-versenysorozat része, amelyben öt kategória, öt korcsoportjának mezőnye röppentette nyílvesszejét. A résztvevők húsz célt építettek majd ki az indulóknak, amelyeket vezényszóra vettek célba.

Mint ahogy azt a klub oldalán olvashatjuk, a viadallal felkészülési lehetőséget és jó versengést akartak biztosítani a versenyzőknek és az íjászoknak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A fürdővárosi indulók közül Lévárdi Melinda, Szántó Zoltán, Szántó István, Zvolenszki Gergő és Zvolenszki Richárd aranyérmet, Mengyán György ezüstöt, míg Bajnóczi Ervin, Veres Dávid és Sárközi Lajos harmadik helyet érdemelt ki találataival.

Eredmények:

Vadászíj carbonvesszővel: Ifjúsági: 1. Németh László Zsolt és 2. Resetár Zsombor. Felnőtt női: 1. Bucur Krisztina. Veterán női: 1. dr. Szabó Rózsa. Felnőtt: 1. Szántó Zoltán, 2. Mengyán György és 3. Bajnóczi Ervin. Veterán: 1. Szántó István és 2. Aranyosi Imre.

Csigás íj: Felnőtt női: 1. Nagyhegyesi Ilona. Ifjúsági: Székely Eduárd. Felnőtt: 1. Csáki Róbert, 2. Blastyák János és 3. Kovács Gábor. Veterán: 1. Faragó János és 2. Blastyák Mihály.

Történelmi íj: Mini női: 1. Imre Boglárka. Mini gyerek: 1. Székely Renáta, 2. Horváth Anna és 3. Horváth Fruzsina. Ifjúsági női: 1. Tóth Tekla, 2. Popa Sára és 3. Biczó Anna. Felnőtt női: 1. Lévárdi Melinda, 2. Kovács károlyné és 3. Kondacsné Tóth Mónika. Veterán női: 1. Pencsók Edit, 2. Jakó Margit és 3. Mező Anikó. Mini: 1. Kondacs Tamás, 2. Nisóczi Miklós Álmos és 3. Fetter Tamás. Gyerek: 1. Zvolenszki Gergő, 2. Asztalos Ákos és 3. Szabó Marcell. Ifjúsági: 1. Zvolenszki Richárd, 2. Békési Bálint Viktor és 3. Veres Dávid. Felnőtt: 1. Szitás László, 2. Szalma József és 3. Kalmár József. Veterán: 1. Nahócki Péter, 2. Csupor János és 3. Sárközi Lajos.

Vadászíj fa vesszővel: Gyerek női: 1. Horváth Csenge. Felnőtt női: 1. Vasné Köteles Anita, 2. Budai Gyöngyi és 3. Gáspár Gyöngyi. Gyerek: 1. Tímár Kevin és 2. Vince Levente. Felnőtt: 1. Székely Zoltán, 2. Miklósi András és 3. Bencze Zsolt. Veterán: 1. Püski János, 2. Gyarmati Gábor és 3. Sulyok György.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)