kiss lászló
Fotó: Gyulai Hírlap
Midőn ezt írom, péntek délután van, fanatikus hőség, és alig huszonnégy óra választ el bennünket a Belgium elleni meccstől. A tét mi is.
Nem tudnám megmondani, játszottunk-e velük valaha, nem vagyok én az unokaöcsém, aki ha unta a vakációt, és ez minden évben előfordult, a szezonbeli NB III-as mérkőzések statisztikáit másolta át a Népújságból egy Kádár-kori excelbe (spirálfüzet). Bonus track: megye II. Majd bemondják vasárnap este, meg hát kit érdekel.
Gombfocimeccs biztosan volt (1:1, gólszerző: Ceulemans, ill. Détári). Ezzel a döntetlennel – merjünk nagyot álmodni – ma már nem egyeznénk ki, mert egyfelől jobbak vagyunk, mint a belgák, másfelől az elmúlt napokban elrontottuk ezt a szurkolásdolgot azzal, hogy az elvárásaink nem azok, amelyek az EB előtt voltak, inkább olyanok, amilyenekre az EB előtt igazából vágytunk. Azóta igazából lett, üdv, magyar emberek a valóságban.
A korszerű magyar popkultúra egyik trombitás úttörője pár éve azt kívánta a tévéműsorában, hogy legyen minden héten szilveszter. Hát most mindennap az van. Nem kell hazamenni tízre, és akkor is elmarad az otthoni fejmosás, ha a reggel lángosozni talál a piacon. Nem küldik rám a jardot, ha sörrel a kezemben óbégatok a szökőkútnál, senki nem néz féleszűnek, amikor a vári buszra várva rázendítek a ria-riára, mert tudják, mért csinálom, és szívük szerint ők is ezt csinálnák. Törvényesen bolondultam meg.
Szerelmesek lettünk, na. Nem lesz könnyű, ami eztán jön.