Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megkezdődött a nemzet nyári színházának fél évszádos jubileumi évada Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2013. június 23. 10:56
Megkezdődött a nemzet nyári színházának fél évszádos jubileumi évada Gyulán
Koncerttel, grandiózus fényfestéssel, tűzijátékkal és komédiával indult a Gyulai Várszínház ötvenedik előadássorozata
Megkezdődött a Gyulai Várszínház 50. évada. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Megkezdte idei, jubileumi évadát a fél évszázados múltú Gyulai Várszínház. A különös, eső utáni hangulatban gólyalábasok fogadták az érkezőket a gyulai várnál, a derékváron láncinges-fegyveres őrök strázsáltak, a színpadról egy zenekar készülődése hallatszott. A nyári zivatar miatt fél órával csúszott a megnyitó ünnepség.

A várszínház nyári szezonjának kezdetektől fogva szimbóluma a Hazám, hazám dallama. A műsorkezdő szignál ezúttal valódi kürtökön harsant föl Erkel Ferenc szülővárosában, majd átadta a szót az ünnepi beszédeknek.

Elsőként Gedeon József színházigazgató köszöntötte a jelenlévőket, és elmondta, csaknem fél évszázaddal ezelőtt az első előadást – Victor Hugo: Hernani című romantikus darabját – azóta 440 színházi előadás, 150 bemutató és 50 ősbemutató követte a várszínház színházi sorozatában.

Balog Zoltán, a Nemzeti Erőforrások minisztere, a jubileumi évad fővédnöke az öt évtizedes gyulai színházi kultúráról beszélt.

- A Gyulai Várszínház kupolája a csillagos ég, a gótikus téglavár emblematikus árnya az a háttér, ami jelzi a történelmi mélységét, a nagybetűs történelmet és a jelentőségét ennek az eseménynek. Végvár, a színházi kultúra végvára. Olyan hely, amely ha messze is van a központtól, nem adható föl. Nem kívánjuk feladni, hanem őrizni akarjuk, fejleszteni, építeni. Hiszen a végek védik a közepet, az egészet. Így volt ez 1566-ban is, és így van ez ma is, hiszen a magyar kultúrát ma – ha nem is fémből készített fegyverekkel, de lelki, szellemi fegyverekkel – mindenképpen védeni kell – mondta a miniszter, majd a város szellemi erőforrásait, kulturális hagyományait és híres szülötteit sorolta. – Egy közösséget nem csak azt tesz gazdaggá, ha jól működik a gazdaság, ha vannak munkahelyek, ha van infrastruktúra, hanem az is, ha van egy olyan hely, egy város, ahol az idetartozás örömet okoz és meg lehet élni, és ebben a kultúra segít bennünket leginkább. Az Önök várszínháza nem csak arra lehet büszke, hogy színészóriások és hatalmas rendezőegyéniségek köthetők a városhoz. A nemzet nyári színháza bebizonyította, hogy ez egy igazán jó, színvonalas színház – hangsúlyozta Balog Zoltán.

Ezután dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, az idei évad védnöke köszöntötte a megnyitó vendégeit.

- A Gyulai Várszínház története nem más, mint a színház folyamatos megújulási kényszerének allegóriája. A színház ugyanis azzal, hogy tükörként mutat rá a társadalmi problémákra – esetenként megoldást kínálva rájuk, máskor pusztán reflexiójában segítve a tisztánlátást – gyakorlatilag újra és újra megújulásra kényszeríti önmagát. A színház kérdésfeltevés és válaszkeresés. A feltett és megválaszolt kérdések viszont általában újabb és újabb kérdésekhez vezetnek. Ha visszatekintünk az elmúlt 49 évre – megítélésem szerint – a Gyulai Várszínház jó kérdéseket tett fel és erre jó válaszokat adott – hangzott el a városvezető beszédében, amelyben a várszínház korábbi meghatározó egyéniségeinek – Miszlay Istvánnak, Havasi Istvánnak és Sík Ferencnek – is emléket állított. – A kultúra egészéből úgyis lehet kiemelni elemeket, hogy az előadásoknak helyet biztosító várszínház nem egy művészeti ágnak, nem egy irányzatnak, nem egy művészeti ideológiának, hanem a művészi értéknek elkötelezettje. Nyitott és befogadó mindenre, ami magas szintű, művészi kifejezőerővel bír és ez az elv a mai napig érvényes. Ez zsinórmérték a várszínház rendszerváltozást követő korszakának, amely számos olyan sikert és elismerést biztosított, amelyre minden gyulai méltán lehet büszke. Az idei évad az elmúlt, majd’ fél évszázad legnagyobb értékeit villantja fel, amelyek a jövendő számára is iránymutatók.  A várszínház újra és újra meg kell feleljen a kor kihívásainak ahhoz, hogy a következő ötven évad épp oly sikeres lehessen, mint a mögöttünk hagyott fél évszázad. A múlt értékeit, a jelen sikereit és a jövő nemzedék elismerő figyelmét tekintve bizton állítható, hogy a Gyulai Várszínház következő ötven évada is aranybetűs fejezetekkel ajándékozza meg a magyar kultúrát – mondta dr. Görgényi Ernő.

A beszédek után a Hazám, hazám soraira felkúszott a vár falára a színház zászlaja, majd a vár fokáról – három helyett ezúttal – öt lövés nyitotta meg az ötvenéves színház, ötven napon át tartó összművészeti fesztiválját. A ceremónia után a gyulai Royal Dixieland Band adott rövid koncertet, akik a közelmúltban, Drezdából, a nemzetközi dixie-fesztiválról az első díjjal tértek haza.

A megnyitó csúcspontja a várfalra vetített fényfestés volt, ahogy hazánk legnagyobb vetítővásznán, háromdimenziós képek formájában megelevenedtek a teátrum elmúlt évtizedeinek előadásai. A grandiózus látvány után hozzá méltó, nagyszabású tűzijáték szórakoztatta a történelmi esemény vendégeit. Végül a várszínház egy térítésmentesen látogatható előadással kedvezett a közönségnek, akik a szolnoki Szigligeti Színház előadásában Heltai Jenő A néma levente című vígjátékát láthatták a Tószínpadon.

 

Képünkön (barlól) dr. Görgényi Ernő, Balog Zoltán és Gedeon József. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. június 23. 10:56
Koncerttel, grandiózus fényfestéssel, tűzijátékkal és komédiával indult a Gyulai Várszínház ötvenedik előadássorozata
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)