Hajadban álmos álmokat ébreszt a téli hajnal. Párnádból álomkoszorú. Koszorúdból Hold. Holdadból fény. Az alakja ismeretlen, színe kék és zöld és fehér, ha nézed, pipacs és papatyi, ujjaid fonják tovább, hétszínű fonál, keletről érkezik és délre tart. A réten bogár, a fában bokor és fordítva. Egy utcára nyílik minden. Van kalap és sál. A kesztyűjét nem találja. Ha fél lábra áll, forog a világ, a szemében arca tündököl. A fürdőszobában tükör. A csap kímél, ma nem csöpög. Arcába arca néz, márvány és kavics. Közelebb hajol a valósághoz, valósága álmos város, útlevéllel közlekedik A-ból–B-be, szobából szobákba, útlevele fényképes, és erre a világra szól. Csempehideg lábai tartják a súlyt, kihajol és vissza, a tükörlámpa sárga fénye sem tompítja annyira, hogy megszeresse. Egy vagy és mégis kettő. A legjobb színpad a fürdőszoba. Fellépés minden reggel. Adás van. Kérem, ne zavarjanak!
* * * * * * *
Recseg reggel a rádió, ahogy hangosítod, hangosabb belőle a szó. Belebeszélik lelkembe a jót. Ha ajtó lesz, belépek rajta. December van, hinni kell a csodákban. Ha ablak lesz, benézek rajta. Decemberben látni kell a csodákat.
* * * * * * *
A reggeli teát elmosták az emlékek. Zöld ing, fekete kabát, kockás sál. Szeretem ezt a decemberi időt. Érzem, ahogy tüdőmbe folyik a hideg reggeli levegő. A Citroën elsőre indul. Az ablaktörlők komótosan tisztítják a jégvirágos szélvédőt. Elindultunk. Ez is egy nap. Nagy forgalom. Nagy éhség. Nagy várakozás. Advent van.
* * * * * * *
Kesztyűben integet. Vonat. Jégvirág nő orráról az ablakra. Előtte téli part, ami folyót ölel jéggé. Jégjárás a szívemben. Vaddisznó lábnyomok a havon. Erdőbe visz be. Balra folyó. Belém karol. Belesétálunk a januárba. Ebben a pillanatban nem tudom eldönteni, hogy maga vagy a táj szebb. Arcát arcomba merítem. Lépéseim lépéseibe érnek. Ujjaim feloldják ujjait. Víz. Tükör. Égbolt. Lassú lebegés. Cipőink éppen hét centire emelkednek el a parttól, amikor megölelem, amikor megölel.
