De szép is lenne a világ, ha hagynánk, hogy szép legyen! Simonyinak ebben bizonnyal igaza volt, s ez a történet, ami róla is szól meg nem is, éppen azt mutatja meg nekünk, hogy a világ szép, s az virágos tavasszal biz’ ám még szebb. Kati e-mail fiókjába hosszú éves csendek után pottyant be egy friss levél. Az antikvarium.hu digitális világában ejtett régi előjegyzései Simonyi-könyvekre leltek. Egymásutánban jöttek a könyvajánlatok, már-már sok is egyszerre, talán kedve se hozzá már igazán, nem is jó időben..., ám az utolsónál [Simonyi: Forgácsok egy fakeresztről, Bp.: Szépirod. Kvk., 1980] valamiért meginog. A könyv nem is lenne túl drága, a posta/futár [Gyula–Budapest viszonylatában] hozzá már annál inkább, a lelketlen arányok bosszantják, s valamelyest kedvét szegik a rendelést illetően. Az utolsó utáni pillanatban, mert ilyen mindig adódik az életben, mégis késztetést, sőt egyenesen vágyat érez arra, hogy megrendelje azt a könyvet. A kapun fiúfutár csönget. Katit cikizi kicsit, hogy neki megint könyvet, másnak meg leginkább segédeszközöket... Furcsa bókra furcsa mosoly a válasz. Fizet. A könyvért pontosan 840 forintot, a lehozatalért 775 forintot.
A nappali közepén megállva mohón bontja ki a csomagot. Belelapoz. Beleszagol. Leül. Nézegeti. Lapozgatja. A könyv elején ismerős aláírást talált. A könyv eredeti birtokosa írta bele a nevét 1980-ban. Nehezen betűzi a kézírást. A könyv 101. oldalán LL szignó. Mosolya kíséri a felismerést. Ebben a pillanatban nem tudja eldönteni, hogy mindez véletlen, vagy egy könyv sorsának furcsa játéka. Simonyi könyvét 1980-ban Gyulán vásárolta meg LL 27 forintért, majd Debrecenben adott túl rajta egy jó húsos ebédért.
De szép is lenne a világ...
