Vasárnap, ebéd utáni séta a közjóléti parkká avanzsált pósteleki erdőben. Az újévköszöntő tavasz sokakból csalogatta elő a fák, az erdei ösvények, a csönd utáni vágyakozást. Szerintem túl sokakból is, már ami a pósteleki parkot pillanatnyilag illette, de sétatársam leintett: a közjóléti szakaszon számos a látnivaló, és őt nem zavarja, ha gyakrabban találkozik embertársaival, mint őzekkel. Engem néha igen. Most ilyen néhám volt. Győztem: a vadon felé vettük az irányt. Hetes ösvény, Széchenyi vonal. Jelentem, azért itt is akadt látnivaló:
- 3 db őz, meg egy őzhátsó
- 1 db fekete-fehér macska
- 2 db les, az egyik komfortos PVC-padlóval
- fél kávébarna bunda, belevaló gazdaállatka nélkül
- 2 db, egyenként fél pár férficipő
- 3 db irdatlan, focilabda méretű pöfeteggomba, még tavalyról
- gondozott, fákkal kellemes sírhalom
- Gróf Széchenyi Antal sírja, rajta színes szaloncukrokból vidám karácsonyi koszorú
- 1 db használatban lévő rókalyuk, egy fő-, s két oldalsó bejárattal
- 15 db harkálykopogás
- 72 db beazonosítatlan csivitelés
- 1 db hátrapillantás az ösvény végét érve: lila fodrokkal dúsan szegett vérnarancsos naplemente.
