Huszti Szabolcs most az ország fekete báránya. „Mit képzel ez a jampec, kicsoda ő, hogy már másodjára mondja le a válogatottságot? Soha többet nem szabadna ilyen játékost még csak a keret közelébe se engedni.” Ilyenek és ehhez hasonló dühkitörések hallhatók a nép szájából. Ismert edzőikonok háborodnak fel és döbbennek meg nyílt levelén, melyben kritizálja a futballválogatottunk belső köreiben végbemenő dolgokat és egyéb, ezzel kapcsolatos történéseket. Mészöly támadja Husztit, Huszti a Mezei klánt és persze a Videotont. Király Gabi és Juhász védi Husztit, Huszti ellenben nehezményezi, hogy Gera másmilyen elbánásban részesült, mint ő.
Klikkeskedünk, klikkeskedünk, furkáljuk, bíráljuk egymást, a válogatott meg jól el van a világranglista ötven valahányadik helyén. De hát ez ugye nem lényeg. A lényeg csak az, hogy játsszon egy adott játékos és a meccs végén, felmarkolja a felmarkolandót, az nem számít, hogy milyen módszerekkel. Azért, ha mélyen Huszti szavai mögé nézünk, talán kiolvashatjuk belőle azt, hogy lehet, mégsem ő a hunyó a történetben. Tartja a mondás, hogy fejétől bűzlik a hal. De ki is a fej? A fej, aki megmondja, hogy ki játsszon. Ez nem minden esetben a szövetségi kapitány. A fej az, akinek visszaforgat a játékos. Aki a fejnél jól fekszik, az játszik. A fej ritkán változik, a szövetségi kapitány már sűrűbben. Az, hogy ki irányít a háttérből, és ki gerjeszti ezt az egész kalamajkát, nos, döntse el mindenki maga.
