Nem győztek plusz székeket állítani a vár szomszédságában, a Corvin János Múzeum udvarán, ahol a legendának számító Szakcsi Lakatos Béla Szentivánéji álom worldmusicaljét adta elő. Nem véletlenül voltak sokan kíváncsiak a koncertre, hiszen kétségkívül exkluzív élményben volt része a Szakcsi-rajongóknak, hiszen a többek között Liszt-, és Kossuth-díjjal kitüntetett zongorista a két évvel ezelőtt Szegeden debütált művének zongoraátiratát hallhattuk, saját előadásában, valamint továbbgondolásában.
Epikailag ritkásabb, viszont érzelmileg sokkal bensőségesebb, „szakcsisabb” ősbemutató volt ez. Az égiek tökéletes időjárást körítettek a légies kivonat köré. Az egész napos hőség alkonyata a zenéhez hasonlóan kellemesen lágy fuvallatokban gazdagon telt az óriás platán árnyékában.
A neves jazz-zongorista számos zenei irányzat – jazz, soul, pop, különféle népzenék és opera – stílusjegyeit tartalmazó műve, talán éppen zenei palettájának színessége miatt mindenkihez és mindenhová szólóra sikeredett. Érdekes volt, ahogy az utcáról beszűrődő halk zajok – emberi zsivaj, motorzaj, autókürtök hangja és madárcsiripelés – nemhogy nem zavarta, hanem érzelmileg éppen felspannolta a hallottakat, és egy plusz hangulatot adott az előadásnak, ami szerves részévé vált az egész produkciónak.
Erről a fajta indirekt harmóniáról sokat lehetne filozofálni, de újra átéltté tenni nem lehet, még egy kitűnő minőségű kép- és hangfelvétellel sem. Nyilvánvalóan közrejátszott az is, hogy a fekete August Förster rövidzongora kinyitott fedele alól is jöttek a hangok, és az oldalakra tett két kis hangszóró hasonló hangerővel ontotta a széles hangterjedelmű instrumentum hangjait. Az így telített hangzást a szél még fel-felkapta, hogy aztán különböző módokon és irányokból beletegye a fülünkbe az említett utcazajjal együtt. És nem is akármikor! Az isteni koreográfia többször időben küldte a fuvallatot, időnként fel-feltámadva, sokszor éppen, amikor a zongoraművész is lendületbe jött.
Ehhez a hangzáshoz társultak az atonalikus dallamok, a mollok és a dúrok váltakozásának sokasága, és a zongoristától megszokott és várt jazzes improvizációk által, összetett érzelmek és hatások generálód(hat)tak előadóban és a hallgatóban egyaránt.
Így a komolyzenei fordulatokat és autentikus török, román, cigány és magyar népzenei elemeket is felvonultató előadás élő filmzeneként tárult elénk és halt el, legalábbis fizikailag.
A szerző – és egyben az előadó is – nyilvánvalóan (sok-)sokszólamú musicaljének ilyenféle, kétsoros kottába való illesztése különös, gesztusszintű és egyben egyedülálló egy órát eredményezett, és tartott meg az emlékezetekben.
Szakcsi Lakatos Béla előadása után rá jellemző szerénységgel és humorral megköszönte, hogy végighallgattuk. Elnézést kért „ízléstelenségéért”, amiért többször belenézett kottájába, valamint büszkeséggel töltötte el, hogy a madarak belecsiripelésre méltónak tartották koncertjét.
