Barátaim szíves invitálására nem tudtam nemet mondani, a szombat estét a pálinkának szenteltem. Hogy azért ne essek az álszentség vétségébe, bevallom, nem volt túlságosan nehéz igent mondanom. Egyrészt magam is lelkes híve vagyok a minőségi gyümölcspárlatnak, másrészt tavaly kimaradt a kóstolás – az élet egyéb fontos dolgai háttérbe szorították a fesztivált.
Nem indult túl jól a dolog. A szervezőkkel ellentétben engem nem dobott fel az óriási tömeg. A lelkem örült, hogy milyen sikere van a rendezvénynek, s amikor meg kellett saccolnom a látogatók számát, akkor 5 és 6 ezer fő körülire becsültem a sokaságot a két sátorban. És akkor még nem beszéltünk a külső részen hömpölygő áradatról! A testem viszont tiltakozott a lökdösődés ellen, bármennyire is emelte toleranciaszintemet a megkóstolt nedűk növekvő száma. Úgy tűnik, hogy a gyulai pálinkafesztivál kinőtte magát, várakozáson felüli vendégszám volt jelen a hétvégén. Ideje elkezdeni gondolkodni azon, milyen módon lehet bővíteni a rendelkezésre álló teret a vendégek kényelme érdekében.
Az meg kifejezetten elkedvetlenített, hogy az első kóstolás nem sikerült. Talán túl mohók voltunk, nem kellett volna rögtön még a sátrakon kívül álló standon kezdeni az ízlelést. Az én szilvámmal semmi baj nem volt, de barátom megesküdött, hogy az általa választott érlelt törköly soha nem látott gyümölcsöt. Némi rosszallással emlegette emiatt a gyártó cég nevét, de én igyekeztem mentséget találni, miszerint elképzelhető, hogy csak a pultos szeretett volna némi extra jövedelemre szert tenni.
A sátorban azonban minden a helyén volt. A pálinkák kiválóak voltak, a hangulat kitűnő, a vendégek elégedettek. A kiállítók kulturált körülmények között kóstoltattak, s nagy örömömre szolgált, hogy az utóbbi években bimbózásnak indult pálinkakultúra izmosodik, szépen fejlődik. Észlelhető volt ez a választékban, a palackok formáiban, a cimkékben, a poharakban, a kiszolgálásban és nem utolsó sorban a fogyasztókon. Lehet, hogy sokan megcáfolnak, de én botrányos részeget nem láttam, inkább azt konstatáltam, hogy az átlagosnál kevesebb az erősebben ittas vendégek aránya.
Még az árakkal is meg voltam elégedve többé-kevésbé, különösen azután, hogy barátaim ecsetelték a Csabai Kolbászfesztiválon alkalmazott árrendszert. Nem mondom, hogy negyedosztályú árakon vásárolhattunk, de a minőséget figyelembe véve elégedett voltam.
Meg azzal is, amikor szembetalálkoztam azzal az újságíróval, aki az első fesztivál idején, 2000- ben a ma is működő megyei lapban dörgedelmes cikkben ostorozta mind a pálinkát, mind a részegeket, mind pedig a bolondokat, akik kitalálták és támogatták a rendezvényt – akkor még az azóta kimúlt Gyula-napokkal összekötve. Mocorgott bennem a kisördög, hogy rákérdezek mit keres itt, aztán hagytam a dolgot. Olyan szép volt ez az este! És a vita az elmúlt tizenegy évben eldőlt: a Pálinkafesztivál siker, hasznos Gyula számára! Ez az érzés vasárnap délelőtt csak megerősödött bennem, amikor láttam a tömött éttermeket, a rengeteg vendéget a város utcáin.
A Csabai Kolbászfesztivál elindulása óta tudjuk: az ilyen ötletek sikerre viteléhez kell egy megszállott elme. Örüljünk, hogy Gyulán is van ilyen!
