Sorra vágtatnak el a hetekbe tömörült percek, s csak olyan mozzanatokra akadnak fenn, mint „Jé, megint péntek!” vagy mint „Már megint hétfő…”. Már március vége, pedig még találni szilveszteri konfettit a szőnyegben. Hogy telik az idő…
Fura, mert így visszatekintve mintha gyerekkoromban alig lett volna dolgom vele, míg a mai nebulók rendre küzdenek szorításával, s a nyugdíjasok is, kiket azzal a negédes mosollyal tuszkoltak ki kissé sürgetően munkahelyük ajtaján a sebtében összecsapott búcsúztatón a kollégák, hogy „most majd mindenre lesz idejük, mire egész életükben nem volt”. Na, ezek a nyugdíjasok is sorra azon panaszkodnak, hogy képtelenség, mert nincs idejük semmire.
Megváltozott volna valami?
Az idő szorításában élünk, jól tudják ezt a topmenedzserek és a családjukat profi szinten navigáló anyukák. Órákra, tízpercekre tagolt életükbe mégis úgy fest, minden belefér. Munkahelyükön brillírozva tudják tartani magukat a határidőkhöz, otthon is játszi mosollyal szedik ki lurkóik gönceiből a fűfoltot, varázsolnak könnyedén mennyei vacsorát, alakulnak át szexistennővé tíz perc alatt, azaz a harmónia megteremtésére is rászánják az időt, mert valahogy mégis mindenre jut belőle. Egyikük azt mondta: ilyenkor elasztikus az idő. Kitágul, ha felülkerekedünk rajta.
Úgy tűnik, az óramutató állása nem mindig az idő múlásának megfelelően változik. Mást érez egy, a délutánt unatkozva átlébecoló tini, mint egy kedvesét váró szerelmes. Egy-egy perc is nagyon hosszú lehet, ha egy szülőszobán vajúdó nő nézi az órát, de egy másodperc értéke is jelentős annak az ezüstérmes sportolónak, kit ennyi választott el a dobogó legfelső fokától.
Olykor kitüntetett szerepet kap életünkben, máskor évek száguldanak el mellettünk észrevétlenül, az események pillanatokká tömörülnek, a boldogságok jó, ha pár percre kifutják, vagyis az idő mibenléte nagyrészt még most is rejtély. Még ma is a létezésünk feltételét és lehetőségét jelentő térről és időről a leghiányosabbak az ismereteink. A fizika és a filozófia pedig mindmáig adós a definiálásával.
Megkülönböztetünk illuzórikus időt, mitikusat és hétköznapit, abszolútat, relatívat és idővákuumot, van dinamikus és statikus időfelfogás, és kedvünkre vizsgálhatjuk az idő topológiai szerkezetét is.
Newton leszögezte, hogy csak a relatív idő érzékelhető, az abszolút idő sohasem.
Leibniz amellett érvelt, hogy sem abszolút idő, se abszolút tér nem létezik. Arisztotelész az idő megértésében kitüntetett szerepet tulajdonított az igeidők elemzésének valamint a „Most”, tehát a jelen fogalmának. Ez a modern metafizikai elméletek kiindulópontjául is szolgált, és végül többeket odáig vezetett, hogy idő egyáltalán nem is létezik. (Sőt, tovább gondolva semmi sem létezik.) Az máig elfogadott nézet, hogy az idő változással jár (Arisztotelész, Hume, McTaggart, és a kortárs filozófusok is ezt vallják), mert csak általa érzékelhetjük. De mert az idő múlása - és annak érzékelése - csak látszat, a mozgás és változás pedig valóság - amihez viszont idő kell -, ha az idő nem is múlik, kétségtelenül van, míg a már említett más nézetet vallók a dinamikus változás kapcsán tudják bizonyítani az idő lehetetlenségét.
A méréseken túl mi is rendelkezünk időérzékkel, s amíg valaki tudatában van az idő múlásának, a kognitív állapota mindenképp változik. Mert logikailag lehetetlen, hogy valaki tudatában legyen egy változás nélküli időköznek egy ilyen időköz alatt. Ezt minden iskolás és tapasztalati ember tudja.
Mert a változás nélküli időközök lehetősége nem cáfolható annak alapján, hogy miként mérjük az időt, vagy miként vagyunk annak tudatában. Így a kérdés sem az, hogy fizikailag lehetséges-e idő változás nélkül, hanem, hogy logikailag lehetséges-e.
Eleink mindent megbeszéltek a fonóban, vásárlás közben a piacon, a kocsiút során a vásárra menet. Ma kimos helyettünk a mosógép, bevezettük a gázt, autóval hordjuk gyerekeinket iskolába, otthonunkból vásárlunk és intézzük pénzügyeinket az internet révén, azaz a technika fejlődésével számos olyan eszköz épült be életünkbe, amivel szintén az időt takaríthatjuk meg, ezek együttes működése a legtöbbek számára mégsem hagy időt olyan legfontosabbakra, mint szeretteinkre, a nyugalmunkra, egymásra és saját magunkra.
Gyakran már a szerelmek kibontakozása is más, hisz olyan időigényes dolog lenne, mi azonban türelmetlenek vagyunk, nem tudunk már várni. Mielőbb tudni akarjuk milyen a másik, mert feleslegesen nem vesztegetünk rá sok időt, nézzük a következőt.
Ráadásul egy-egy óra eltolásával akarunk csalni az energiafogyasztáson, belső ritmusunkon, nem is tudjuk min. Egy óramutató járásával ellentétes irányú csavarintással, vagy már azzal sem, mert a különféle okos beállítások automatikusan ezt is elvégzik helyettünk. Március végén, annak utolsó vasárnapján, utolsó hétfőjén, a nyári időszámítás első munkanapján.
Megint.
