valójában nem akkor voltak, amikor a tankönyv írja, hogy az első világháború előtt, és hogy napernyős korzózás a bécsi promenádon, jaj, dehogy. A boldog békeidők akkor voltak, amikor Szín Laci bácsi krumplirakodás közben, mielőtt a negyvenkilós zsákot a válláról a platóra hajította volna, ezerkilencszáz-huszonkettedik alkalommal adta elő, hogy midőn Brezsnyevet meghívták Amerikába, és ad szórakozandum állatkerti látogatásra vitték, a vízilófejű államfő önnön biológiai ismereteitől eltelve tippelgette a látott faunát.
Hm, bengáli tigris.
Tévedni tetszik, hajolt meg előzékenyen a vendéglátó, maláj tigris.
Oh, egy afrikai elefánt.
Ázsiai elefánt, biccentett zavartan a házigazda.
Ah, egy szibériai majom!
Sajnálom, főtitkár elvtárs, hunyta be szemét a diplomata, az egy velencei tükör.
S már repült is a nehéz zsák, és tompa puffanással landolt a lesepert rakfelületen – és ahogy meglódult a traktor, recsegett és ropogott a púposra tömött utánfutó, hogy aztán vezetőjével együtt nyögvenyelősen elhagyja a csűrt és környékét, s csupán a fölvert, lassan leülepedő por maradjon utána. Meg az almafák árnyékában parkoló fehér Skoda, a közelben tikkadtan elterülő téesz délibábos sziluettjével.
