mócz benett (kék felsőben)
Fotó: Gyulai Sport Egyesület
Április végén rendezték meg Pécsett az Utánpótlás Magyar Kupát, ahol több mint 400 fiatal sportoló mérte össze a tudását. A versenyen Mócz Benett, a Gyulai Sport Egyesület fiatal bokszolója is ringbe lépett.
Gyarmat Attila, a GYSE edzője elmondta: ez a megmérettetés a magyar bajnokság utáni első számú verseny, amely az utánpótláskorú sportolók nemzetközi versenyekre és a válogatottba való bejutását segíti elő.
Mócz Benett – aki korábban több más sportban is kipróbálta magát, kicsivel több mint fél éve bokszol – az U15-ös korosztályban, a 48 kilogrammos súlycsoportban kezdte meg a küzdelmeket.
A fiatal bokszoló élete első versenyén a döntőbe jutásért harcolhatott, végül bronzérmet szerzett, az első mérkőzésen ráadásul akkora volt a fölénye, hogy az ellenfelét leléptették.
Gyarmat Attila hozzátette: a klub egy másik sportolója, Szűcs Zalán második helyezett lett április elején az Énekes István-emlékversenyen.
Kiemelte: a Gyulai Sport Egyesület folyamatosan várja a sport iránt érdeklődőket, valamint a szponzorok jelentkezését is.

























