Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kettős győzelemmel folytatta a bajnokságot a gyulai tekecsapat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2021. február 23. 15:00
Kettős győzelemmel folytatta a bajnokságot a gyulai tekecsapat
Gyulai SE-Dig Build–Salgózd TK 5-3 és Gyulai SE-Dig Build–Salgózd TK ifjúsági 4-0

Az NB I.-es tekebajnokság 9. fordulójában a Gyulai SE Dig-Build csapata a Salgózd TK együttesét látta vendégül szegvári otthonában. A bajnokság folytatásában a fürdővárosi gárda mindkét korosztálya sikerrel gurított.

A gyulai gárda felnőttcsapata egy Egerben aratott győzelem után várta a soros fordulót, a hazai pályán gurító fürdővárosi gárda pedig mindenképpen tovább szerette volna folytatni sikeres szereplését.

A Schriffert Dominik, Czégény Csaba, Nyári Krisztofer, Egyed Ferenc, Makra György és Schriffert Roland alkotta együttes nem kezdte jól a fordulót, a jó nevekből álló vendégcsapat elvitte az első két párosítást. A Nyári Krisztofer vezette csapat a folytatásban kiegyenlítette a találkozót, majd el is vitte a győzelemért járó pontokat.

A Gyulai SE-Dig Build csapata megszerezte harmadik győzelmét az NB I.-es bajnokságban, így bizakodva várhatja a folytatást.

A fürdővárosi együttes ifjúsági csapata a tabella éléről várta a bajnokság közepén álló riválisát. Flinta Szabolcs és Schriffert Dániel nem sok esélyt hagytak ellenfeleiknek, így sima győzelemmel gyűjtögették tovább bajnoki pontjaikat.

A Gyulai SE Dig-Build felnőtt és ifjúsági együttese a következő fordulóban a Bátonyterenyei TK csapatával találkozik március 7-én.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)