Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A guberálás volt az interpellációs óra egyik témája

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. február 27. 13:54
A guberálás volt az interpellációs óra egyik témája
A gyulai képviselő-testület február 27-i ülésén a dénesmajori út is szóba került

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

A megszokott módon az interpellációs órával kezdődött a gyulai képviselő-testület február 27-i ülése a városháza dísztermében.

Az első felszólaló Vigné Fábián Diána (Gyulai Városbarátok Köre) volt. Mint mondta, a Budapest körút 1. és 4. számú, illetve a 36. és 39. számú lakótömbök között gyakran túl gyorsan közlekednek az autósok, sokan megkeresték már ezzel a problémával.

Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester válaszából kiderült, az érintett szakaszon nincs sebességkorlátozás, így 50 kilométer per óra a megengedett legnagyobb sebesség. Kiemelte: egyeztett a rendőrséggel, akik a következő időszakban fokozottan fogják vizsgálni a helyszínt, a továbbiakról, például egy 30-as tábla kihelyezéséről, ezután lehet dönteni.

Szabó Károly (Fidesz) a városban található térfigyelő kamerák miatt kért szót. Elmondása szerint a kamerák egy része jelenleg nem működik, több pedig rossz minőségű képet ad. Kérte, ha lehetőség van rá, akkor szereljenek fel kamerát a Dénesmajorból Gyulaváriba vezető út mellé is, így mindkét oldalról lehetőség lenne figyelni a városrészbe ki- és bemenő forgalmat, hiszen a hídon már van egy kamera.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

A felvetésre Domokos Ádám, a mérnöki osztály vezetője válaszolt, amelyből kiderült: a kamerahálózatnak nemrég lett új szolgáltatója, a cél, hogy rövid időn belül stabilizálják a rendszert.

A dénesmajori út kapcsán megjegyezte, be kell járniuk a helyszínt, hogy döntést hozhassanak.

A témához kapcsolódva Csige Gábor jegyző elmondta: a kameráknak a jeltovábbításban van hibája, ennek elhárítása lesz az új szolgáltató első feladata, továbbá céljük a fejlesztés, régi kamerák felújítása, illetve újak felszerelése, amelyre 7,5 millió forint áll rendelkezésre, de ez csak a kezdőköltség.

A következő felszólaló Kiss Szabolcs (Fidesz) volt, aki két témával érkezett az ülésre. Elmondta, hogy amióta bezárt a Nagyváradi úton a Juliska kocsma, megszüntették a korábban ott található kerékpártárolót is, amelyre nagy szükség lenne, mert közvetlen mellette van a buszmegálló. Szintén parkolási problémára hívta fel a figyelmet a reumatológia Tiborc utcai épületénél, ahol a híd mellett állnak meg az autók, de annak a területnek nincs gyalogos összeköttetése a bejárattal.

Domokos Ádám kiemelte: a Nagyváradi úton hozzávetőlegesen 350 ezer forintból lehetne egy 5 férőhelyes tárolót kialakítani. A reumatológiánál a kerítés mellett van lehetőség járdalapos parkolókat kialakítani, ennek a költsége meghaladná a 600 ezer forintot.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Szintén két témát tárt a grémium elé Pfalum Mária (Fidesz). Elsőként felhívta a figyelmet a Scherer Ferenc utca problémájára: lakossági bejelentések alapján a templomtól a Kőműves utca és a Budai Nagy Antal utca kereszteződéséig nehézkes a közlekedés a parkoló autók miatt, valamint nem könnyű kihajtani a mellékutcákból sem. Mint mondta, ezen a szakaszon van a Németvárosi Óvoda is, de tábla nem jelzi, hogy gyermekek kelhetnek át az úton. A környéken lakók ugyanerre az útszakaszra szeretnének egy gyalogos átkelőhelyet is.

A képviselő a Béke sugárúti körforgalomról is beszélt, ugyanis a Jókai utca felé kivezető szakaszon mozognak az aknafedők, amelyek ezért hangosak, ha autó hajt át rajtuk, valamint a vizet sem vezetik elrendesen.

A Scherer Ferenc utca kapcsán Domokos Ádám elmondta: nem lenne célszerű az utca mindkét oldalán megtiltani a parkolást, hiszen ez az ottlakóknak is nehézséget jelentene, de ebben a témában ki kell kérni a véleményüket.

Hozzátette: a tábláknak nincs igazi visszatartó erejük, de megvizsgálják a kihelyezés lehetőségét, ahogy egy zebrának is, de az komplex tervezést igényel.

Az átkelő kapcsán Görgényi Ernő kiemelte: még idén elkészítik annak a terveit. Mint mondta, az aknafedők kapcsán értesítették az Alföldvíz Zrt.-t, akik javítják a hibákat.

Sióréti Gabriella (MARÉG) a Dénesmajorba vezető út állapotáról interpellált, amely egyre rosszabb állapotban van, a határnyitás miatt pedig valószínűleg egyre többen fogják használni.

Görgényi Ernő megerősítette a problémát, majd elmondta: ez egy állami út, ezért értesítették a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, de egyelőre nem kaptak választ a megkeresésre.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Az utolsó felszólaló Vidó Attila (Mi Hazánk Mozgalom) volt, aki négy témával érkezett az ülésre. Elsőként elmondta, lakosok keresték meg azzal, hogy a hulladékszállítás során megsérült kukák cseréjét, valamint szállítását is a felhasználóknak kell kifizetni, ezt pedig nem tartják igazságosnak.

Beszélt arról, hogy a törökzugi városrész és a külső-törökzugi lakótelep közötti szakaszon gyakran nem működik a közvilágítás, valamint a közelmúltban felújított Tiborc utcán is gyakran észleltek problémát.

A képviselő felszólalt a Kétmalom utca rossz állapotú járdája miatt is, valamint beszélt arról, hogy a határnyitás óta elszaporodtak a városban a kukázók, valamint a kerékpárlopások száma is nőtt, erről egyeztett már a rendőrkapitánnyal is. Kérte, hogy a grémium találjon ki valamit erre a problémára, esetleg hozzanak rendeletet.

Az első kérdésre Molnár Csaba, a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. ügyvezetője válaszolt, amelyből kiderült: a hulladékszállításért a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. a felelős, a közüzem alvállalkozóként végzi el a munkát. Az első szeméttárolókat ők ingyen biztosítják, de a MOHU szerződésében benne van, valamint jogszabály is szól arról, hogy a cserét a tulajdonsoknak kell megfizetni.

A Törökzugi áramkimaradások oka egy szálszakadás volt a karácsonyi ünnep alatt – mondta Csige Gábor. Kiemelte: a hibát azóta elhárították, most tesztidőszak zajlik.

A jegyző elmondta, a Tiborc utcai kimaradás oka egy Vár utcai meghibásodás, amelyet már lokalizáltak az illetékesek.

A Kétmalom utcai járda kapcsán Domokos Ádám hangsúlyozta: három fa gyökerei nyomták fel a járófelületet, ezek kivágása után lehet javítani a járdát. A munkálatok becsült költsége meghaladja a 400 forintot.

A guberálókról és kerékpárlopásokról Görgényi Ernő elmondta: ezek közrendvédelmi kérdések, amelyek a rendőrökre tartoznak, továbbították is a kérdéseket a kapitányságra. Mint mondta, önkormányzati rendeletet hozni a témában felesleges, hiszen jelenleg is tilos mind a guberálás, mind a lopás, ezt megerősítette Csige Gábor is, a tettenérés és a szankcionálás pedig a rendőrség dolga.

Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)