Gyulai Hírlap - Nagyot csattant az ostor szombaton este a gyulai kastélyparkban

Kukár István és Novák Attila, a K-TT-N formáció szereplői a mai kor élőművészetével kapcsolódtak az Almásy-kastélyban januárig látogatható, Munkácsy: a sikersztori című időszaki kiállításhoz.

Miközben Kukár a díszletnek használt festőállványt szerelte össze a borongósra fordult időben, felemlegette Szuhaj Györgyöt, akit betegsége miatt nélkülözniük kell. A korábban 3T-ként megismert és elismert csoport így alakult át K-TT-N-re. A Kohán Képtárban volt az első előadásuk ebben a felállásban, Fábián Tamásnak, az Erkel Ferenc NKft. kommunikációs vezetőjének felkérésére.

Beszélgetés közben előkerült minden szükséges kellék, utazóláda, korhadt farönk, szőnyeg, képkeretek, bitumennel teli vödör, ecsetek, tükrök.

Novák Attila még instruálta a Barbyzónában megjelenő lányokat, akik a Párizs melletti kis falu, Barbizon színességét jelenítik meg, erre a helyre az újat festés láza ragadta el Munkácsy Mihályt, miután lerúgta magáról a népnemzeti jelleget, amit eddig hurcolt magával.

A nézők számára ez a jelenet szőnyegbe csavarva, lábbal tiporva jelenik meg, Novák utólag elárulta, kicsi veszélyben érezte magát, mert nehezen kapott levegőt.

Nagyot fog szólni, főleg a karikás – adta meg az alaphangot Novák Attila, és kitekintett egy pillanatra a sokasodó érdeklődők felé.

Ő alakította Munkácsy dúvad lelkét, mely mindig valamit másképp képzelt, másképp csinált, csapongó exhibicionizmussal. Vele szemben Kukár a filozofikus, mindent átlátó, termékeny alkotót elevenítette meg.

Novák Munkácsyja a hozott és szerzett dolgokat is meg fogja szenvedni, ezt ábrázolta a keresztmotívum. Feszülnek az izmok, torzul a fej az erőfeszítés által, láthatóvá, érezhetővé válik az érzelmi azonosulás, teljes lelki odaadás, mely a festőóriás attitűdje volt, nagy műveihez modellfotók, -vázlatok, -tanulmányok sokaságát készítette el. Közismert, hogy saját maga is ki volt kötve egy gerendavázra, ezáltal könnyebben és pontosabban tudta szemléltetni az izmok munkáját, és a keresztre feszítés után a világra boruló sötétség óráiban lejátszódó történések legfontosabb jeleneteit. A performanszban két tükör láttatta a szenvedő Krisztus nézőpontját a sajátunkkal szemben.

A fájdalom megértése és átélése Munkácsy realista művészetének legfontosabb eleme. Az emberi indulatokat arcjáték helyett vonalakkal és színfoltokkal ábrázolta.

Munkácsy Mihály rendkívül érzékletesen festett, kiváló beleérző képességéről, karakterérzékről tanúskodnak az alkotásai, kedvelte a kihívásokat, az izgalmas festészeti feladatokat.

Látványos, közérthető témákat keresett, kalandozott közöttük. Ennek a széleslátókörűségének köszönhetően már a düsseldorfi festőállványáról értékesítette többek között a Siralomház című képét. Ezzel a művel elnyerte a legmagasabb szakmai elismerést, az Arany Medaliont a Párizsi Szalonban 1870-ben.

Novák jól érzékeltette az üres képkereteket nyakába aggatva, cipelve, hogy Munkácsy a kora festészetének rocksztárja volt.

Huszonhat évesen Európa művészetének kulcsszereplőjévé vált, harmincévesen festőfejedelemként köszöntötték Magyarországon, rajongtak érte Európában és az Egyesült Államokban.

A Kukár–Novák-páros nem feltétlenül az egész élettörténetet kívánta bemutatni, hanem a mai korban megteremteni azt az atmoszférát, gondolatsort, amellyel elindult a festő a világba.

Az első képek még a negédességről, paraszti világról, sorozásról, asztalosinas évekről szólnak. Végül rájött arra, hogy a leglényegesebb számára az emberi érzések kifejezése, de ekkor már kezdett rajta elhatalmasodni a betegsége, sírógörcsök rohanták meg, és február 4-én az elméje elborult. 

Az utolsó két évét „paplansírban”, egy elmegyógyintézetben töltötte, innen már nem volt visszaút. 1900 május elsején halt meg. Négy évvel korábban festett utoljára.

Az általa használt bitumen és asztalosipari keverék vas-oxid-tartalma krokodilbőrösséget és szappanosodást, sötétedést okozhat, elnyelheti a felső réteget. A két művész a festővásznon megjelenítette ennek a sötétségnek a drámai hatását. A szemünk láttára készült alkotásuk akár bekerülhet az Almásy-kastélyba, összekapcsolva a jelen kortársait a festőfejedelemmel.

A jelenet az utolsó pillanatokban interaktívvá alakult, a közönség bevonódott, egyre közelebbről szemlélték velem együtt a markáns ecsetvonásokkal dolgozó Kukárékat, akik bitumentől feketéllő kezekkel, de véghezvitték szándékukat. Nyugtalanító, elgondolkodtató és a kiállítás iránti érdeklődést felkorbácsoló hangulatban távozott a nézőközönség. A K-TT-N -nek is köszönhetően Lieb Mihály Leó képzeletünkben visszatért a kastély egyik földszinti helyiségében kialakított műtermébe, Szamossy Elek vándorfestő tanítványaként.