Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Bartók Kamaraszínház társulata Dobó Kata (Mrs. Robinson, Judith), Csiby Gergely (Benjamin), Gombó Viola (Elaine), Őze Áron (Frank), Holecskó Orsolya (Olive, anya), Marton Róbert (Mr. Robinson, Howard) és Hajnal János (vendég, Carl, portás, pincér, Josephine) színművész közreműködésével hozta el az Erkel Ferenc Művelődési Központba a hatvanas-hetvenes évek mozivásznáról jól ismert amerikai történetet, amelynek rendezőjét Oscar-díjjal jutalmazták.
A Diploma előtt (The Graduate, 1967) akkoriban nagy visszhangot váltott ki. Mike Nichols filmrendezőről ugyanis azt híresztelte a szakma, hogy túljuttatta Hollywoodot egy erős krízisen, lezárt egy korszakot és megnyitott egy újat, miután az európai művészfilm-felhozatal mindent elsötétített. Bár a Benjamint alakító Dustin Hoffman játékától eltekintve Nichols filmje alig tartalmazott vadonatúj megoldásokat, komoly hasznot húzott a divatos modernista irányzatokból, felkarolt új témafelvetéseket, mint például a természetvédelem ügyét és a szabad szexualitást.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A fiatal és feltételezhetően felvilágosult közönség, amelynek a kulturális vágyai eltértek az előző nemzedékétől, ráharapott a frissítésekre, így a Diploma előtt kasszasiker lett, és átírta a filmiparral támasztott amerikai követelményeket. Nézzük meg, mennyire sikerült a frissítés a Bartók Kamaraszínháznak, ha egyáltalán volt ilyen szándéka.
A regényadaptáció alaptörténete nagyon egyszerű, könnyen érthető és köznapi. A főszereplő Benjamin Braddock dúsgazdag pályakezdő diplomásként nem kíván ügyvéd apja nyomdokaiba lépni, nincsenek elképzelései a jövőről, de abban biztos, hogy nem akarja tovább fárasztani magát felesleges tanulással. Kisebb hezitálás után, a saját végzős otthoni buliján elfogadja édesapja legfőbb üzlettársa feleségének, Robinsonnénak a közeledését.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Míg az amerikai filmben Benjamin nem egy suta fiatal, a színdarabban igencsak félénk és pipogya, gyerekes zavarba jön, amikor a nálánál sokkal idősebb nő meghívja az ágyába. Találkozásuk végül rendszeressé válik, mígnem beleszeret az asszony lányába, Elaine-be.
A Bartók Kamaraszínház vígjátékának Benjaminja ekkor hirtelen megváltozik, rámenőssé válik, és néhány találkozás után, mindenen átgázolva megkéri a tiszta lelkű Elaine kezét. A bonyodalom azzal kezdődik, hogy a lány alkoholista anyjával folytatott románcát maga meséli el a kedvesének.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Nem sokkal később a felszarvazott férj is tudomást szerez a kellemetlen esetről, majd a fiú szülei is kiborulnak tőle. A nyomás ellenére Benjamin nem adja fel, és az egyházi esküvő kellős közepéről „ragadja” magához Elaine-t. Ezzel a bátor csínytevésével ad értelmet és célt az életének. Megházasodik.
Nem fér kétség ahhoz, hogy a dunaújvárosiak darabja, Dicső Dániel rendezése, koncepciója elnyerte a gyulai közönség tetszését. A poénok hatottak, bár újat nem hoztak a konzervatív magyar színjátszás eszköztárába. Rákay Tamás egyszerű, de a teljes színpadot betöltő díszlete funkcionális látványvilágot teremtett, amely módosítások nélkül a történet összes helyszínének tökéletesen megfelelt. Ha kellett, Robinsonék kerti partijának adott helyet, ahová az előadás elején tucatnyi nézőt is meghívtak egy pohár pezsgőre.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Egyetlen kérdés fogalmazódhatott meg a dekoráció kapcsán, éspedig a kékes-zöldes installáció tetején elhelyezett dobkészlethez kötődően. Nem egyértelmű, mi a szerepe, de feltételezhető, hogy a főszereplő ezen a hangszeren tette hallhatóvá a szív hangját, az életében végbemenő lelki tusákat, változásokat. Ugyanebben a térben pukkasztotta ki a lufijait is, amíg rá nem talált a saját útjára és boldogságára.
Bár Nyitrai Lászlónak köszönhetően a dunaújvárosi vígjátéknak saját zenéje van, a dobkészlet mellől hiányzott azért a Simon & Garfunkel Mrs. Robinson című dala, amely épp a film által lett sláger. Bizonyára okkal, hiszen a darabhoz nemcsak Charles Webb regényét használták fel, hanem a Calder Willingham és Buck Henry által írt filmforgatókönyvet is, külön engedéllyel.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Aki elmélkedni, mélyebb értelmezéseket hallani, látni jár a színielőadásokra, valószínűleg nem mulatott nagyokat ezen az előadáson. A rendező ugyanis nem a kritikusok ízlését vette alapul, amikor „szakállas” poénokhoz nyúlt, és helyenként túljátszatta a szerepeket, hanem azokét, akik kikapcsolódni, pihenni járnak a teátrumokba. A színháztermet megtöltő publikum jelentős része elégedetten, mosolyogva távozott a művelődési központból, és ez a lényeg.