pásztohy panka
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
Pásztohy Panka író, a Pitypang és Lili című sorozat szerzője volt a Mogyoróssy János Városi Könyvtár vendége június 14-én az Ünnepi Könyvhét alkalmából.
Pásztohy Panka elmondta: képzőművész szülők gyermekeként nőtt fel, az alkotás mindig az életének fontos része volt. Az egyetemen animációt tanult, animációs filmekkel foglalkozott, majd megszületett az első gyermeke, amely után elhagyta a pályát, de továbbra is illusztrált, 2006-ban jelent meg az első mesekönyv, amelyben az ő rajzai voltak láthatók.
Hozzátette: mindig hiányzott számára a történetmesélés, így született meg a Pitypang és Lili első kötete, a Mentsük meg a kiskutyám!, miután felvetette a kiadónak, hogy nem csupán illusztrátorként szeretne dolgozni nekik.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter
A szerzőtől megtudtuk, hogy folytatja a népszerű sorozatot, már a tizennyolcadik rész jelenik meg ősszel, illetve egyéb történeteken is dolgozik, valamint a képzőművészet, a festészet felé is szeretne nyitni.
Kiemelte: mindig öröm, amikor találkozik az olvasóival, mert ilyenkor érzi, hogy van értelme annak, amit csinál, látja a gyerekeken, hogy értékelik a könyveit, illetve az is előfordult, hogy inspirálták az ilyen alkalmak és beleírta a következő kötetbe a kapott ötletet.
A gyulai közönségnek Pásztohy Panka elhozta a legújabb könyvét, valamint nyári meséket is mondott a gyerekeknek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter