Hivatalosan is megnyitották a háromnapos 24. Gyulai Pálinkafesztivált május 17-én a várkertben.
Az eseményen Bora Imre fesztiváligazgató, Nagy István agrárminiszter, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Kovács József, a térség országgyűlési képviselője, Takács Árpád, Békés vármegye főispánja, Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatóságának elnöke és Görgényi Ernő, Gyula polgármestere mondott rövid köszöntőt.
A nyitónap kiemelt eseménye volt a „nemzeti összetartozás pálinkájának” palackozása az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában, idén birspárlatok érkeztek a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Drávaközből és Muravidékről. Az italt Kovács Péter békési püspöki helynök áldotta meg, majd egyedi sorszámmal ellátott, herendiporcelán-butéliákba töltötték.
Délután a pálinkalovagrendek tagjai vonultak fel a városban, este a Parno Graszt és Majka adott koncertet.
Szombaton kihirdetik a Brillante 2024. Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny, valamint a második alkalommal megrendezett Év Pálinkás Bonbonja verseny eredményeit.
Vasárnap második alkalommal tartják meg a Takács Árpád főispán által életre hívott Főzz és segíts! karitatív rendezvényt. A szervezők a nevezésekből befolyt összeget az autista fiatalokat segítő Kádas György Alapítványnak és a Hatodik Érzék a Fogyatékkal Élőkért Egyesületnek juttatják el.
Az érdeklődőket emellett vezetett kóstolókkal, látványfőzéssel és koncertekkel is várják az elkövetkező két napon. A részletes program itt olvasható.
A rendezvényre a gyulai lakosok – lakcímkártya és személyi igazolvány felmutatásával – kedvezményes árú belépőjegyet válthatnak; és mindennap lesznek olyan idősávok, amikor bárki ingyenesen bemehet a fesztiválra.