Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Programgazdag éven van túl az Erkel Ferenc Társaság – emelte ki lapunknak Somogyváry Ákos elnök a szervezet hétvégi közgyűlése előtt. Hozzátette: idén nincs könnyű évük, hiszen a nehéz gazdasági körülmények miatt lényegesen kevesebb pénz áll a civil szervezetek rendelkezésére.
Mint kifejtette, „időben behúzták a féket”, és óvatos tervezéssel igyekeztek biztonságossá tenni a 2023-as gazdálkodásukat. Elmondta: a gyulai önkormányzat és a Magyar Művészeti Akadémia az erejéhez mérten idén is támogatta az társaságot, és a széleskörű kapcsolatrendszerük is segítette őket abban, hogy áthidalják a nehézségeket.
Emlékeztetett: a tavalyi év elején a közvetítésük révén kerültek kiállítási tárgyak a gyulai Erkel Ferenc Emlékházból a Magyar Zene Házának Erkel Ferencet bemutató helyiségébe. Felidézte: az intézmény megnyitója után Becze Szilvia, a Bartók Rádió kiemelt műsorvezető-szerkesztője riportot készített a gyulai önkormányzat Erkel-ösztöndíjasaival: Rózsa Kittivel, Szegedi Réka Pannával és Pusztaszegi Ákossal. Ugyancsak aznap a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének díjátadó ünnepségén a Magyar Állami Operaház művészei, Fahidi Patrícia, Hidegkuti Pálma és Balog Endre bemutatták az Erkel Bánk bánjából készült két trióátiratot. Az esemény annak a Jürg Eichenberger által készített kamarazenei átiratnak a hivatalos kottabemutatója is volt, amelyet a Kontrapunkt Kiadó adott ki a gyulai társaság kezdeményezésére.
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
A tavalyi események kapcsán Somogyváry Ákos azt is megemlítette, hogy a felújított Magyar Állami Operaház tavaly márciusi megnyitóján időszakos kiállítás keretében mutatták be a fővárosi közönségnek Erkel Ferenc Gyulán őrzött arany babérkoszorúját. Hozzátette: az Opera újranyitásának alkalmából a zeneszerző Hunyadi László című művét vitték színre, az előadás nyilvános próbájára a magyarországi Erkel-kórusok is meghívást kaptak a társaság közbenjárására.
Az elnök kitért rá, hogy júniusban második alkalommal mutatkozhattak be az Almásy-kastély parkjában a „gyulai virtuózok”, és a társaság szervezésében megemlékezést tartottak a Gyulai Várfürdőben Erkel szobránál. Ősszel koncerttel ünnepelték Kertész Attila gyulai származású Liszt-díjas karnagy 80. születésnapját a Magyar Kodály Társasággal közösen – ismertette.
Emlékeztetett: az idei programjaik sorát a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának koncertje nyitotta meg január 20-án a gyulai Vigadóban a magyar kultúra napja alkalmából.
Somogyváry Ákos jelezte: júniusban koszorúzást tartanak a társszervezetekkel Erkel Ferenc halálának 130. évfordulóján a Fiumei úti sírkertben. A megemlékezésen Batta András Erkel Ferenc- és Széchenyi-díjas magyar zenetörténész, a Magyar Zene Házának vezetője mond beszédet.
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Arról is beszámolt, hogy július 16-án nemzetközi hírű előadók lépnek fel a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnyában: Schnöller Szabina szoprán énekesnő, Nyári Gyula zongoraművész és Foskolos Péter hegedűművész. Másnap a Gyulai Várfürdőben koszorúzásra várják az érdeklődőket.
A tervek szerint ősszel avatóünnepséget tartanak Budapesten, Erkel Gyula és családja Megyeri úti temetőben található sírjánál, amelyet Erkel Tiborné Bognár Márta kezdeményezésére tett rendbe az újpesti önkormányzat – számolt be róla Somogyváry Ákos, aki azt is felelevenítette, hogy a sírnál az Erkel Ferenc Társaság korábbi elnöke, Bónis Ferencállíttatott kopjafát és emléktáblát az 1990-es évek elején.
Az elnöktől azt is megtudtuk, hogy novemberben, Erkel Ferenc születésének évfordulója alkalmából, kamarakoncert zárja a társaság idei programjainak sorát.