Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Tanévnyitó ünnepséget rendeztek szeptember 1-jén az Erkel Ferenc-gimnáziumban, amely során megemlékeztek arról is, hogy az intézmény 75 évvel ezelőtt vette fel a zeneszerző nevét.
A megjelenteket elsőként Zámori Ida főigazgató köszöntötte, aki elmondta: az 1903-ban alapított intézmény 75 évvel ezelőtt vette fel Erkel Ferenc nevét, amellyel a tehetséget, a kitartást és a közösség szolgálatát középpontba állító szellemi, valamint kulturális örökség őrzőivé váltak.
Az ünnepségen elismerték Kallós Esztert, aki az iskola diákönkormányzatának pályázatára jelentkezve tervezett egy zászlót az évfordulóra.
Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, a zeneszerző szépunokája beszédében úgy fogalmazott, az elmúlt század középső évtizedei bővelkedtek a kitüntetett esztendőkben és eseményekben, különösen Gyulán. Erkel Ferenc születésének 140. évfordulója pontosan a 20. század közepére esett, az Erkel Diákünnepeket 1963 óta rendezik meg a fürdővárosban, a ma Erkel Ferenc Emlékház néven működő múzeumot pedig 1970-ben nyitották meg.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kiemelte: a diákok lehetnek és legyenek is büszkék az iskola névadójára, aki az egész életét arra tette fel, hogy a legtöbbet adja zenében, hazafiságban, példamutatásban és elköteleződésben a magyarságnak.
Görgényi Ernő polgármester köszönetet mondott az elmúlt évtizedekben az intézményben tanító pedagógusoknak, valamint mindenkinek, aki valamilyen munkakörben a gimnáziumban dolgozott az eltelt időszakban.
Hangsúlyozta: a gimnázium 122 esztendeje főszereplője Gyula város oktatástörténetének, az intézmény mindig, minden időben a város gimnáziuma volt.
Mint mondta, az iskolába olyan országos vagy nemzetközi hírnevet szerzett kiválóságok jártak, mint Halmos Béla népzenekutató, Kiss György éremművész, Kósa László néprajzkutató, Hevesi Tamás énekes, Krasznahorkai László író, valamint számos gyulai polgár, akik a város hétköznapi működéséért dolgoznak, legyen szó az egészségügyről, a jogszolgáltatásról, a köznevelési intézményekről, a közigazgatásról, vagy éppen a városvezetésről, önkormányzati cégekről.
Aláhúzta: az Erkel Ferenc-gimnázium jövője érdekében elengedhetetlen, hogy mindenkor mindenki magáénak érezhesse azt, és ha birtokában van az elvárt képességeknek, tanulhasson itt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba



























