Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Idősebb és ifjabb Halmos Bélára emlékeztek augusztus 19-én Gyulán, az Ecsedi utcai ház előtt, amelyben az építészmérnök és népzenész laktak.
Patyi Zoltán népzenész-néptáncos elmondta: évek óta hagyomány, hogy megemlékezést tartanak a ház falára szerelt emléktáblát előtt.
Kiemelte: az ifjabb Halmos Béla számára mindig fontos volt Gyula városa, gyulai származása, illetve szülőháza is, számukra pedig rendkívül fontos az, amivel a népzenész, népzenekutató foglalkozott.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ifj. Halmos Béla elsőként szerzett doktori címet a hazai népzenészek közül, a széki népzenéből doktorált.
A köszöntő után népzenével és koszorúzással zárult a megemlékezés.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba