Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vigyááázz, hazudiiik!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Dr. Görgényi Ernő • PUBLICISZTIKA • 2022. január 10. 18:30
Vigyááázz, hazudiiik!
Egy újabb propagandacikk margójára

Vigyááázz, hazudiiik! – ilyen felkiáltással szokta segíteni a lelkes gyermekközönség a bábszínházi eladás főhősét, amikor a jelenetben a sunyi főgonosz megpróbálja becsapni őt.

Tanulságosak és hasznosak az ilyen előadások, nem csak a gyermekeknek. De a gyermekeknek különösen, mert megtanulják megkülönböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól. És felnőtt korukban, ha valamilyen szerencsétlen körülmény folytán el kell olvasniuk egy Bod Tamás propagandista által jegyzett cikket, akkor olvasás közben megszólal bennük egy hang: Vigyááázz, hazudiiik!

Már-már zavarba ejtő az a kitartó ragaszkodás, amellyel a viharsarki propagandista személyemet illeti. Propagandacikkei jelentős részét rólam, azaz ellenem írja. Tizenöt éve foglalkozik velem kitartóan, a buta, de szorgalmas ember igyekezetével. Az új év első hetében már két olyan cikket publikált, amelynek témája – ó, mily változatosság – én vagyok.

A második a Népszava nevű baloldali újságban jelent meg. Az iromány személyeskedő stílusából süt a gyűlölet, ugyanakkor jól illusztrálja egy propagandista munkamódszerét. Végy egy csepp igazságot, és keverj hozzá egy liter hazugságot. No nézzük!

„Éktelen, ismétlődő és egyre durvább Márki-Zay Pétert emlegető gyűlöletfutamok hangzanak el az alföldi város év végi utolsó képviselő-testületi ülésén, az impozáns teremben.” Így szól a kedvcsináló a cikkecske elején.

„Ahogy észreveszi, hogy megjelentem – utoljára közel két és fél éve voltam testületi ülésen –, új erőre kap a gyűlölete, és már rám is fröcsög. Az ellenzék szekértolójának, propagandistának nevez, egyben politikai érdekek kiszolgálójának. Majd újra és újra Márki-Zayt hozza szóba. Szidja, csepüli, ócsárolja. Milyen „elegáns” és „bátor” egy jelen nem lévő politikai szereplőt szidni” – lendül bele Bod.

És most íme, a valóság. A képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve szó szerint dokumentálja az ülésen elhangzottakat. Galbács Mihály, a Mindenki Magyarországa Mozgalom listájáról mandátumot szerzett képviselőnek válaszoltam, amikor Bod megérkezett az ülésterembe. Galbács – szokása szerint – hamis állításokkal, pártpolitikai felhangokkal támadta az egyik önkormányzati beruházást. Idézem a jegyzőkönyvből válaszom azon részét, amelyben elhangzott a baloldal miniszterelnök-jelöltjének neve.

„Így jól látható, hogy mi lenne a várossal, ha Márki-Zay Péter emberei jelentős befolyással rendelkeznének. Galbács Mihály ugyanis a fejlesztéseket mindig akadályozni próbálja. Az erre a mostani beruházásra vonatkozó előterjesztésre is nemmel szavazott ugyanúgy, mint korábban az Erkel tér fejlesztését sem szavazta meg. Egyértelmű, hogy abban érdekelt, hogy ne fejlődjön a város. Teljesen egyértelmű, hogy ha Márki-Zay Péter emberei jelentős befolyással rendelkeznének, megtörne a város fejlődési lendülete. Ráadásul mondva csinált okokkal, légből kapott vádakkal próbálja támadni a városi beruházásokat.”

Hol van itt a szidás, csepülés, ócsárlás? Bod Tamás tisztessége mellett. Azaz sehol. Ráadásul nem is Márki-Zayról, hanem annak gyulai embereiről beszéltem, akik jelen voltak. És mit mondtam a vérig sértett propagandistáról? Ismét idézem a jegyzőkönyvet.

„Még Bod Tamás propagandistával volt egy pere [Galbácsnak]. Mert a propagandista még baloldali képviselőként azt mondta, hogy Galbács Mihály pártállami erőszakszervezet tagja volt. Erre Galbács Mihály pert indított, amit el is vesztett. Mert el szokta veszteni a pereket és a választásokat is. Ebben a perben kiderült, hogy nem egyszerű MSZMP tag volt, hanem egy Foxi Maxi, marxista-leninista egyetemet végzett, a vízügynél vezető beosztású, aktív MSZMP-s tevékenységet folytató elvtárs volt. Azután, hogy megbukott a rendszer – és vele együtt a pártja – 1998-ban belépett a FIDESZ-be, amikor azok kormányra kerültek. Sajnos föl is vették. 20 éven át abból élt, hogy FIDESZ-es. A megélhetését ez biztosította. Amikor a korrupciógyanús ügyei miatt kitették a csapatból, beállt a Márki-Zay-féle társaságba. Most ott akar bizonyítani, most már nekik akar megfelelni. Amit lát, az a köpönyegforgatás végtelenül gátlástalan esete.”

Amint látható, Bodot nem neveztem „az ellenzék szekértolójának”, sem pedig „politikai érdekek kiszolgálójának”. Szavaimba talán azért képzelte bele mindezt, mert az önképével megegyezik. Elhiszem, hogy zavarja. Biztos keserű lehet belegondolnia, hogy szépreményű, ifjú újságíróból Galbács Mihály háztáji propagandistájává züllött, aki kritikátlan szócsőként továbbítja a rágalmazásért elítélt politikus hamis állításait.

A propagandacikkben pár sorral lejjebb (igen, nála mindig van lejjebb!) ez olvasható: „Közben újabb és újabb napirendeket tárgyal a képviselő-testület, de aztán megint jön, menetrend szerint a szidalmazáscunami: Márki-Zayval, az egy szem helyi MMM-képviselővel és megint velem szemben, aki minden vagyok szerinte, csak éppen újságíró nem.”

Ez a testületi ülés azon részére vonatkozik, amikor Galbács a relégyár épületének felújítását, a Gyulakonyha számára való átalakítását támadta politikai alapon, én pedig válaszomban ezeket a gondolatokat is megfogalmaztam: „Nem lehet egyszerű dolga Gyulán Márki-Zay embereinek, amikor Galbács Mihályt tudják a képviselő-testületben szószólóként megbízni a kis politikai támadások megfogalmazásával, tekintettel arra, hogy ő az, aki nem hiteles ebben a kérdésben. Nyílt közbeszerzési eljárást próbál azzal hitelteleníteni, hogy általa vélelmezett politikai összefüggéseket fogalmaz meg. Pont ő, aki a Termál FC elnökeként hat beruházásból négyben a saját sógorának a cégét hívta meg. Az egyik beruházásnál pedig alvállalkozó volt a sógor cége. Az összes tervezési munkát a saját feleségének adta. Nem volt más meghívott! Ez Galbács Mihály.”

Nem szeretném elkeseríteni Bod Tamást, de ennél a napirendnél egyáltalán nem említettem meg őt.

Az ominózus propagandacikk újabb sérelemmel áll elő: „A legutolsó napirendi pont befejezése előtt következik az ülésvezető polgármester részéről az újabb, az eddigieknél is hosszabb, kimerítőbb és gyűlölködőbb Márki-Zay-szidáscunami, az MMM-es képviselőt és az engem szidalmazó betét.”

A valóságban ez egyetlen ironikus mondat volt azzal kapcsolatban, hogy Galbács – hét év elteltével – most azt állítja egy szoborról, hogy az az övé. Így szólt ez „az eddigieknél is hosszabb, kimerítőbb és gyűlölködőbb Márki-Zay-szidáscunami”: „[a polgármester] Személyes véleménye szerint, ha bebizonyosodik a tulajdonjoga Galbács Mihálynak, akkor akár haza is viheti és akkor majd Márki-Zay Péter felavatja, Bod Tamás pedig ír egy kiváló propagandacikket az eseményről és akkor mindannyian boldogok lesznek.”

Bod ezúttal is nagyon erőlködött, hogy az iromány vége kellőképpen hatásvadász legyen. Jellemző a propaganda eszköztárára az, hogy a megfelelő hangulat megteremtése érdekében bármit lehet hazudni, a lényeg, hogy jól hangozzék és kellően felháborodjon rajta az olvasó. „A karácsonyfát valahogy meg kellene említsem, a karácsonyfa alatt gyűlölködni, az nagyon hatásos kép – gondolhatta Bod, és ezt írta: „(…) politikai kútmérgezéssel állunk szemben. Most éppen a teremben kihelyezett karácsonyfa árnyékában (…)”

Az már látható, hogy gyűlölködés nem volt. Vajon karácsonyfa volt-e? A városházi karácsonyfa a kapubejáróban állt. Az ülésteremben pontosan annyi karácsonyfa volt, mint amennyi igazság, tényszerűség és méltányosság van Bod Tamás propagandista irományaiban: nulla.

(A szerző Gyula város polgármestere) 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)