Ki így, ki úgy viszonyul a hóhoz. Várjuk, félünk tőle, szeretjük, gyűlöljük. De a hó az jön. Majd egyszer csak megy. Akár szeretjük, akár nem. Akkor is ha vártuk, akkor is ha nem…
Az első hideg napok beálltával az állig felöltöztetett óvodások és kisiskolások egyre gyakrabban ráncigálják meg apjuk kezét, s teszik fel rimánkodó szemmel a kérdést:
– Apa, mikor lesz már hóóóóó?
Apa általában morog valamit a türelemről, mert sokkal fontosabb dolgok kötik le a figyelmét. Azon morfondírozott éppen, hogy az idén végre ruházzon be téli gumikra, vagy egyszerűen csak óvatosabban közlekedjen majd. Meg az is eszébe jut, milyen rémségesen nehéz időszak volt az elmúlt év januárja, februárja, márciusa, amikor a téli gázszámlákat kellett kiizzadni. Meg a hajnali kelésekre gondol, amikor fázósan indul havat lapátolni, s ezredszer átkozza el magát, amiért nem az utcafrontra építette a garázst. A kisember kérdése legtöbbször válasz nélkül marad.
A gazdák aggodalmasan tekintenek az égre esténként, vizslatva, hogy megelőzi-e a jótékony hótakaró a komolyabb hideget. Aggódnak azokért a magokért, melyeket el tudtak vetni még azelőtt, hogy a föld teljesen felázott volna.
Az építkezési vállalkozók imádkoznak: csak legalább két hétig ne essen még, hogy ne kelljen kötbért fizetni.
A köztisztaságért felelős vállalat vezetője lefekvés előtt szép körmondatokat fogalmaz, hogy szükség esetén el tudja magyarázni, miért nem sikerült eltakarítani a havat.
A közlekedési cégeknél felkészülnek a káoszra, ami még mindig olcsóbb, mintha fűtött váltókat, vagy hóekéket vennének. A szóvivő beruház egy új öltönyre.
A nyugdíjasok hosszabban rágják szegényes vacsorájukat, mert megbeszélik, hogyan lehetséges megspórolni a fűtési díjat.
Aztán egyszerre csak megérkezik. Szakadni kezd a hó. Annak is aki várja és örül neki, meg annak is aki egyáltalán nem várja és pláne nem örül neki.
Az apák morognak, mert a nyári gumin csúszkálni nem könnyű dolog, s a reggeli hóhányástól vízhólyag nőtt a tenyerükön.
A gazda dühöng, mert a hóesés miatt beszorul a meleg konyhába, a dolog meg kívül marad.
Az építési vállalkozó fogcsikorgatva számolja a várható kötbér összegét, s azon tépelődik, hogy miként spórolhatná össze azt a munkások munkabéréből.
A köztisztasági vállalat vezetője szorongva készül a sajtótájékoztatóra.
A vasúti közlekedés akadozik, a buszok nem járnak. Az utasok káromkodnak.
A nyugdíjasok közelebb húzódnak egymáshoz a pokróc alatt, ennyivel is kevesebbet kell fűteni.
A gyerekek viszont maradéktalanul örülnek. Csillogó szemmel gyúrják a hógolyókat, építik a tömzsi hóembereket. Vidám kacagás tölti be a teret. S mintha csak valami varázsszer lenne a boldog gyerekzsivaj, a morcos ábrázatok kisimulnak. Az aprónép lármája és a karácsonyvárás jótékonyan eltakarja a gondokat.
Aztán a hideg elunja magát, a levegő egyre melegebb lesz, kidugják fejüket a hóvirágok, csöpögnek az ereszek, a tél szedi sátorfáját.
Az apák kicsit megkönnyebbülnek, hogy nem törték össze a nyárigumis autót.
A gazdák elkezdik tervezgetni a tavaszi munkákat.
Az építési vállalkozó kifizeti a kötbér utolsó részletét és új munka után néz.
A köztisztasági vállalat vezetője elkezdi kalkulálni az éves prémium mértékét.
A közlekedési vállalatok benyújtják az aktuális jegyáremelési javaslatukat.
A vonatok már nem a hó miatt késnek.
A nyugdíjasok egy takarót levesznek magukról, s számolják a napokat, amikor már egy kis hús is juthat az asztalra a gázszámlák kifizetése után.
A gyerekek maszatos szemmel ülnek az ablaknál, s siratják a lassan magába roskadó hóembert.
Közeledik a tavasz…
