Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erre tanított meg bennünket ez a nap

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Görgényi Ernő • PUBLICISZTIKA • 2021. november 04. 18:30
Erre tanított meg bennünket ez a nap
1956. november 4-én a szovjet túlerő leverte gyönyörű forradalmunkat

görgényi ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

1956. november 4-én a szovjet túlerő leverte gyönyörű forradalmunkat, és elkezdődött a magyar történelem legvéresebb megtorlása. Ám a magyar nemzet internacionalista átnevelésére tett kísérlet – a kegyetlen bosszú ellenére – megbukott. Az ’56-os forradalmárok nem egészen kéthetes szabadságharcukkal és a szovjet intervenciót követően még hetekig kitartó társadalmi ellenállással olyan léket ütöttek a nemzetközi szocializmus hajóján, amelyet már senki sem foltozhatott be többé. Három évtized múltán az a hajó menthetetlenül elsüllyedt.

Az államszocialista diktatúra több mint negyven éven át buta, de szorgalmas ember módjára próbálta kiirtani a magyarságból a hazafias érzéseket, igyekezett eltüntetni a polgári eszméket, és üldözte a vallást. Ennek ellenére, amikor a magyarok először választhattak szabadon parlamentet, akkor a nemzeti-polgári-keresztény pártok koalíciójára bízták a hazát 1990 tavaszán. Mint ahogyan városunk vezetését is ugyanazon év őszén. És most, 12 év jobboldali kormányzás után ott tartunk, hogy a baloldal is már azt gondolja, hogy csak egy olyan emberrel a kirakatban nyerhet választást, aki azt állítja magáról, hogy jobboldali, keresztény és konzervatív elveket vall. Azt, hogy ez mennyire hiteles, hogy valóban jobboldali ember állt-e a baloldal élére, vagy csak egy politikai szélhámos, a Gyulai Hírlap minden olvasója el tudja dönteni. Most nem is ez a lényeg. A fontos az, hogy ma a magyar társadalom többsége azokkal az eszmékkel szimpatizál, azokat az értékeket vallja magáénak, amelyeket az 1956. november 4-én kezdődő vörös terror ki akart irtani.

Gyula város története is azt példázza, hogy a szerves fejlődés eredményeként kialakult értékrend hatalmi szóval nem semmisíthető meg, az az elnyomás ellenére is tovább él az emberek szívében.

Gyula városát, a gyulai polgárok közösségét kezdettől ellenségnek tekintette a kommunista hatalom. Már az ’50-es évek kezdetétől büntette a rendszer városunkat „szektás polgári szellemisége” miatt. Ezért fosztotta meg Gyulát a megyeszékhelyi címtől a vörös diktatúra.

Ez az ideológia bizonyítottan megjelent az ’56-ot követő megtorlások során is. Békés megyében csak két forradalmárt ítéltek halálra: a gyulai Mány Erzsébetet és a gyulavári Farkas Mihályt. Fennmaradt az ítélethozatalt megelőző zárt tanácskozás jegyzőkönyve. A statáriális bírói tanácsot vezető vérbíró, Mátyás Miklós így érvelt a halálos ítéletek mellett: „…a megyében történt nyugtalanságoknak mindig Gyula volt a központja, mivel társadalmi összetételénél fogva ez a város erősen polgári jellegű és így a zavart keltők könnyebb talajra találtak.” Ennek fényében egyértelmű, hogy a két halálos ítélet, elsősorban Gyula városának, a gyulai polgároknak szólt.

A gyulaiak azonban a csapások ellenére sem adták fel hazafias, polgári meggyőződésüket és keresztény értékrendjüket. Nem is adhatták fel, hiszen e város történelme meghatározza közösségi tudatát, értékrendjét.

E város adta a magyarságnak nemzeti imádságunk zeneszerzőjét, a nemzeti opera megteremtőjét. E város polgárai otthonukban adtak menedéket az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hős tisztjeinek.

Kaszinó, Polgári Kör, olvasókörök, szociális célú egyletek  – ezekben és számos más civil közösségi formában nyilvánult meg a gyulaiak polgári fejlődés iránti igénye már a 19. században is. Jellemző múltunkra, hogy Magyarország második legrégebben működő cukrászdája a Százéves. A cukrászda, mint a polgári létforma egyik jellegzetessége, 1840 óta része a város életének. Simonyi Imre költő a „Reinhardt”-ot lírai világa részévé tette, és gyakran látogatta, ezzel is demonstrálva a rendszer ellen.

Ebben a városban az épületek, sőt, az egész épített környezet, valamint gyönyörű parkjaink is a polgári világ delejes vonzerejét sugározzák, és sugározták akkor is, amikor a hatalom a proliságot emelte piedesztálra.

Amikor a ’70-es évek elején a város szocialista vezetői radikálisan át akarták építeni a belvárost, a történelmi épületek helyére vasbeton toronyházat és lakótelepi környezetet ígérve, akkor Banner József tanár úr nyílt levelet írt Gyula építészeti értékeinek, hagyományos városarculatának megvédése érdekében. És ezt a nyílt levelet 279 gyulai polgár aláírta! Abban a korban, amikor valóban diktatúra volt, amikor ezzel a nyílt kiállással mindegyikőjük legalább a munkahelyét, a későbbi előmenetelét veszélyeztette. A bátorság, a civil kurázsi ezúttal meghozta eredményét, a szocialista városvezetés elállt esztelen tervének nagy részétől, s így ma is büszkén mutathatjuk meg a világnak szép belvárosunkat.

Ez a város báró Apor Vilmos plébános városa maradt minden körülmények között. E város hűséges polgárainak volt bátorsága 1948-ban teret elnevezni a szovjet katonák által meggyilkolt, arisztokrata származású főpapról, s e teret az államszocialista diktatúra teljes időszaka alatt Apor Vilmos térnek hívták. A rendszerváltozás gyulai eseményeinek sorában a legjelentősebbek közé tartozott a mártír püspökről rendezett konferencia, mely alkalmából világossá vált, hogy a gyulaiak minden tiltás ellenére lelkükben őrizték a mártír püspök emlékét. Ma a gyulaiak el nem múló szeretetét a katolikus templom előtti Apor-szobor is példázza, mint ahogyan az evangélikus templom mellett Stéberl András bronzba öntött alakja üzeni félreérthetetlenül azt, hogy egy polgári közösség mélyen tiszteli a tudás és a szorgalom révén kifejtett alkotó munkát. Stéberl Andrástól elvehették minden vagyonát a kommunisták, halálba kergethették őt, de a közösség tiszteletét nem vehették el tőle, az túlélte a szabadságot eltipró, az emberi méltóságot meggyalázó és a tulajdon szentségét tagadó rendszert.

November 4-én vagy inkább 1957. május 1-jén győzelmi tort ülhettek a pufajkások, de az csak fegyveres győzelem volt, az erőszak győzelme, azt is a világ akkori legerősebb hadserege, a szovjet ármádia aratta. Az erőszak sokszor csak pirruszi győzelmet arathat. Akkor is ez történt. Az idegen elnyomók a magyarok lelke felett sosem arattak győzelmet. Az internacionalista eszmék nem találtak és nem találnak utat a nemzet szívéhez. Sem akkor, sem most, sem a jövőben. Erre tanít november 4. Bennünket, gyulaiakat is erre tanított meg.

[A szerző Gyula város polgármestere]

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)