Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mertek nagyok lenni

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2021. július 05. 17:30
Mertek nagyok lenni
Hamlear, a dán királyfiból lett brit király című ősbemutató zárta a Shakespeare Fesztivált

Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba Hamlear, a dán királyfiból lett brit király című szomorújátékát ősbemutatóként játszották a Bartók Kamaraszínház művészei július 4-én este a várszínpadon. A darabot a Gyulai Várszínház idei Shakespeare Fesztiváljának záróelőadásaként nézhette meg a közönség.

ősbemutató zárta a Shakespeare Fesztivált

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kosztümös és korhű Shakespeare-feldolgozásokat kért számon a Gyulai Várszínháztól nemrég a nézők egyike, kijelentve, nem kíváncsi olyan produkcióra, amelyben a művészek szakadt farmerben, kecskebékaként ugrálnak a színpadon, és azt sem igényli, hogy aktualizálják számára az eredeti művet, bízzák ezt rá, hiszen a szöveget odahaza is elolvashatja, értelmezheti. A véleményének hangot adó színházbarát remélhetően megnézte a Hamlear, a dán királyfiból lett brit király című szomorújáték ősbemutatóját öt (összevont) felvonásban, hiszen kosztümös is volt, korhű is volt, és a művészek is hivatásukhoz méltó módon, példás szakmai alázattal léptek közönség elé ezen a premier-esten.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A publikumnak viszont gondjai akadhattak az előadás első öt–tíz percében, amíg a darab megtalálta helyét a színpadon, esélyt adott a ráhangolódásra. Kellett ehhez a három alapmű, a Hamlet, a Lear király és a Bánk bán alapos ismerete, mert ha ez nem volt meg, a bekapcsolódás akár több időt is igénybe vehetett. A szerzőpáros, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba ugyanis ebből a három irodalmi alkotásból gyúrta össze a darabot, amit a Gyulai Várszínház felkérésére a Bartók Kamaraszínház alkotógárdája valósított meg.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hogy pofátlanság volt-e az alapművek összemosása, ahogyan ezt Őze Áron rendező megfogalmazta? Talán. De ennél fontosabb, hogy a kellemetlenkedésnek jó lett az eredménye. Ha nem is állt volna senki a színpadon, csak a szöveget halljuk, akkor is, mert a mondatok annyira erősek, játékosak és zamatosak, hogy színészi játék nélkül is érvényesülnek, csattannak. Ezzel együtt pedig még inkább. Erről leginkább azok nyilatkozhatnának, akiknek a legfelsőbb sorokban jutott hely, mivel onnan a művészek arcjátékából semmit nem láthattak, de sokszor még a hangot is elfújta a szél, így csak mondatfoszlányokból tevődhetett össze a kép.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A szerzők pofátlanságát én inkább abban éreztem, ahogyan magukévá tették a Milyen a magyar? kérdéskörét, és elviselhető, megemészthető viccet csináltak abból, hogy él még olyan hazánkfia, aki merészel nagy lenni, egyenrangú félként Britannia és Dánia királya mellé állni, sőt feléjük kerekedni, büszkén énekelgetni a Hazám, hazám című dalt, még ha meg is akad olykor a lemez a címnél. Merthogy a Bánk bán II. Endréje itt ugyanannak a pályának a játékosa, mint Hamlet és mint Lear király. A merjünk kicsik lenni intelme helyett ezúttal azon kell nevetgélnünk, hogy Koppenhága ősi magyar földrajzi hely, Kappan-hágó utódvárosa, az Andrások és az Endrék kínálata sem akármilyen: oly zavart okoz, hogy az érintettek is belebonyolódnak, megsértődnek, ha elsőként emlegetik őket, pedig másodikok. És még sorolhatnám, mi mindenért lehetünk és vagyunk nevetség tárgyai. Az alkotók szemszögéből, persze.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A három alapmű kapcsolata is poénos, mert ami első kézből ezeket összefűzi, nem egyéb, mint a „magyar” királyné, Gertrudis, akit Arany Jánossal összhangban a Győrei–Schlachtovszky-páros is inkább Gertrúdként kezel, és ezzel megteremti az átmenetet a Hamletbeli Gertrude-hoz, akit szintén Aranynak köszönhetünk, hisz a szomorújáték írói az ő Shakespeare-fordítását építették be önálló darabjukba. A Lear király esetében Vörösmarty tolmácsolását használják, de mindig úgy, hogy az eredeti szöveget kiegészítik saját, rímekbe szedett gondolataikkal. Ettől lesz a két nyugati irodalmi alkotás igazán magyar, ettől vigadunk sírva az előadás első percétől az utolsóig, amikor már hegyet képeznek a hullák a színpadon. Mert úgy gondolják, a tragédia maradjon tragédia, ne múljon el gyilkosságok és áldozatok nélkül. Valójában egyetlen szereplő marad talpon, fején két koronával, a többiek mind elhullanak. Nem tulajdonítunk ennek politikai tartalmat, nem is aktualizáljuk, mivel túl vagyunk a győztes királyok évszázadain, amikor Bánk bán az egyetlen, aki tisztálkodik, lehet, hogy lelkileg is, a szerzők szerint magyar migránsként cipeli magával külföldre a fürdőkádját, mert ha valami bűzlik Dániában, akkor ez azt jelenti, hogy ott bajok vannak. Fürdőkultúra, szappan szag, makulátlanság pedig csak itt van, magyar honban – vallják, sugallják és előadják.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Győrei–Schlachtovszky-sorok tehát nagyot szólnak, nincs okunk panaszra, szórakoztatók is. Látszik, hogy tapasztalat áll mögöttük. A két író már a középiskolában egymásra talált, azóta dolgoznak együtt. Munkáik közösek, mire ezek végére érnek, már maguk sem tudják, melyik mondat kitől jött, de ez számukra nem is fontos. Bármennyire is kifigurázzák az átlag magyart, egyben azt is bemutatják, mennyire szépen, összhangban képes dolgozni két értelmiségi, akik mellesleg magyarok. A drámai műfajban sem pályakezdők, bár darabjaik bemutatásáért még egyik színház se mert felelősséget vállalni, a Gyulai Várszínház az első. Színházi kísérleteiket a Pitymalló Kesely társulatban valósították meg, kezdetben másokkal együtt, mostanában már csak ketten. Elég drámai ez számukra, ám remélhetően a gyulai siker lendít majd színműírói karrierjükön, eltekintve attól, hogy Győrei Zsolt már ilyen téren sem kispályás: 2003-ban adjunktusa lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Nem lenne korrekt úgy befejezni előadáskritikánkat, ha nem ejtenénk szót a színészi kollektíva teljesítményéről, amelyről rosszat nem mondhatunk, csak jót. Kovács Vandát két szerepben is láthatta a közönség, Gertrúdot és Gonerilt alakította, ami azért említésre méltó, mert sokan már több hónapja várták, hogy visszatérjen szülővárosa színpadjaira. Matyi Ágota díszlete alkalmazkodott a helyzethez, a fények emelték a művészi élményt, J. S. Bach metálos szólamai pedig megteremtették a hangulatot a bátor gyilkolászáshoz.

Aki lemaradt róla, szeptember 21-én a dunaújvárosi teátrumban nézheti meg legközelebb. Tiszta szívvel ajánljuk!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)