Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - História napról lapra

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2021. május 27. 18:30
História napról lapra
Minden napra kínál egy gyulai történetet Árpási Zoltán új könyve

Árpási Zoltán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

História napról lapra – 365+1 történet Gyuláról címmel jelent meg Árpási Zoltán új kötete, amelyet május 27-én mutatott be az Almásy-kastély kávézójában.

Árpási Zoltán elmondta, egy olyan könyvet szeretett volna készíteni, amely által mindenki, a városban élők és ide látogatók egyaránt, kedvet kap ahhoz, hogy megismerkedjenek Gyula történetével, azokkal az értékekkel, amelyek miatt szerethető ez a város.

Kiemelte: amikor újságíróként dolgozott megtanulta, hogy a rövid cikkeket többen olvassák el, mint a hosszú írásokat, erre törekedett a kötet elkészítésekor is, a tizenkét fejezeten át olvasható történeteket 1800-1900 karakterben írta meg.

Mint mondta, bizonyos dolgokról értelemszerűen le kellett mondani, hiszen például Erkel Ferencről nem lehet kimerítően írni ilyen terjedelemben, de nem is ez volt a cél, ő csupán népszerűsíteni szerette volna a kötetben szereplő történeteket és személyeket, felkelteni az olvasó kíváncsiságát a téma iránt.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hozzátette: Békéscsabán megjelent egy könyv a város újratelepítésének háromszázadik évfordulójára, innen jött az ötlet számára a kötet megírására, a munka kezdetekor célozta meg a 365+1 témát, hogy minden napra legyen olvasnivaló. Akkor még nem tudta, hogy lesz-e elég téma a cél eléréséhez, de mire végzett, még maradtak is történetek, így nem került be Czene Ferenc, Horváth Jenő, a Himnusz születése vagy éppen a Bagolyvár sem.

Megtudtuk azt is, hogy a kötethez Görgényi Ernő polgármester írta az előszót, aki úgy döntött, hogy az Erkel Ferenc gimnázium maturandusai is kapnak egy példányt a könyvből a szombati ballagás alkalmával.

Árpási Zoltán jelenleg Kohány György monográfiáján dolgozik, amely már elkészült, így kiadót keres hozzá, valamint egy gyermekeknek szánt, a magyar történelemről szóló kötetet is készít.

A gyulai történetetek összegyűjtő könyvet a piacon, az IQ Könyvesboltban, valamint az Almásy-kastély ajándékboltjában szerezhetik be az érdeklődők.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)