Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
365 + 1 történet olvasható Gyuláról Árpási Zoltán legújabb, História napról lapra című könyvében, melyet szeptember 2-án mutattak be a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban, a 92. Ünnepi Könyvét alkalmából szervezett programsorozat nyitónapján.
A szerzőt Erdész Ádám, az MNL Békés Megyei Levéltárának nyugalmazott igazgatója kérdezte a Simonyi olvasóteremben. Beszélgetésükből kiderült, Árpási Zoltán elsősorban a gyulaiaknak szánta könyvét. „Az év minden napjára kívántam olvasnivalót nyújtani ezzel a 365 + 1 címszóval. A kötet szemezget Gyula történetéből, bemutatja értékeit, és azokat, akik tevékenységükkel hozzátettek valamit a fejlődéséhez, vagy csak kötődtek hozzá” – áll a kötet előszavában.
Erdész Ádám rámutatott, a könyv mozaikokat mutat be a város történetéből, amelyek sokféleképpen összerakhatók. A mozaikdarabokra, a történetekre akár egy-egy háló csomópontjaiként is tekinthetünk.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
A szerző elmondta, tizenkét fejezetből álló könyvében a várostörténet mellett szó van többek között Gyula egyházi és színházi életéről, épületeiről, múzeumairól és emlékhelyeiről, szobrairól és emlékműveiről. Megjegyezte, könyve szubjektív, a számára fontos, érdekes történetek, személyek kerültek bele.
Arról is beszélt, hogy az Itt születtek, itt éltek, itt jártak című 12. fejezet – amely a könyv legterjedelmesebb része – nagy dilemma elé állította, eredetileg ugyanis nem akart külön fejezetet szánni a személyeknek. Rájött azonban, hogy bizonyos eseményekhez szorosan kötődnek bizonyos emberek, akiket nem kerülhet meg, például a várostrom leírásakor Kerecsényi Lászlót.
Erdész Ádám arra is kíváncsi volt, miért lett a kötet valamennyi története egyoldalas. A szerző úgy vélte, ha rövid részekből áll egy könyv, nagyobb az esély arra, hogy elolvassák. Megjegyezte ugyanakkor, hogy sokszor nem volt egyszerű feladat 1800–1900 karakterbe belesűríteni a mondanivalóját.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Árpási Zoltánnak korábban is jelent meg történeti vonatkozású könyve, így az is szóba került, hogy miért tartja fontosnak a történelmet. Mint mondta, agrártudományi egyetemet végzett, de magyar–történelem szakos tanár szeretett volna lenni. A történelem iránti érdeklődése megmaradt, újságíróként olyan pontokat keresett a múltban, amelyek a mához vezetnek. Mint fogalmazott, a Gyula, az elkésett város című könyvében megjelent írások meggyőződése szerint hozzájárultak ahhoz, hogy a településen változások történjenek.
A szerző két személyt emelt ki könyvéből beszélgetőpartnere kérésére. Mint megtudtuk, Csontváry Kosztka Tivadar nagybátyja, Kosztka Károly tervezte a Gyula–Békési-nagycsatornát, és egy sorozatlövő fegyvert is feltalált. Ha ezt be tudják vetni az 1848–49-es szabadságharc idején, talán másként alakulnak az események – jegyezte meg. Bonyhády Gyula azért vált érdekessé Árpási Zoltán számára, mert kétszer nevezték el róla a mai Vértanúk útját. Mivel 1849-ben a császári kormányzat szolgálatába állt, felemássá vált a megítélése, volt, hogy sírva búcsúztatták a gyulaiak, volt, hogy fel akarták szedni a róla elnevezett utat.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
A szerző a fejezetek közül a szobrokról és műemlékekről szólót emelte ki. Elmondta, rögeszmésen rajong Ferenczy Béni Petőfi-szobráért, amely elkészülte után nem sokkal a Magyar Nemzeti Galéria pincéjébe került, a Rákosi-rendszer kultúrpolitikusának, Révai Józsefnek ugyanis nem nyerte el a tetszését. A legenda szerint a tolószékbe került Révai a művész 1959-es tárlatán odaguríttatta magát a szobor elé, és miközben hosszasan nézte, potyogtak a könnyei.
A történet kapcsán elhangzott, vannak olyan városi legendák, amelyek hozzá tartoznak a közös emlékezethez, bár a valóságalapjuk kétséges. Ezeket azért szeretjük, mert szépek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
A beszélgetés végén a ráadástörténet volt a téma. Árpási Zoltán kifejtette, ez a gyulaiságról szól, arról, mit jelent ide tartozni. Szóba került az is, hogy a gyulai önkormányzat jóvoltából a város valamennyi maturandusa kapott a könyvből egy példányt. A szerző szerint fontos, hogy a középiskolások a várostörténetről is rendelkezzenek ismeretekkel, hogy tudják, hol nőttek fel.
A könyvnek, ahogy az előszóban olvasható, hármas célja volt. Amellett, hogy képet akart adni a városról, a szerző fel szerette volna kelteni az érdeklődést egy-egy téma iránt, a Gyulától távol élőket pedig „az elhagyott és mindig visszaváró szülőföld értékeire” szerette volna kötetével emlékeztetni.
