Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A gyulai kisvasutak krónikása, Felek Ferenc stílusosan, a rendezvény jellegéhez alkalmazkodva érkezett a könyvtári estre: egy vasból készült vasúti sínt hozott magával. Dézsi János könyvtárigazgató köszöntőjében célzott is erre. A beszélgetésből, amelyet Árpádi Zoltán újságíró moderált, az is felsejlett, mekkora szenvedély áll az interjúalany kutatásai mögött. Felek Ferenc ugyanis Gyula szülötteként még óvodásként kötelezte el magát a vasút régmúltja mellett, talán pont abban a pillanatban, amikor megcsapta a pályaudvarra érkező vonat füstje a Henyei úti átjárónál.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Almásy gróf kisvasútja
A keskeny nyomtávú vasút története százötven évre nyúlik vissza. Az 1950–60-as években a gyulai kisvasút még a város egyik fő attrakciójának számított, egy országos forgalmazású útikalauzba is bekerült. A könyv szerint a Béke sugárúton egy kávédaráló közlekedik, érdemes ezért Gyulára utazni, és megtekinteni.
Holott a gyulai kisvasút története nem is Gyulán indult, hanem Gyulaváriban, mutatott rá a kutató. Almásy Kálmán gróf volt az, aki az itteni birtokának készíttetett egy kisvasutat. Ez 1800-as évek végén ez volt az egyetlen megoldás arra, hogy az őszi és a tavaszi sár okozta közlekedési akadályokat át lehessen hidalni. A kezdeményezésből a gróf fiának, Almásy Dénesnek köszönhetően fejlődött ki egy hosszabb vasúti vonal, amely a gyulai vasútállomásig vezetett.
Miután egyértelművé vált a kisvasút haszna, 1906-ban gondoltak egy merészebbet, és a Trianonban Romániához csatolt Simonyifalváig építették ki a vonalat. A diktátumig nem is okozott csalódást, hiszen remekül ellátta a feladatát Gyulán és Gyula környékén, mígnem Gyulavárinál kettévágták a határmódosításokkal.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ellopták a síneket
Trianon után gondok adódtak abból fakadóan, hogy a területcsonkítás miatt elmélyült a két szomszédos nép közti ellentét. Ez a gazdaságra és a közlekedésre is kihatott. Kötegyánnál például a nagyvasutat is felszedték, a gyulai kisvasút Romániába került részének jelentős hányadát pedig ellopták. A kisvasúti anyag ugyanis annyira kellendő és kapós volt az új Romániában, hogy megérte a kockázat, hogy akár több mint tíz kilométeres szakaszt is „lenyúljanak”, és elvigyenek az ország belsőbb részeibe, ahol leginkább erdei vasutakat és bányavasutakat alakítottak ki az elcsent sínekből. Tovább fenntartani, működtetni már csak emiatt sem lehetett a Gyula–Simonyifalva kisvasutat.
Újabb szakaszt hozott a kisvasút életébe a második világháború, amelynek a végén gazdátlanná vált, még a megszüntetés veszélye is fenyegette. 1949-től a magyar állam karolta fel, és az ötvenes évek elejére a háború előtti szintre fejlesztette, mondta Felek Ferenc.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A kisvasút fénykora
Statisztikák és menetrendek alapján a kisvasút fénykora az 1910-es évektől az első világháború kitöréséig tartott. Ekkor közlekedett a legtöbb kisvonat, és ekkor alkalmazták a legtöbb technikai vívmányt, mutatott rá Felek Ferenc. Az ágyai erdőből ebben az időszakban termelték ki a legtöbb fát, amelyet a kisvasúttal szállítottak a megfelelő helyszínekre, szintén ezekben az években takarították be a legnagyobb mennyiségű cukornádat, amelyet a gyulai kisvasúttal juttattak célba, és szintén ebben az időintervallumban vette igénybe a szerelvényeket a legtöbb utas.
Ezt a kurzust már a Trianon előtti Tanácsköztársaság is lefékezte 1919 áprilisában, amikor nyilvánvaló vált, hogy Gyulához is közeleg a román királyi hadsereg, amely mindenhonnan mindent összeszed és magával visz, válaszolta Árpási Zoltán kérdésére Felek Ferenc. Almásy gróf repülővágányok segítségével tucatnyi teher- és személyvagont tolt ki az egyik iparvágányára, amelyet utólag levágott a fővágányról biztonsági okból. Később kiderült, hogy bölcsen járt el, mivel a román hadsereg tényleg mindenre rátette a kezét, kivéve azokat a kocsikat, amelyeket a gróf elrejtett.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Vörös hadivonat
A kisvasútnak nemcsak itt, másutt is voltak mellékágai. Az egyik a gyulai kórházba vezetett, ugyanis a kazán akkora mennyiségű szenet igényelt a fűtési szezonban, hogy csak vasúti szerelvénnyel lehetett behordani. Budapest 1944–45. évi ostromakor pedig, amikor kórházvárossá alakították a települést, és a 16 ezer lakosú városba 18 ezer orosz és román sebesültet hoztak, a kisvasutat az ő ellátásukra használták a szovjetek.
Mivel a hatvanas években megkezdődött a közúthálózat nagyarányú fejlesztése és a hazai autóbuszgyártás is egyre intenzívebb lett, már nem tűnt rentábilisnak a kisvasutak fenntartása, így napirendre került a megszűntetésük. Gyula esetében a balesetveszély is fennállt, hiszen a legforgalmasabb úton közlekedett, de a kórház is panaszkodott, hogy zavarja a betegek gyógyulását a vonat zakatolása.
Ennek ellenére a kisvasutat könnyekkel búcsúztatták a helyiek. A városban számos családi ház tartozékaiba, kerítésébe beépültek a kellékei. A gépállományt a fel nem számolt kisvasutakhoz irányították át. A Csömödéri Erdei Állami Vasút tulajdonában, Zala megyében még ma is van egy olyan mozdony, amely gyulai előéletű, derült ki a beszélgetésből.
Az este meghívottja, bár a szíve szerint szeretné, kételkedik abban, hogy a Gyula–Simonyifalva kisvasút újjáéleszthető. Mint mondta, technikailag ugyan megoldható lenne, anyagilag azonban kevésbé. Gazdaságilag a szakemberek szerint sem lenne létjogosultsága, hiszen megjósolhatatlan, mikor térülne meg a beruházás.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A kisvasút jövője
A könyvtári eseményen szó esett a balesetekről is, Felek Ferenc néhány konkrét példát is említett, de arról is beszélt, hogy még saját szülötte is van a gyulai kisvasútnak, minekutána a „fedélzetén” szült meg egy kismama, mégpedig a kalauz, Rózsa Gyuláné bábáskodásával.
A jelenlévők számos, kordokumentumnak számító fényképet is megtekinthettek a kutató szakszerű magyarázatainak kíséretében, a hallgatóság pedig kifejthette személyes élményeit, tapasztalatait a településen hajdanán átdöcögő kisvonattal kapcsolatban. Akadt olyan jelenlévő is, aki gyerekként még „évezhette” a sok tekintetben kifogásolt szolgáltatást.
A magával hozott síndarabra visszatérve az est vendége elmondta, valószínűleg takarékossági okokból Almásy Kálmán használt anyagokat is beépített kisvasútja nyomvonalába. A vasból készült sínt Felek Ferenc a kétezres évek elején találta, jóllehet vasból csak az 1860–70-es évekig gyártottak sínt, ezt követően áttértek a hengerelt acélsínek használatára. Magyarországon ma két vasból készült kisvasúti sínről lehet tudni. Ezek egyike Felek Ferencnél van, a másik a Vérmezőn, egy bokor tövében hever, hacsak időközben ki nem „mentette” onnan valaki…
További érdekességeket Felek Ferenc A gyulai kisvasutak története című könyvéből és egyéb kiadványaiból, ismeretterjesztő írásaiból tudhatnak meg az érdeklődök. Legutóbb egy csehországi szaklapban publikált, a Kisvasutak Baráti Köre Egyesület tagjaiként pedig már hazai kisvasút helyreállításában, ismeretterjesztő filmek készítésében is részt vett. Gyulán köztudott, hogy otthona területén kerti vasutat épített, amely nemcsak dísz, turistaattrakció, hanem a tűzifa behordását lényegesen megkönnyítő munkagép is.
