Tájházként is funkcionál majd a megújuló máriás ház
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A ház tetőszerkezete már korábban megújult, a második ütemben magának az épületnek a felújítása zajlik, több pályázati forrásból. Mostanra véget ért a szerkezeti felújítás is, aminek kapcsán Mittag Mónikát, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat elnökét kérdeztük.
Elmondta: az épület egy része tájházként lesz berendezve, amely több helyiségből áll majd. Tisztaszoba, hálófülke és konyha mutatja majd be, hogyan éltek annak idején a gyulai svábok.
Hozzátette: várják a tárgyi felajánlásokat a későbbi kiállítótérbe. Olyan bútorokat szeretnék összegyűjteni, amelyek a németvárosi sváb házaknál fellelhetők voltak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– A tiszta szoba berendezése már rendelkezésükre áll a Német Klubból, de hálásak lennénk, ha egy-két konyhabútort felajánlanának a helyiek. Egyelőre még sok tárgy hiányzik. Keresünk ónémet bútorokat, hagyományos németvárosi használati tárgyakat, kézi csomózott szőnyegeket, fa- vagy rézkarnist, csipkefüggönyöket, régi férfi zakót, inget, kabátot, plüss ágytakarót, régi ágyneműt, gyertyatartót, lámpát, tükröt az 1880 körüli évekből – sorolta az elnök.
Mittag Mónika elmondta: a munkálatok várhatóan májusra fejeződnek be. Már csak a pinceboltozat falazási munkái, a szerkezeti és vízszigetelési munkák, a hajópadló készítése, valamint az ablakok és a falfestések restaurálása van hátra.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba