A „várvárosi” együttes az előző fordulóban magabiztosan gyűjtötte be nyolcadik sikerét a szegedi vasutas arénában, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a bajnokságot. A kispesti klub már nem ennyire acélos a pontvadászatban, két győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel csak a tabella 11. helyéről várhatják a folytatást.
A fővárosi gárda erejét nehéz lemérni, hiszen az esetleges visszajátszók emelhetik a gárda teljesítményét, de a legutóbbi kétgólos győzelme a negyedik helyen álló Újpest FC II. ellen mindenképpen figyelmeztető lehet.
A gyulai együttesnek azonban ismét csak saját játékára kell koncentrálnia. Bár ezúttal is lesznek hiányzói az együttesnek, játékerejét és keretének minőségét kihasználva, ha fegyelmezett, feszes játékkal párosul, nem okozhat gondot számára a kilencedik győzelem begyűjtése.
A szurkolók mindenképpen támogatni fogják a gárdát, akik ismét kiváló hangulatot teremtenek majd a stadionban.
A Gyulai Termál FC csapata szeptember 26-án, szombaton 11 órakor találkozik a Kispest Honvéd FC II. Együttesével az Id. Christián László Városi Sporttelep Himer-centerpályáján.






















