Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hamarosan újabb felhívásokra pályázhatnak a megyei települések

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • INTERJÚ • 2021. február 24. 15:47
Hamarosan újabb felhívásokra pályázhatnak a megyei települések
A részletekről Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke beszélt

Zárul a 2014–2020-as fejlesztési ciklus, ezzel egy időben pedig indul a 2021–2027-es, várhatóan néhány hét múlva megjelennek az új felhívások, pályázhatnak a települések, újabb fejlesztések kezdődhetnek. A részletekről Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke beszélt.

Fotó: Békés Megyei Önkormányzat

– A Békés Megyei Önkormányzat területfejlesztéssel, területrendezéssel foglalkozik elsősorban, 2014 óta pedig legfontosabb feladatai a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programmal (TOP) kapcsolatosak. A program 2020-ban lezárult, a munka befejeződött-e?

– A TOP-nak köszönhetően Békés megyében mindeddig 518 pályázat nyert 71,64 milliárd forint értékben – mindez Békéscsaba Megyei Jogú Város fejlesztési keretén túl, hiszen a megyeszékhely saját keretből gazdálkodott a 2014–20-as ciklusban. Ugyan a kezdetekkor 58 milliárd forintos keret állt rendelkezésünkre, ezt jócskán túlléptük, mert a megyei önkormányzat több alkalommal kezdeményezte pályázati lehetőségek újranyitását, ami újabb projektek beadását tette lehetővé. Eddig közel 72 milliárd forintot költöttünk el, de még vannak folyamatban pályázatok, így 80 milliárd forint körül zárhatunk majd. A TOP célja az volt, hogy olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek a gazdaságfejlesztést célozzák, új adóbevételeket teremtenek, új munkahelyeket hoznak létre, vagy a meglévők megtartását segítik elő. Ezt szem előtt tartva megépült a megyében 21 ipari park, hat inkubátorház, megvalósult 21 turisztikai és 41 piacfejlesztés. A másik cél az életminőség javítása, a környezet- és klímavédelem volt. Megvalósult 33 szociális intézmény fejlesztése, 131 önkormányzati tulajdonú épület energetikai felújítása, 86 óvodai, bölcsődei beruházás, 34 egészségügyi fejlesztés, megépült vagy megújult több mint 68 kilométer kerékpárút.

Fotó: Békés Megyei Önkormányzat

– 2021-et írunk, elindult a 2021–27-es fejlesztési ciklus, a TOP folytatása, a TOP Plusz. Mennyiben hasonló és mennyiben más, mint a TOP volt?

– A TOP Plusznak is három fontos alapdokumentuma van, a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és az Integrált Területi Program (ITP).  A koncepció és a program elkészült, utóbbit most véleményezik a települések, várjuk a javaslataikat, amiket be is fogunk építeni az anyagba. Az ITP a TOP Plusz forgatókönyve, aminek március 15-ig kell elkészülnie, tartalmazni fogja például a pályázatok elbírálásának a szempontjait. Amit még nem tudunk, az az, hogy mekkora összegből fogunk gazdálkodni, arra számítunk, hogy legalább akkora forrás érkezik a megyébe, mint az előző ciklusban. Változás az előzőekhez képest, hogy most Békéscsaba is a megyei program része, épp ezért az elmúlt időszakban sokat tárgyaltunk a megyeszékhellyel. Az új programban hasonló felhívások várhatók, mint a TOP-ban voltak, ami újdonság, hogy lehet majd pályázni belterületi utak, járdák felújítására, iskolák – általános és középiskolák – korszerűsítésére, eszközfejlesztésére illetve szakrendelők korszerűsítésére. A felhívások várhatóan már az első félévben megjelennek, hiszen az a cél, hogy a források több mint felét már ebben az évben kiszerződjék. Két kiemelt célja lesz a programnak, a gazdasági infrastruktúra és a turizmus fejlesztése.

Zalai Mihály

Fotó: Békés Megyei Önkormányzat

Múlt év júliusában kezdődött volna a Határon átnyúló egészségügyi együttműködés a hatékony megelőzés és a minőségibb egészségügyi szolgáltatások, valamint az eredményes rehabilitáció és rekreáció érdekében Békés és Arad megyében elnevezésű pályázat, melyet a két megye közösen valósít meg. A Békés Megyei Önkormányzat kezdeményezte a projekt megváltoztatását. Mi volt ennek az oka?

– Az eredeti projekt sok képzést, rendezvényt tartalmazott volna, amelyek megtartása a járvány miatt bizonytalanná vált, ezért az eredeti partnerek, a civil szervezetek helyett a megyei kórházak bevonását kezdeményeztük. A változtatásokhoz a román Irányító Hatóság hozzájárult, a dokumentumokat átdolgoztuk, és január 15-ei határidővel a módosított pályázatot be is adtuk. A Békés Megyei Központi Kórház 2,4 milliárd, az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet pedig 1 milliárd forint értékben kap új eszközöket, műszereket. Ami változatlan a projektben az az, hogy 980 millió forint értékben az ügyeleti orvosi rendelőket szereljük fel.

Fotó: Békés Megyei Önkormányzat

– A COVID-19 járvány alaposan felborította az életünket, milyen változások történtek a megyei önkormányzatnál?

– Mindannyiunk számára új helyzetet hozott a koronavírus megjelenése, új reakciókat, új ötleteket kívánt. Tavasszal elindítottuk a Békés megye összefog internetes oldalt, ahol a segítségre szorulókat igyekeztünk összekapcsolni azokkal, akik segíteni szándékoztak. Érkezett anyagi és tárgyi felajánlás, sokan jelentkeztek önkéntes munkára. Az akció keretében érkezett pénzügyi felajánlásokból és a BMÖ saját költségvetéséből átcsoportosított 5 millió forintos összegből egy alapot hoztunk létre, melyből a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság informatikai eszközök, a gyulai és a szeghalmi tűzoltóság berendezési tárgyak, a Békés Megyei Központi Kórház két műszer beszerzésére kapott támogatást, az orosházi kórházban pedig az oxigéngáz-hálózat bővült. 12 megyei mentőállomásra szárítógépek, mosógépek, hűtőszekrények és televíziók kerültek. A járvány miatt a Megyenapot sem tudtuk megtartani úgy, mint a korábbi években, csupán a kézművesvásárt és a kistermelői piacot rendeztük meg. Éppen ez hozta azt az ötletet, hogy év végén szervezzünk a megye kézművesei, kistermelői számra online karácsonyi vásárt. Az aloldal a megye honlapján indult el december legelején, de továbbra is működik azzal a szándékkal, hogy az ott bemutatkozó kézműveseket, kistermelőket minél könnyebben megtalálják és megismerjék a vásárlók. Az aloldalon jelenleg 32 vásáros érhető el, de további kistermelők és kézművesek jelentkezését is szívesen fogadjuk. A Békés megyei online kézművesvásárt a pandémiás helyzet végéig biztosan működtetni fogjuk. Amint a járvány lecsengőben lesz, mérlegeljük a lehetőségeinket, ez alapján döntünk a továbbiakról.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)