Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rövidfilmet készítettek Erkel Ferencről

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2020. november 28. 14:00
Rövidfilmet készítettek Erkel Ferencről
Az Erkel Ferenc NKft. alkotását is díjazták a Szabadtéri Néprajzi Múzeum pályázatán

Mészáros Mihály, a Békéscsabai Jókai Színház művésze vállalta a főszerepet a rövidfilmben

Fotó: Erkel Ferenc NKft. - Incze László

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Élő történelem címmel indított pályázatot múzeumoknak idén nyáron az Emmi kultúráért felelős államtitkárságának támogatásával. Az egyik kategóriában díjazták a gyulai Erkel Ferenc NKft. alkotását is.

Szappanos Gábortól, a film egyik alkotójától megtudtuk: a jelentkezők két kategóriában készíthettek rövidfilmeket és videókat. A mintaprogram célja az volt, hogy a múzeumok támogassák a hazai iskolák munkáját, és segítsék a diákokat történelmi ismereteik kibővítésében. 

Az egyik kategóriába alacsony költségvetésű produkciókat vártak, amelyben egy kamera, egy színész és egy téma jelenhetett meg maximum öt percben. Az Erkel Ferenc NKft. ebben indult el. 

Szappanos Gábor elmondta: Erkel Ferenc visszaemlékezései szerint a magyar zene és a népzene szeretetét Gyulán egy „öreg mindenestől” szerezte, róla szól a kisfilm is. Erkel szívesen hallgatta az öreg meséit, dallamait, rácsodálkozott erre a zenei nyelvre, amelyet magával vitt egész pályafutása során. A népzene motívumait később műveiben is felhasználta. 

Mészáros Mihály, a Békéscsabai Jókai Színház művésze volt a főszereplője a filmnek, amelynek forgatását és utómunkáit Incze László vállalta magára. A kisfilm elképzelt jelenetében látogató érkezik Erkel Ferenc szülői házába, aki egy képet ad át az idős férfinek, amelyről eszébe jutnak az Erkelhez kapcsolódó emlékei. Az ő visszaemlékezéseiről szól a film – mesélte Szappanos Gábor.

Azt is elmondta: díjazásképpen a film költségeinek árát kapták vissza a pályázat kiírójától. 

A filmet Fábián Tamás, Incze László, Mészáros Mihály és Szappanos Gábor készítették, az alkotás ezen a linken tekinthető meg.

 

 

Fotó: Incze László

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)