Sárosiné Hőh Henriette gyógytornász
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Eddig mintegy kétszáz ingyenes mozgásszervi és konduktív pedagógiai szűrővizsgálatot végeztek el a kelet-békési térségben a gyulai önkormányzat és konzorciumi partnerei által elnyert, európai uniós forrásból megvalósuló pályázat keretében.
Krista-Parászka Ágnes közösségfejlesztő médiamenedzser lapunknak elmondta: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program forrásaiból megvalósuló projekt keretében Gyulán, Eleken, Lőkösházán, Kétegyházán és Dobozon valósítanak meg humánszolgáltatás-fejlesztő programokat. Hozzátette, a pályázat célja többek között a hátrányos helyzetűek segítése és a fiatalok elvándorlásának mérséklése.
Kifejtette, a tervezett szűrések egy részét a koronavírus-járvány miatt későbbre kellett halasztaniuk, a mozgásszervi és a konduktív pedagógiai vizsgálatok azonban a járványügyi előírások betartásával jelenleg is elvégezhetők. Jelezte, az érdeklődőket a Béke sugárúti Mentorházban várják.
Az említett szűrővizsgálatokat a PhysiOptimum gyógytornász-magánrendelő két vezető gyógytornásza, Sárosiné Hőh Henriette és Beleznainé Faulháber Gabriella végzi.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A szakemberek elmondták, a fürdővárosi általános iskolákat és az önkormányzati cégeket szervezetten keresik meg a lehetőséggel, de a szűréseken bárki részt vehet előzetes bejelentkezés után. A vizsgálatokon a gerinc, a végtagok és a törzs elváltozásait szűrik ki, és szükség esetén korrekciós gyakorlatokat javasolnak.
A gyógytornászoktól megtudtuk, augusztus óta 172 szűrővizsgálatot végeztek el. Kisebb eltéréseket szinte mindenkinél, tartásbeli problémát pedig a megjelentek háromnegyedénél találtak. A gyakori elváltozások közé tartozik a gerincferdülés, a lúdtalp, és mozgásszervi fájdalomra is sokan panaszkodnak – ismertették lapunknak.
Krista-Parászka Ágnes hangsúlyozta: a szűrések és a tanácsadás elősegítheti, hogy a résztvevők hosszú távon megőrizhessék munkaképességüket. Hozzátette: az iskoláskorúaknál azért különösen fontos az állapotfelmérés, mert gyerekkorban még korrigálhatók azok mozgásszervi elváltozások, amelyek kizáró tényezők lehetnek bizonyos szakmáknál.
A szűrésre a Béke sugárút 41. szám alatti Mentorházban vagy a +36-66/886-256-os telefonszámon lehet jelentkezni.