Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 86 évesen összegezte gyulai emlékeit az egykori szállodavezető

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2020. november 14. 16:15
86 évesen összegezte gyulai emlékeit az egykori szállodavezető
Dömény Ferenc azt mondja, pezsgő turizmus várta a Gyulára érkezőket a nyolcvanas években

Dömény Ferenc

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Könyvet írt életéről és a gyulai turizmus rendszerváltás előtti évtizedeiről Dömény Ferenc, a SZOT-Medosz üdülő – később Erkel Hotel – igazgatója. A 86 éves szerzővel beszélgetve jó néhány érdekességet megtudhatunk arról, hogyan működött a nyolcvanas években a gyulai vendéglátás.

Dömény Ferenc elmondta: a Göröngyös utam című, magánkiadású könyve több fejezetből áll, és saját életének állomásait is bemutatja benne a Gyulán töltött évek részletezése mellett.

– Az első fejezetben a fiatalkoromról van szó, amelyet egy háborús időszakban éltem meg. Ez a rész arról szól, milyen érzés volt kitelepítettnek lenni és a háborús körülményeket átvészelni. Gyerekként láttam kivégzést a házunk ablaka előtt, de emlékszem pincében töltött időszakokra, bombázásokra, majd a magyarok városból történő kitelepítésére is – fejtette ki.

A szerző elmondta, Komáromból először Barcs mellé, egy sváb faluba telepítették ki a családját, majd onnan tovább kellett állniuk, így került Békéscsabára.

– Békéscsabán sem volt túlságosan könnyű az életünk. Egyedül a sport adott nekem valamennyi örömöt, és ez juttatott el végül a szállodavezetői kinevezésemhez is – tette hozzá.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Nagyon szerettem sportolni. A birkózás volt a mindenem, de cselgáncsban is értem el eredményeket, és a bokszban is igazolt versenyző voltam. Előfordult, hogy miután birkózásban megmérkőztem valakivel, átsiettem egy bokszmérkőzésre.

Mint megtudtuk, Dömény Ferenc Dévaványán és Gyulán is birkózócsapatokat alakított. Lelkesedésének volt köszönhető, hogy később vezető beosztásokba került a sport területén. Előbb versenybíró és edző lett, majd a járási sporttanács elnöke Gyomán. 

A szerző hozzátette: sportkarrierje megakadt, amikor nem volt hajlandó belépni a pártba, de szerencsére ugyanebben az időszakban kérték fel az épülő SZOT-Medosz üdülő vezetésére.

Takács Lőrinc, Gyula város tanácsának akkori elnöke, látva az eredményeimet és a kitüntetéseimet, azt mondta: vállaljam el a gyulai szálloda vezetését. Erre a feladatra nem feltétlenül egy vendéglátóst, hanem egy tapasztalt szervezőt kerestek, így juthattam eszébe – idézte fel.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Elmondta: amikor már vezetőként úgy érezte, hogy van lehetőség új nevet adni az üdülőnek, összehívta a kilenctagú vezetőséget.

– Az én ötletem az Erkel Hotel Gyógyüdülő elnevezés volt, de négyen úgy gondolták, hogy a Vár Üdülő név sokkal jobban hangzik. Végül öt-négy arányban nyertünk, így lett Erkel Hotel az üdülő neve valamikor 1982–83 körül – mesélte. 

Az egykori igazgató azt is elmondta, hogy már az első években sportpályákat építtetett a szálloda mellé, de a Gyulai Várfürdő egyik uszodája is az ő kezdeményezésére épült fel ugyanebben az időszakban.

– Tíz évig voltam vezetője az Erkel Hotelnek, ahol pezsgő élet folyt, és bár rengeteg üdülő volt az országban, nagyon sokan érkeztek Gyulára. A Kiváló Üdülő elismerést is megkaptuk – emelte ki a szálloda egykori igazgatója. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Dömény Ferenc arra is visszaemlékezett, mennyire színes volt a szállodába látogatók köre. Mint mondta, a segédmunkások, az értelmiségiek, a művészek együtt pihentek a hotelben, ahol folyamatosan zajlott az élet. Központi utasításra 32-féle programot kellett szervezniük turnusonként. Három zenekar működött a szállodában, emellett kiállítások és rengeteg apró szolgáltatás várta az üdülőbe érkezőket.

– Két állandó orvosunk volt, patika is működött a szállodában, de Volán utazási iroda is – tette hozzá a szerző, akinek arra is volt ötlete, hogyan tegyék kicsit kényelmesebbé az utazást a Gyulára érkezők számára.

– Gyakran panaszkodtak arra a vendégeink, hogy Békéscsabán át kell szállniuk. Erre megállapodtam a Volánnal abban, hogy ne Csabáig, hanem Gyuláig hozzák a vendégeket. Még a vonattal érkezők számára is küldtek ki buszokat.

Mint megtudtuk, a vendégeket a dolgozók köszöntötték a szálloda előtt. Az üdülő arra is ügyelt, hogy a buszvezetők is elégedetten távozzanak tőlük, ahogy Dömény Ferenc fogalmazott, 20 forintért minden sofőr annyit evett a szállodában, amennyit csak akart.

A szerző elmondta: 150 példány készült a könyvéből, amit közvetlenül tőle lehet megvásárolni (érdeklődni a 06-66/464-252-es telefonszámon lehet).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)