Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Új buszokat állítanak forgalomba Gyulán, hat év után emelkednek a tarifák a helyi járatokon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2020. szeptember 28. 11:30
Új buszokat állítanak forgalomba Gyulán, hat év után emelkednek a tarifák a helyi járatokon
A képviselő-testület soros ülésén arról is döntés született, hogy pályázatot írnak ki két tó hasznosítására

Két új, korszerű Mercedes-Benz autóbuszt állíthat forgalomba a Volánbusz Zrt. novemberben Gyulán – határozott a gyulai képviselő-testület szeptember 24-i ülésén. A grémium egyúttal arról is döntött, hogy 2021-ben megemeli a helyi járatok tarifáit. A tanácskozáson az is eldőlt, hogy nyílt pályázatot ír ki a gyulai önkormányzat a Rákóczi-tó és az Erkel-tó hasznosítására, mert a jelenlegi bérlő, Kiss Mihály jelezte, családi okok miatt hosszú távon nem tudja a záportározókat a megszokott minőségben gondozni. Az ülésen több önkormányzati cég tavalyi gazdálkodásáról és 2020-as üzleti tervéről is tárgyaltak a képviselők, és arról is döntés született, hogy a lakók kérésére harminc km/órás sebességkorlátozást vezetnek be az Uhrin János utcában és az Október 6. tér Rákóczi Ferenc utca és Cinka Panna utca közötti szakaszán.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Új buszok, emelkedő tarifák

Támogatta a képviselő-testület, hogy a Volánbusz Zrt. két új Mercedes-Benz Conecto G Next Generation autóbuszt állítson forgalomba novemberben Gyulán. A grémium egyúttal arról is határozott, hogy 2021-ben megemeli a helyi járatok tarifáit.

Görgényi Ernő (Fidesz) elmondta: a közlekedési társasággal kötött szerződés alapján a közszolgáltatásba bevont autóbuszok műszaki átlagéletkora nem haladhatja meg a 16 évet, egyedi életkoruk pedig nem lehet több 18 évnél. Mivel két jármű életkora elérte a maximális egyedi életkort, a Volánbusz Zrt. azt javasolta, helyezzenek forgalomba új, négyajtós, csuklós, környezetbarát buszokat.

A polgármester kiemelte: a 121 fős járművek klimatizáltak, utastájékoztató rendszerrel, biztonsági kamerákkal felszereltek, és alacsony padlósak, így a mozgáskorlátozottak is igénybe tudják őket venni. Hozzátette: a cserével nő az utasok komfortérzete, és csökken a környezeti terhelés. A településvezető arról is beszámolt, hogy a Volánbusz Zrt. új buszvárók kihelyezését tervezi.

A képviselő-testület kikötötte, az új autóbuszok elsődlegesen a gyulai helyi tömegközlekedésben vehetők igénybe. A képviselők egyúttal arról is döntöttek, hogy 2021. január 1-jétől megemeli a helyi autóbusz-közlekedés díjait.

Görgényi Ernő kifejtette: az új járművek amortizációs költsége magasabb, mint a régieké, a karbantartási és üzemeltetési költségek viszont alacsonyabbak. Közölte: az önkormányzatnak évente 9 millió 709 ezer forinttal kell többet fizetnie, idén pedig időarányosan 1 millió 618 ezer forint többletköltsége keletkezett. Hozzátette: a tarifákat is emelni kell, amelyek régóta elmaradnak a valós költségektől.

Az autóbuszon vásárolt menetjegy a képviselő-testület humán és társadalompolitikai bizottságának javaslata alapján 230 forintról 300 forintra emelkedik. A havi összvonalas bérlet 4450 forint helyett 5075 forintba, a félhavi összvonalas bérlet 2225 forint helyett 2550 forintba, a havi tanuló- és a nyugdíjasbérlet 1700 forint helyett 1950 forintba kerül majd.

Szabó Károly (Fidesz) az előterjesztés kapcsán megjegyezte: Gyulán 2014 óta változatlanok az árak, még az inflációt sem követték. Hozzátette: a tarifaemelést a szolgáltatás minőségének javulása is indokolttá teszi.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Új haszonbérlője lesz a Rákóczi-tónak és az Erkel-tónak

Nyílt pályázatot ír ki a gyulai önkormányzat a Rákóczi-tó és az Erkel-tó hasznosítására, mert a jelenlegi bérlő, Kiss Mihály jelezte: családi okok miatt nem tudja tovább a megszokott minőségben gondozni azokat. A grémium arról is határozott, hogy kezdeményezi a csónakázótó halnevelési célú hasznosítását.

Görgényi Ernő emlékeztetett: Kiss Mihállyal 2007-ben kötött haszonbérleti szerződést a város. Kifejtette: a bérlő a jó gazda gondosságával kezelte az önkormányzati tulajdonú záportározókat, a két tó környezete megszépült az elmúlt több mint egy évtizedben.

A polgármester elmondta: a bérlő idén augusztusban levélben jelezte az önkormányzatnak, hogy a családjában bekövetkezett tragédia miatt hosszú távon nem tudná a tavakat a korábbi minőségben gondozni, ezért lemond azok üzemeltetési jogáról. A településvezető hozzátette: a Kisökörjárás II. elnevezésű tavat továbbra is Kiss Mihály kezeli.

Az ülésen arról is döntés született, hogy az önkormányzat kezdeményezi a csónakázótó halnevelési célú hasznosítását a Békés Megyei Kormányhivatal agrárügyi főosztályának földművelésügyi osztályánál.

Kiss Szabolcs (Fidesz), aki a Rákóczi-tavat és az Erkel-tavat bérlő Kiss Mihály fia, megköszönte a képviselő-testület bizalmát és a lehetőséget, hogy családja gondozhatta a két záportározót. Kifejtette, a mocsaras környezetet az elmúlt 13 évben sikerült rendezett, parkosított területté alakítaniuk.

Alt Norbert (Fidesz) alpolgármester elismeréssel beszélt a haszonbérlő munkájáról, majd reményét fejezte ki, hogy a következő üzemeltető is hasonló színvonalon kezeli a tavakat.

Leel-Őssy Gábor (Demokratikus Koalíció) úgy fogalmazott, példaértékű, ahogy a tavak területe átalakult. A csónakázótóval kapcsolatban azt kérdezte, történt-e előzetes egyeztetés a tervekről. Mint mondta, a tó ökológiailag más jellegű vízterület, mint a többi záportározó, az ipai mennyiségű halnevelés a víz elalgásodásához vezethet és környezetterheléssel járhat.

Kiss Szabolcs jelezte: a tó jelenlegi halállományát azért telepítették, hogy „kordában tartsa” a hínárt. Mivel a halak egy idő után túlszaporodhatnak, ki kéne halászni őket, ez azonban csak a vízjogi engedélyezés után lehetséges – magyarázta.  

 

Görgényi Ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Nehéz helyzetben a Gyulakonyha

Az ülésen több önkormányzati tulajdonú cég tavalyi gazdálkodásáról és 2020-as üzleti tervéről is tárgyaltak a képviselők. Valamennyi határozati javaslatot egyhangúlag szavazta meg a grémium, amely arról is döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt az ügyvezetők idén nem kaphatnak jutalmat. A társaságok nyereségét eredménytartalékba helyezték.  

A Gyulai Várszínház Nonprofit Kft. 2019-es egyszerűsített beszámolóját 48 millió 486 ezer forint mérlegfőösszeggel és 2 millió 862 ezer forint adózott eredménnyel fogadta el a grémium. A teátrum idén 143 millió 200 ezer forint bevételt tervez, és nem számol nyereséggel.

A Gyulai Hírlap Nonprofit Kft. 66 millió 323 ezer forint bevétellel zárta a tavalyi évet, és 59 ezer forint nyereséget ért el. A cég 61 millió forint bevétellel és 10 ezer forint adózott eredménnyel számol 2020-ban.

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. 2019-es egyszerűsített beszámolóját 136 millió 48 ezer forint bevétellel és hétezer forint nyereséggel szavazta meg a képviselő-testület.

A Gyulakonyha Nonprofit Kft. 379 millió 408 ezer forint bevétellel és 36 millió 454 ezer forint veszteséggel zárta a tavalyi évet.

Csáki Béláné ügyvezető elmondta: a koronavírus-járvány miatt március közepétől május végéig csaknem 265 ezer adaggal főztek kevesebbet a szokásosnál. Hozzátette: a rendezvények számának drasztikus csökkenése miatt a vállalkozási tevékenységből származó bevételük is visszaesett. Közölte, több takarékossági intézkedést hoztak: a társaság nyugdíjas dolgozóit fizetés nélküli szabadságra küldték, a többi dolgozót pedig két hónapig csak hat órában foglalkoztatták.  

A Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének 2019-es beszámolóját szintén egyhangúlag fogadta el a képviselő-testület. Kiss Szabolcs intézményvezető elmondta: négy településen 23 telephellyel rendelkeznek, és többféle ellátási forma tartozik a profiljukba. Hozzátette: jelenleg csaknem 300 közalkalmazottat foglalkoztatnak.  

Mint arról beszámolt, 2019-ben mintegy 200 dolgozójuk vett részt továbbképzésen, és több diák teljesít náluk gyakorlatot tanulószerződéssel, a duális képzés keretében. Kiemelte: önerőből és pályázati támogatásból is zajlottak beruházások a telephelyeiken, Gyulán többek között a Szivárvány napközi otthon újult meg. Hozzátette: a fürdővárosi önkormányzat támogatásából 63 kerékpárt vásároltak tavaly a házi gondozóknak.

A Volánbusz Zrt. 2019-es évről szóló beszámolóját szintén egyhangúlag fogadta el a grémium. Görgényi Ernő az előterjesztés ismertetésekor emlékeztetett: az önkormányzat 2021 december 31-ig kötött közszolgáltatási szerződést a céggel helyi, autóbuszos, menetrend szerinti személyszállításra. Közölte: az önkormányzati ellentételezés összege 48 millió 354 ezer forint, az állami normatíva 2 millió 515 ezer forint volt tavaly.

 

Kiss Tamásné

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A képviselő-testület a Gyulai Szakképzési Centrum és a Gyulai Tankerületi Központ beszámolóját is egyhangúlag szavazta meg.

Kovács Zsuzsanna, a szakképzési centrum főigazgatója Kónya István (Fidesz) alpolgármester kérdésére elmondta: nehéz követni, hogy a szakiskolát elvégzők hány százaléka marad a szakmájában. Hozzátette: a fürdővárosban elsősorban az egészségügy és a vendéglátás területén tudnak jó eséllyel elhelyezkedni végzett diákjaik. Jelezte: az idei tanévtől több kiegészítő képzés segíti majd a lemorzsolódás megakadályozását.

Görgényi Ernő megjegyezte: Gyulán kiemelt partnerként segíti a duális képzést a Gyulahús Kft., az Élésker Zrt., a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Pándy-kórház és az Országos Mentőszolgálat.  

A Gyulai Tankerületi Központ beszámolójának tárgyalásakor Kiss Tamásné (Fidesz) elmondta: az önkormányzat összesen 472 ezer forintot biztosított több iskolának sportcélú fejlesztésre.

Kónya István kiemelte: Gyulai Tankerületi Központ az elmúlt tanévben mintegy 150 millió forintot költött eszközbeszerzésre és karbantartásra a fürdővárosi állami fenntartású köznevelési intézményekben.    

Mindkét képviselő reményét fejezte ki, hogy jövőre Gyula adhat otthont a diákolimpia döntőjének.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Folytatódhat a pálinkafesztivál

A képviselő-testület arról is döntött, hogy a város újabb, öt évre szóló együttműködési megállapodást köt a Gyulai Pálinkafesztivált szervező cégekkel, a Magyar Gasztrokulturális Rendezvényszervező Kft.-vel és a Bora Ital-nagykereskedelmi Kft.-vel. Az önkormányzat vállalta, hogy legalább négymillió forintot biztosít a rendezvény megszervezésére éves költségvetésében.  

Huszonegyedik alkalommal csatlakozik a gyulai önkormányzat a hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatási tanulmányait támogató Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez 2021-ben. A grémium az egy főre jutó jövedelemhatárt 85 500 forintról 99 750 forintra emelte, a rangsoroláskori jövedelemhatár 71 250 forint maradt.

Görgényi Ernő az előterjesztés tárgyalásakor elmondta: a város és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 6-6 ezer forinttal, a megyei önkormányzat ezer forinttal segíti a támogatásban részesülő hallgatókat, akik így összesen tizenháromezer forint ösztöndíjat kapnak havonta. Emlékeztetett: a gyulai képviselő-testület 2020-ban 1,8 millió forintot biztosított a pályázati rendszer működtetésére, ebből 31 hallgatót tudott támogatni a város.

Az A típusú pályázat tíz hónapra, azaz két egymást követő tanulmányi félévre, a B típusú háromszor tíz hónapra, azaz hat egymást követő félévre szól. A pályázatokat november 5-ig lehet benyújtani.

Kónya István a napirend kapcsán megjegyezte: a Békés megyei önkormányzattal együtt jelenleg mindössze három olyan megyei önkormányzat van az országban, amelyik kiegészíti az állam és a települések által nyújtott támogatást.

 

Kónya István

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Sebességkorlátozás két utcában

A grémium arról is döntött, hogy harminc km/órás sebességkorlátozást vezet be az Uhrin János utcában és az Október 6. tér Rákóczi Ferenc utca és Cinka Panna utca közötti szakaszán. Görgényi Ernő elmondta: a forgalmi rend módosítását mindkét szakaszon a lakosok kérték a balesetek megelőzése érdekében.

A gyulavári részönkormányzat 140 ezer forinttal támogatja a Gyulavári Általános Iskoláért Alapítványt. Szabó Károly elmondta: a szervezet kézfertőtlenítő-adagolókat és alkoholos fertőtlenítőt vásárolt a gyulavári iskolának, a részönkormányzat a beszerzés megelőlegezett összegét téríti meg.

 

Egyéni vállalkozók is pályázhatnak

Módosította a grémium a kezdő vállalkozások versenyképességének növeléséről és az inkubátorház működéséről szóló önkormányzati rendeletet, így ezentúl egyéni vállalkozók is igénybe vehetik a Béke sugárúti intézmény szolgáltatásait.

A polgármester elmondta: az önkormányzat pontosítást kért a Magyar Államkincstártól, ez alapján módosítják a jogosultak körét és a benyújtott pályázatok adattartamát.

Leel-Őssy Gábor az előterjesztés kapcsán emlékeztetett: kezdő, legfeljebb öt éve működő vállalkozások pályázhatnak az inkubátorház szolgáltatásaira. Hozzátette: kérdésesnek tartja, hogy egy ötéves vállalkozás tekinthető-e még kezdőnek.

Görgényi Ernő jelezte: a kiírásnál a pályázati felhíváshoz igazodtak.

 

Parkolók épülhetnek az Art Copy Studiónál

Módosította a képviselő-testület az önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló rendelet annak érdekében, hogy két területet forgalomképessé váljon.

Görgényi Ernő az előterjesztés ismertetésekor elmondta: régi terve az önkormányzatnak, hogy rendezze a nővérszálló, a Gyulakonyha és az Art Copy Studio övezte közterületet. Jelezte, a Szent István utcai zugban, a Dürer-iskola oldalánál a stúdió megvásárolna egy 363 négyzetméteres területet, ahol parkolókat alakítanának ki. Ahhoz, hogy a város értékesíteni tudja a területet, a grémium a forgalomképtelen vagyonnyilvántartásból áthelyezte azt a forgalomképesbe.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Pozitív változás a szociális bérlakásoknál

Ugyancsak megváltoztatta a képviselő-testület a Tesco és az Interspar közötti 631 négyzetméteres terület minősítését. A polgármester emlékeztetett: a területen korábban járdát és kerékpárutat épített az önkormányzat. Hozzátette: a terület tulajdonosai között vita alakult ki, az ügylet lezárása érdekében kezdeményezték a módosítást.

Két ponton módosította a lakások és helyiségek bérletéről szóló önkormányzati rendeletet a képviselő-testület. A döntéssel bővült azoknak a köre, akik átmeneti jelleggel önkormányzati lakást vehetnek bérbe, és lehetőség nyílt arra, hogy a bérbe adott üzlethelyiségek esetében az önkormányzat beszámítsa a bérleti díjba a portálok felújításának, cseréjének költségét.

Görgényi Ernő elmondta: a polgármesteri hivatal szociális osztályát többször felkeresték olyanok, akik bár rendkívüli élethelyzetbe kerültek, nem feleltek meg a szociális bérlakásokra vonatkozó rendelkezéseknek, eddig ugyanis rendkívüli családi eseményhez kötötték a bérbeadást. A módosított rendelet alapján azok is igényelhetnek majd szociális bérlakást, akik átmenetileg nem képesek a lakhatásukról önállóan gondoskodni.

A rendelet módosításával arra is lehetőség nyílt, hogy az önkormányzat által bérbe adott üzlethelyiségek esetében a homlokzati nyílászárók és portálok felújításának, cseréjének a költségét leszámítsák a bérleti díjból. A polgármester hangsúlyozta: ezzel nemcsak a bérlő, hanem az önkormányzat is jól jár, hiszen városképi szempontból nem mindegy, milyen állapotban vannak a homlokzatok.  

 

Támogatás út- és járdafelújításra

Leel-Őssy Gábor az önkormányzat pályázatairól szóló tájékoztató tárgyalásakor azt kérdezte, mire irányulnak a város által benyújtott ráemelési kérelmek.

Görgényi Ernő elmondta: ezekben az önkormányzat az önerő visszatérítését kérelmezi. Hozzátette: a kérelmek benyújtásáról minden esetben a képviselő-testület dönt.

Kónya István kiegészítésképpen közölte: a kérelmeket a megyei önkormányzathoz kell benyújtani, amely továbbítja azt az irányítási hatóságnak. Ha jogosnak ítélik a kérelmet, a megyei közgyűlés dönthet róla.

A polgármester a napirendi pont tárgyalásakor arról is beszámolt, hogy 33,4 millió forint kormányzati forrást nyert el a város a Leiningen utca egy részének újraaszfaltozására és a Bodoky utcai járda egy szakaszának felújítására. Közölte: a beruházáshoz 11,1 millió forint önerőt biztosít az önkormányzat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)