Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Változatos képet mutatott az elmúlt tíz évben a gyulai lakáspiac

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2020. augusztus 15. 17:24
Változatos képet mutatott az elmúlt tíz évben a gyulai lakáspiac
Szinte mindig a téglalakások voltak a legdrágábbak

 

Forrás: ingatlannet.hu

Változatosan alakult az ingatlanok átlagára az elmúlt évtizedben Gyulán: míg az 2010–2013-as években jellemzően csökkentek az árak, addig 2014-től áringadozás, illetve áremelkedés mutatkozott. Az említett időszakban szinte mindig a téglalakások voltak a legdrágábbak – derül ki az ingatlannet.hu lapunkhoz eljuttatott elemzéséből.

Mint írták, a családi házak átlagára Gyulán 2010 után csökkenő tendenciát mutatott, majd pár ezer forintos négyzetméterenkénti árváltozás volt megfigyelhető a piacon. A portál adatai alapján a legalacsonyabb áron 2014 júniusában lehetett házat vásárolni a fürdővárosban, ekkor az átlagos négyzetméterár 147 ezer forint volt.

Az elemzésből az is kiderül, hogy a gyulai lakások négyzetméterenkénti átlagára mintegy 70 ezer forinttal emelkedett az elmúlt tíz évben.

Mint arra rámutattak, a panellakások ára változatosan alakult, csökkenés és drágulás is többször volt tapasztalható. A legnagyobb mértékű áremelkedés 2017-ben volt. A portál példaként említette, hogy míg 2010-ben egy 50 négyzetméteres panellakást átlagosan 9,3 millió forintért hirdettek meg, addig most egy ugyanekkora lakás ára elérheti a 12,5 millió forintot.

A téglaépítésű lakások 2017 júniusában voltak a legolcsóbbak, ekkor 170 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagáron kínálták őket. Napjainkra ez az összeg 282 ezer forintra emelkedett.

A portál azt is megjegyezte: bár a 2019-es év végén és a 2020-as évben országszerte stagnáltak, illetve csökkentek az ingatlanárak, Gyulán folytatódott az árnövekedés.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)