Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elmarad az idei Megyenap

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2020. július 22. 10:00
Elmarad az idei Megyenap
Kizárólag a kézművesvásárt és a kistermelői piacot tartják meg

A szervezés körüli bizonytalanságok miatt elmarad az idei Megyenap, kizárólag a kézművesvásárt és a kistermelői piacot tartják meg szeptemberben – tájékoztatott közleményében Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke.

Mint írta, jelenleg nem tudni, hogy augusztus 15-e után lehet-e ötszáz főnél nagyobb rendezvényeket tartani. Mivel a Megyenapon több ezren vesznek részt, bizonytalanná vált, hogy megrendezhető-e.

Közölte: a szervezés elkezdődött, most kellene aláírni a szerződéseket, de a bizonytalanságok miatt és az emberek egészségének védelme érdekében úgy döntöttek, idén nem tartják meg a rendezvényt.

Hozzátette: a programok közül kizárólag a kézművesvásárt és kistermelői piacot rendezik meg ötszáz fős korlátozott létszámmal. Az eseményre a nyolcvannál is több kézműves és kiskereskedő közül ötvenet hívnak meg, elsősorban azokat, akik 2016 óta, a kezdetektől partnerei a Megyenapnak.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)