a fidelitas kiadványa
Fotó: Gyulai Hírlap
A Gyulai Hírlap birtokában van a hétoldalas feljelentés, ami 2019. augusztus 30-án kelt, és amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságára adtak be. Tehát az tény, hogy a feljelentés elkészült, illetve azt beadták a NAV bűnügyi igazgatóságára.
A feljelentésben arra kérik a nyomozóhatóságot, hogy rendeljen el nyomozást, tárja fel a feljelentésben leírt tényállításokat, bűncselekmény elkövetése esetén intézkedjen az elkövető vagy elkövetők büntetőjogi felelősségre vonásáról.
A nyomozati vizsgálatot arra az időszakra kérik, amikor Galbács Mihály volt a Gyulai Termál Futball Club Egyesület elnöke. A hétoldalas beadványban az ügyvéd tételesen felsorolja, hogy mire alapozza a költségvetési csalás [Btk. 396 § (1)], a hűtlen kezelés [376. § (1)] és a sikkasztás [Btk. 372. § (1)] gyanúját.
A beadványban több tisztázatlan tartalmú költség kivizsgálását kérik a nyomozóhatóságtól. Ezek a kiadások a városi sporttelepen végzett és tervezett fejlesztésekkel kapcsolatosak. Nevesítik benne az edzőcsarnokot, a lelátót, a konditermet és a műfüves pályát. A feljelentésben több esetben összeférhetetlenségről írnak, tudniillik, Galbács Mihály építész feleségének és kivitelezésekkel foglalkozó sógorának is adott megbízást mint egyesületi elnök.
Ez a feljelentés, amit ismeretlen tettes ellen tettek, minden bizonnyal megérkezett a hatóságokhoz. A Gyulai Hírlap információja szerint a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságán a „61003/444/2019”, míg a Gyulai Járási Ügyészségen a „B. 1545/2019.” ügyszámon iktatták a dokumentumot.
Az ügyészségnél telefonon érdeklődtünk az általunk ismert ügyszám alapján. Ott azt a választ kaptuk, hogy az ügy felderítési szakban van, a NAV bűnüldöző hatóságának a szóvivője tud róla részletes tájékoztatást adni.
Van-e ilyen számon ügy a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságánál? Ha van ilyen számú ügy, indult-e nyomozás az ügyben? Ha indult nyomozás az ügyben, mi miatt indult? Ezt a három kérdést tette fel a Gyulai Hírlap ma délután írásban a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferensének. Kérdéseinkre rövid választ kaptunk: „A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóigazgatási és büntetőeljárások konkrét részleteit, konkrét személyekre, gazdasági szereplőkre vonatkozó információkat nem hozhat nyilvánosságra. Megértését köszönjük!”
Információnk szerint a feljelentést megfogalmazó ügyvédi iroda úgynevezett sértetti képviselőként kérelmet adott be a nyomozóhatósághoz, hogy tájékoztatást kapjon a folyamatban lévő ügyről. Szóban azt a tájékoztatást kapták, hogy a nyomozást elrendelték, írásos kérelmüket állásfoglalásra megküldték a nyomozást felügyelő Gyulai Járási Ügyészségre. Úgy tudjuk, erre a kérelmükre a mai napig nem érkezett hivatalos válasz.
A teljes Galbács-ügyet a gyulai Fidelitas „terítette szét” a hétvégén Gyulán. A „De hova tűnt a Termál FC pénze???” feliratú szórólapot minden postaládába bedobták. Megkérdeztük tőlük, hogy mire alapozták a kiadványban leírtakat. Azt a választ kaptuk, hogy a kiadvány tartalmát a nyilvánosságra került dokumentumok alapján fogalmazták meg. Azt akarták elérni, hogy a város lakossága tisztán lásson, tudja meg, milyen ember Galbács, aki véleményük szerint alaptalanul vádol meg és sároz be másokat, arról pedig nem beszél, hogy feljelentették.
A Magyar Narancsnak Galbács Mihály ma azt nyilatkozta, hogy nem feljelentést, hanem közérdekű bejelentést tettek az ügyben. Véleményünk szerint Galbács egyszerűen improvizált, amikor azt állította a cikkben, hogy kedden járt Békéscsabán, a NAV Békés Megyei Igazgatóságán, és ott közölték ezt vele. Ugyanis a hozzá köthető ügyet nem ott, hanem a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságán vizsgálják, tehát Békéscsabán nem kaphatott semmilyen tájékoztatást.
„Egyértelmű, hogy a Fidesszel szembeni esélyes polgármesterjelölt politikai karaktergyilkossági kísérlete zajlik most Gyulán. Kérdés, mindez alkalmas-e a választás rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanújára, s ezzel szoros összefüggésben, a választók megtévesztésére" – mondta Galbács a Magyar Narancsnak. „Ha igen, akkor megteszem a szükséges lépéseket” – fűzte hozzá.
Véleményünk szerint ez az állítás sem állja ki a jogi próbát. A Fidelitas-kiadvány tartalma vélhetően helytálló. A hatóságokhoz eljuttatott hétoldalas beadvány, feljelentés alátámasztja mindannak a gyanúját, ami a szórólapon megjelent. Jelen pillanatban inkább látszik az, hogy megtéveszteni nem a Fidelitas, hanem Galbács Mihály független polgármesterjelölt próbálja a gyulai választókat.
Összefoglalva a tényeket elmondhatjuk: 1. ismeretlen tettes ellen feljelentés készült 2019. év augusztus hó 30. napján a Termál FC egyesületnél történt pénzügyi visszaélések miatt, amelyek a Galbács Mihály vezetéséhez köthető időszakban történhettek; 2. a feljelentés valóban eljutott a nyomozóhatósághoz; 3. két ügyszám ismert, a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságán a „61003/444/2019”, a Gyulai Járási Ügyészségen a „B. 1545/2019.”