Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kovács Attilától, az Erkel Ferenc Kulturális Nkft. tárlatvezetőjétől a helyszínen szinte mindent megtudtunk a Bartók Béla utcai épületről és a gyulai, sőt a magyarországi zsidóság történetéről, emancipációjáról, megaláztatásáról. A zeneiskolának helyt adó egykori neológ zsinagóga melletti ingatlanról az is kiderült, hogy a városvezetés emlékházat hozna létre falai között. A munkálatokban többek között Diósi Lajos, a Gyulai Zsidó Alapítvány elnöke, Kereskényiné Cseh Edit nyugalmazott levéltáros és Erdész Ádám, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárának vezetője is részt fog venni. Mivel a hajdani berendezési és kultikus tárgyak közül semmi sem maradt meg, a kiállításrendezők szívesen várják a lakossági felajánlásokat.
Bár az épületre új tető került, és így a beázás megszűnt, belső terei már nagyon megértek egy átfogó felújításra. 1944-ben, amiként ez a gyulaiak előtt ismert, a náci Németország nyomására itt és a zsinagóga környékén gyűjtötték össze a zsidó vallású embereket, a kilenc évestől a kilencven évesig, innen szállították el őket Békéscsabára, majd onnan Birkenauba és Auschwitzba, ahonnan nagyon kevesen tértek vissza. Azokat is deportálták, akik menedéket nyújtottak az üldözötteknek.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gyula városában 1920-ban kulminált a zsidók létszáma, hangsúlyozta Kovács Attila, miután 1912-ben már annyian voltak, hogy az egyházközség templombővítést helyezett kilátásba. Ennek kapcsán megjegyezte: az 1882–1883 között emelt gyulai zsinagóga ezer fő befogadására volt alkalmas. A népességgyarapodás azonban csökkenni kezdett, 1930-ra már csak 492 zsidó maradt a településen. Ma azt az öt férfit sem tudják előállítani, akik ahhoz kellenének, hogy újból megalakulhasson az egyházközség.
Hallhattunk arról is, hogy a magyarországi zsidók első szegregációja már 1848-ban megtörtént: ekkor arról kellett számot adniuk, országos viszonylatban, milyen a hajállásuk és a viselkedésük. Ám hamarosan jobbra fordult a sorsuk, hisz megkapták a jogot az iparűzéshez, és a városokba is beköltözhettek. Keresztényt azonban nem alkalmazhattak, csak 1910 után. Vallási, polgári és katonai egyenlőséghez 1867-ben jutottak. Ezt követően tiszta szívvel és lélekkel szolgálták a magyar hazát és a magyar embereket. Többségük magyar nemzetiségűnek vallotta magát, a magyar nyelvet tekintette az anyanyelvének, a jiddist körülbelül a 20 százalékuk használta, héberül pedig nem igazán beszélt egyikük sem. Békés megyei központjuk Gyula volt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Városunkban, az akkori megyeszékhelyen főként gyárakat, üzemeket vezettek, de bádogos és pálinkafőző is akadt soraikban, például a Wenckheim grófok alkalmazásában. Akik betértek a boltjaikba, azok rendkívül jó szándékú tulajjal találkozhattak. Mert a zsidó kereskedő, ha kellett, ki is segítette kuncsaftjait: akár hitellel, akár ajándékkal, mondta Kovács Attila. Aláhúzta: a polgárosodást Gyula városa elsősorban nekik köszönheti.
Az emlékezés mellett a vezetésen részt vevők egyperces néma csenddel adózhatnak a gyulai zsidó áldozatoknak.
A két nap alatt a rabbiház 10–12 óra és 14–16 óra között látogatható, az evangélikus templom 10 és 16 óra között, az alispáni lak 10-től 16 óráig. Itt 11, 13 és 15 órától tartanak előadásokat. A Kulturális Örökség Napjai azt is lehetővé teszik, hogy az érdeklődők ingyen tekintsék meg a Kincsek őrzője – 150 éves az Erkel Ferenc Múzeum című kiállítást az Almásy-kastélyban.
