Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Íjász bajnoki címek a Kassai Völgyből

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. szeptember 13. 14:00
Íjász bajnoki címek a Kassai Völgyből
A Kerecsényi László Íjász Egyesület három aranyérmet hozott haza az országos és nemzeti bajnokságról

 

Forrás: Kerecsényi László Íjász Egyesület

A kaposmérői Kassai Völgy adott otthont a Történelmi Íjász Országos és Nemzeti Bajnokság küzdelmeinek szeptember 7. és 8. között. A Magyar Íjász Szövetség Történelmi Íjász Szakága által rendezett megmérettetésen a gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesület is képviseltette magát.

Az országos megmérettetésen a résztvevők hat korosztályban és négy kategóriában versengtek a bajnoki címekért. Az ország legjobb íjászai egyéni és csapatversenyben is a célok elé álltak.

A gyulai klub versenyzői igencsak kitettek magukért, hiszen többek között három aranyéremmel és két harmadik hellyel zárták a megmérettetést. A fürdővárosi íjászok eredményei közül kiemelkedik Gyarmati Gábor sikere: a gyulai versenyző egy országos bajnoki címet és egy nemzeti elsőséget is begyűjtött.

A hazai seregszemlén a Kerecsényi László Íjász Egyesületet Lovász Tamás is képviselte, aki bíróként segítette a résztvevőket.

Gyulai eredmények: Gyarmati Gábor OB. I. hely és NB I. hely, Zvolenszki Gergő OB. III. hely és NB I. hely, Zvolenszki Richárd OB. VI. hely és NB. VI. hely, Püski János OB. V. hely és NB III. hely, Pénzes Zoltán OB. V. hely és NB. VI. hely és Kiss Vanda OB. V. hely és NB. VI. hely. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)