Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Különleges versenyt rendez Kerecsényi László Íjász Egyesület

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2024. szeptember 27. 09:22
Különleges versenyt rendez Kerecsényi László Íjász Egyesület
A Végvár Kupán a távlövők is összemérik majd erejüket

Versenyt rendez a gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesület szeptember 28-án és 29-én. A fürdővárosi egyesület a gyulai vár tövében tartja meg a Magyar Íjász Szövetség Történelmi Íjász Távlövő Magyar Bajnokságát.

Lovász Tamás, az egyesület elnöke elmondta, szeptember 28-án, szombaton – a Szent Mihály-napi vásárral és forgataggal egyidőben – a várkert egy országos íjászpárbajnak ad majd otthont, ahol nyolc egyesület 12 csapata küzd majd a Végvár Kupáért.

Másnap a Steigervald-tanyán gyűlnek össze a távlövő íjászat képviselői, hogy Mónus József (Fehérfarkas) többszörös világrekorder előtt bizonyítsák tudásukat.

– Ezen a megmérettetésen, a szokásos céllövő versenyekkel ellentétben, nem a pontokért megy a lövés, az a lényeg, hogy szabályozott keretek között, történelmű jellegű íjakkal, csak történelmileg igazolt kiegészítő eszközökkel ki tudja a nyílvesszejét a legmesszebb repíteni. Több száz méteres lövések várhatók – ismertette Lovász Tamás.

Az eredményeket és a távokat a Magyar Íjász Szövetség versenybírói igazolják majd.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)