Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Francia rúdugrás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor GyörgyKULTÚRA • 2019. július 31. 15:40
Francia rúdugrás
Megnéztük Mohácsi István kétfelvonásos szextettjét

A várszínpadon az Orlai Produkció és a Manna Produkció közös előadását láthatták a könnyed szórakozásra vágyó nézők július 30-án. Mohácsi István Francia rúdugrás című darabját a Gyulai Várszínház 56. évadának keretében mutatták be a fürdővárosban. 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Alpári, vulgáris, nyomdafestéket nem tűrő, megosztó, prüdériába hajló, nem színházba való, szexközpontú, valószerűtlen, 18-as karikás, túlfűtött, dekamerista Boccaccio-plagizmus. Aki eddig olvasta volna a beszámolót, és nem lát a dolgok mögé, az lemaradt volna erről a valóban sikamlós, de igényesen megszövegezett, erotikus novellákból táplálkozó, a sitcomok sodró lendületével dolgozó, remekül megkomponált, dramaturgiailag gyors váltásokat és tökéletesen megformált karaktereket alkalmazó darabról. A rendező, Mohácsi István azt szerette volna elérni, hogy a tévéhez szokott néző egy másodpercig se unatkozzon. Nálam teljesen betalált! Észre sem vettem a 100 percet.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A darab hat emberről szól. Férjekről (Roskovics Ákos – Pál András, Bíró Gyula – Urbán Tibor) és feleségekről (Ráth Zsuzsa – Herczeg Adrienn, Csemegi Kati – Fodor Annamária), akik különböző nehézségek és félreértések árán lesznek egymáséi, mindenki a másé a kombinatorika szabályai szerint – mindenki mindenkié. A férfias, kissé homofób Ákos menő vezérigazgató, aki válságos kapcsolatot tart fenn a kicsit robosztus, butácska, otthonülő feleségével, Zsúval, de mellette a vele szöges ellentétben álló Katival is, aki viszont Ákos legjobb barátjának a felesége, csinos, okos, munkamániás, férje fölött hatalmaskodó, igazi domina. Ákos férfiasságának kulcspontja, a szextett 6. tagjává váló, az eseményeket megbolygató, az erős szexuális kisugárzással hódító titkárnő, Anikó (Székács Anikó – Losonczi Kata), aki titkon szabadkőműves madám, és akit egyetemi tanára, a szintén titkon milliárdos, önmagában is kezelésre szoruló, maszturbálásból doktoráló pszichológus, dr. Goldmark Ernő (Felhőfi-Kiss László) kérne feleségül egy viharos éjjelen, random. Ákos barátja, a töketlennek mutatkozó, elnyomott Gyula Zsuzsáért rajong, kölcsönös szerelmüket csak a másik párkapcsolata akadályozza – na meg a bátortalanság és a megszokások. A párok egymástól függetlenül ezért keresik fel a pszichológusgurut, akinek segítségével betekinthetnek a házasságuk bugyraiba, a hazugságok, színlelések, megcsalások, félreértések, látens nemi, identitásbeli problémák kesze-kusza hálójába. Közben persze az is kiderül, hogy a „francia rúdugrás” mentőöv lehet minden házasságban szenvedőnek. Noha az sosem tudódik ki, mi is ez a fogalom valójában…

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Rettentő fontos a finom humor akkor, amikor szexuális témákat, problémákat elegánsan próbálunk kezelni, ugyanakkor fel kívánjuk hívni a figyelmet magára a problémára, amelyeket tabuként kezelt a társadalom: orális vagy anális szex, párcsere, szex szerelem nélkül, megfelelő méretek, házasságtörés, párkapcsolati és identitásválság. A nézők mindkét nem képviselőiben magukra ismerhetnek, rájöhetnek, hogy nincsenek egyedül, a színpadra állított történetdarabok a saját életünkben is jelen lehetnek. Nehéz elérni, hogy mégse feszengő nézők üljenek a nézőtéren, akik meggyónják bűneiket. Ebben segít a lehengerlően vékony sávon egyensúlyozó humor, amely a polgárpukkasztás helyett a magyar nyelvben rejlő kétértelműségekre épít (tökéletesen félreérthető mondatok, szólásfacsarások), megerősítve a helyzetkomikummal (ágy alá bújtatás, lebukások, félreérthető pózok, szituációk). A látványvilág is fontos a fókuszpontok elhelyezéséhez. Fodor Viola egyszerű, a minimálhoz közelítő, szürke-fehér, mégsem túl steril belvilágot tervezett a pszichiáter rendelő-nappalijába, a hálószoba ehhez képest színesebb-vörösebb, de nem túlzóan. Remete Kriszta jelmezei pedig kiválóan egészítik ki a karakterek megálmodott, tipikus tulajdonságait: a „Lúzer” Gyula kockás inget hord; Anikó dögös, rövid feketét visel; Ákos egy gyakran ki-be gombolt „lila címkés Carlo Goldoni” ingben feszít.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A darab közben rá kellett döbbennem, hogy a világ valójában ilyen, ezek a titkok, szituációk, emberi kapcsolatok, párbeszédek működtetik. Miért ne lenne valaki olyan bátor, hogy teljes valójában mutatja meg a színpadon, azokkal a szavakkal és tettekkel, amelyekkel a legtöbben át/megélik? Talán érdemes lenne a társadalomnak lassan átugrania a maga teremtette tabusítási (a szexualitás forradalma) korlátokon, és akkor nem lenne ennyi fiatal, aki tanácstalan, talajvesztett, magánéleti, majd később párkapcsolati válsággal küzd. Mohácsi megmutatta, hogy minderről nemcsak unalmasan és szájbarágósan, hanem remek humorral, de mégis nyíltan lehet beszélni. Köszönet érte! Talán éppen ez a léc, amelyet egy francia rúdugrónak át illik ugrania.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)